A nagy-e a pofám közvéleménykutatás eredménye még családom és barátaim körében is az lenne, hogy „hajaj, de még mekkora”. Ahhoz azonban mégsem elég nagy, hogy decens harapó és rágómozdulatokkal végezzek ki egy hamburgert, ami valóban hamburgerszerű – értsd: a húspogácsa hasas, alatta saláta és hagymalekvár, felette sült szalonna, zamatos cheddar, miegymás. Ahányszor megkíséreltem, annyiszor lett csúf vége az egyben-fogyasztásnak. Az erőteljes harapástól a hús ugrott meg és fogott cuppanva asztalt, szaftját felszabadultan permetezve a körülülőkre, másszor a satuként szorító ujjak ugyan a helyén tartották a darált marhadarabot, ám a nyomás hatására minden laza és folyékony halmazállapotú hozzávaló a tenyérbe fröccsent, majd lefelé vette az irányt, így a kézelővel együtt temethetem az inget is.
Most mondom az okosoknak, én is tudom a megoldást, a Kádár-kori terminológiával bucinak becézett hamburgerzsemle kalapját le kell emelni, és máris kulturáltan fogyasztható. De ki akar egy magányos félzsemlén nyammogni, még akkor is, ha átjárták mindenféle szaftok. Nem vitás, ha az ember dupla hússal rendel, akkor mindkét félbuci klasszikus szendviccsé lényegül, és a probléma ad acta. Hát nem! Ugyanis a honi hamburgeripar zöme csak a pluszhús fogalmát ismeri. Értsd: egy helyett két marhadarabot tuszkol, oszt' annyi. Komolyan nem a most dívó hipszter-buddhizmus szellemében kötözködöm, de hol marad az egyensúly? Egy uszkve 15-20 dekás hús felborítja a komponált harmóniát: a csípős elgyengül, barbecue-szósz elszaftosodik, a szalonna füstössége megcsappant, és így tovább.
Persze lehet, hogy álszent dolog ilyesmiket nyűglődni, miközben számos horrorárú belvárosi helyen ipari kecsapot hazudnak kávés árnyalatú barbecue-szósznak vagy hagymalekvárnak, szikkadt bucit adnak fel házi készítésű hamburgerzsömlének, remoulade mártásnak álcázzák a zöldfűszeres majonézt és Angus-marhaként reklámozzák a nagyüzemi, honi darált húst. (Csak mellékesen, ma mindenki a brit barom húsára esküszik, miközben a legtöbben képtelenek különbséget tenni a külhoni és a hazai fajták íze között.)
Mégis, akinek nem elég nagy a szája, illetve dupla húsról álmodik, az ne essen kétségbe. Budapesten akad néhány hely ahol, mindkét vágy testet ölthet. A lassanként lánccá terebélyesedő Bamba például elég sokat tud a barbecue-szószról, a marháról és a kecskesajtról. A Zing eleve tervezett „két marhás verziót”, és tudja, hogy a kéksajtos mártás nem idegen a hagymától és a szalonnától. Az Attaboy pedig klasszul kikacsint a marhák világából, és csülökkel is támad.
