Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz társadalompolitikája a feudalizmus viszonyaiból táplálkozik, a gazdaságpolitikája pedig a korai kapitalizmus embereket kizsákmányoló logikáját tekinti mintának, a gépek bizarr imádata viszont új elem – de erről később.
Úgy tűnt, az ökopolitikai gondolkodásmód robbanásszerű térnyerése 2019 májusában, majd az érzékeny helyeken elszenvedett veszteségek 2019 októberében ráébresztették a kormányt: ez így nem megy tovább. Csodálkozással vegyes örömmel szemléltük Orbán Viktor zöld fordulatát. Ahogyan ő maga fogalmazott: éppen megpróbál magára erőltetni egy két számmal kisebb tunikát. De sajnos ez éppen a szemünk láttára hasad ketté, és tárul elénk a pőre valóság.
Ki az önálló döntéshozó? Aki saját forrásokból gazdálkodik. Akinek erre nincs lehetősége, az már nem autonóm, az már csak kegyenc. Az önkormányzatiságot gyakorlatilag kinullázó javaslat, a helyi iparűzési adó módosítása névleg a Nemzeti Versenyképességi Tanácstól jön. Azonban nincsenek kétségeink, a megrendelés valójában fordított volt: a politikai szándékhoz rendeltek egy szereplőt, aki a neoliberális, határtalan profitlogikát hitelesen tudja képviselni a nyilvánosságban. A szándék (az ellenzéki városok kifosztása) nyilvánvaló, de a játék kedvéért higgyük el, elvi szintű megfontolások vezetik a kormányt a helyi iparűzési adó szabályainak megváltoztatásában. Hozzáteszem, a lakosságot közvetlenül elérő szolgáltatásokat a települések az iparűzési adóból finanszírozzák, maga a szándék tehát az adó alapvető céljának meg nem értésről tanúskodik.
Elvi szinten vizsgálva a bejelentést viszont a Fideszt zöldre festő máz máris kopni kezd. Ahogyan a műanyag poharak használatára nem a szelektív gyűjtés a megoldás, hanem a műanyag kivezetése, úgy nem lehet az emberekért a profit növelésével, önmagában a termelékenység növelésével harcolni, azzal a jelszóval, hogy majd a nagyobb profitból több jut közszolgáltatásokra. Mert hiába jut több a jelenben, ha közben feléltük a jövőt.
A K+F és az amortizáció levonható lesz az iparűzési adóból. Melyik cégeknek van keretük K+F-re, és kiknek jelentős könnyebbség a gépek elhasználódásának költségként való elszámolása? Az igazán nagy vállalatoknak és a multiknak.
A miniszterelnök országértékelőjében a K+F szektort jelölte meg mint a magyar zöld fordulat egyik kulcsát. Ez egy veretes marhaság.
Ha valamilyen irányba lépni kellene a vonatkozó szabályozásban, az pont a gépesítés adóztatása, hiszen az élőmunkát terhelő adókat kell kivezetni hosszú távon. Ezzel a lépéssel a kormány a gépek utolsó apró adómorzsáját is kiveszi a rendszerből. Ez pedig azt üzeni: a gép jó, az ember rossz. Eléggé erőltetetten kell Roger Scrutont olvasni, hogy az ember a konzervatív zöld politika nóvumaként a gép elsőbbségét találja meg.
Az helyi iparűzési adó rendszere igazságtalan, és ezért kell változtatni, állítja a kormány és a bábja. Valóban messze nem tökéletes, de egy még igazságtalanabb rendszer ezen nem segít. A megoldás a kötelezően ellátandó feladatok normatív finanszírozásának emberközpontú újragondolása lenne. Erről persze szó sincs, hiszen a cél nem a reform, csak a kegyenccé változtatás.
De vissza a gondolatkísérlethez, hogy itt egy zöld Fidesz intézkedik éppen. Ha zöld a Fidesz, akkor miért egy kétszáz évvel ezelőtti logika a szabálymódosítás alapja? Miért a gépesítést és nem a környezetterhelés csökkentését díjazza a módosítás? Ha most óriási klímavédelmi intézkedések készülnek, és erőltetett tempóban zöldül a kormány, akkor miért nem szempont a helyi iparűzési adó módosításában, hogy melyik cég mennyi helyi lakost foglalkoztat? Hogy mikorra vezeti ki az egyszer használatos műanyagokat? Hogy milyen újrahasznosított nyersanyagokkal dolgozik? Hogy milyen mértékben védi a teremtett környezetet, hogy mikorra vállalja a karbonsemleges termelést?
Egyáltalán, miért nem szempont, hogy az ember legyen az első, és ne a profit?
A szerző Göd alpolgármestere, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának tagja