Kaposvár;bíróság;ítélet;

2020-02-28 09:44:44

Hat évre ítélték az ismerőseit átverő kaposvári álbrókert

A verdikt nem jogerős, a vádhatóság 188 milliós vagyonelkobzás miatt fellebbezett.

Hat év börtönre ítélt a kaposvári bíróság egy helybéli férfit, aki ismerősei több száz millió forintját fektette be a tőzsdén, illetve magáncéljaira fordította.

Az 52 éves vádlott 2009 és 2014 között két brókercégnek is ügyfele volt, így online kereskedhetett, de pénzügyi szolgáltatásra nem volt engedélye, azonban ismerőseivel elhitette, hogy brókerként nagy haszonnal be tudja fektetni a pénzüket. Tíz ismerősétől 2- 110 millió forintot vett át, hogy aztán jogosulatlan tőzsdei ügyleteket végezzen, ám nem adta vissza sem a remélt nyereséget, sem a befektetett pénz nagy részét.

A férfi sikertelen tőzsdei ügyletei és tartozásai miatt kilátástalan pénzügyi helyzetbe került, ezért ismerőseitől, barátaitól jelentős összegeket – volt, aki 66 millió forintot adott át – kért kölcsönt azzal, hogy vállalkozásokat indít és ehhez tőkére van szüksége. A kapott pénzt azonban nem a megállapodások szerint használta fel, a sértettek így csak pénzük töredékét kapták vissza.

A kaposvári ügyészség csalás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt emelt vádat ellen, akit a bíróság el is ítélt. A verdikt nem jogerős, a vádhatóság 188 milliós vagyonelkobzás miatt fellebbezett.