színház;lemondás;

2020-02-28 20:36:50

A személyét érő támadásokra hivatkozva mond le a Váci Dunakanyar Színház vezetője

Hét év után távozik tisztségéről Kis Domonkos Márk, aki szakmai intrikákkal, lejárató cikkekkel indokolta döntését.

Távozik a Váci Dunakanyar Színház éléről Kis Domonkos Márk a színházat és személyét érintő, folyamatossá vált csatározások miatt - tájékoztatta a színház pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint február 29-én közös megegyezéssel szűnik meg Kis Domonkos Márk ügyvezető igazgatói megbízatása. "Az intézményt alapítása óta vezető igazgató kinevezése 2022. szeptember végéig tartana, de a színházat és személyét érintő, folyamatossá vált csatározások ellehetetlenítik az érdemi alkotómunkát, a méltatlanná vált helyzet feloldása érdekében hozta meg döntését" - fogalmaznak a Facebookon is megjelenő kommünikében.

Felidézik, hogy Kis Domonkos Márk hétéves igazgatásának eredményeként a korábban üresen álló, romos épület helyét átvette egy teljes körűen felújított, korszerűsített színház, amely ez idő alatt a kiemelt státust is elnyerte. A saját bemutatókat létrehozó, országos és külföldi vendégjátékoknak, fesztiválszerepléseknek eleget tevő befogadószínház 2019-ben már több mint 11 millió forintos nyereséggel zárt.

Mint írják, a váci önkormányzat által még 2018-ban elrendelt belső ellenőrzés adminisztratív szabálytalanságokat tárt fel, amelyeket javítottak, majd egy évvel később "erős csúsztatásokkal" lejárató cikkek jelentek meg, tavaly ősszel pedig a testületi üléseken többször is felmerült az ügyvezető elbocsátásának kérdése.

A színház jövőjére vonatkozó, többszöri próbálkozásra is eredménytelen egyeztetés bizonytalanságba sodorta az évadterv megvalósítását. Emellett a színház költségvetési támogatása a korábbi 40 millióról 2020-ban 23 millióra esett, és az önkormányzati támogatás csökkentése következtében minimum 62 százalékkal csökkenhet a teátrum össztámogatása.