A magyar csoda alkonya

A magyarok megpróbálnak jobban élni. Az üzletekben, vendéglátóhelyeken elfogyasztják azt a többletjövedelmet, ami a felzárkóztató béremelésekből adódik. Így nem csoda, hogy a GDP 2019-ben az egy esztendővel azelőttihez képest 4,9 százalékkal tudott nagyobb mértékben növekedni. A korábbról elhalasztott autó, bútor és a nagyobb elektromos cikkek vásárlása hirtelen zúdult rá a piacra, amit a kereskedők készletezési okokból nemigen szeretnek, de mint tudjuk: a vevő diktál. A legutóbbi gazdasági világválság óta tudjuk: a GDP már korántsem alkalmas egy ország gazdasági erejének reális felmérésére. S ez korántsem a hazai statisztikusok bűne. A kormányok – politikai hovatartozástól függetlenül – nem érdekeltek abban, hogy a valódi, összemérhető számok szülessenek. A politikusok mindenütt mutatós gazdasági növekedést szeretnek látni, és a választópolgárok ebben készséges gazdasági partnerek. Mindkét oldal a szép számok bűvöletében él, s a mögöttes adatok a nyilvánosság számára, korántsem fontosak – vélik a gazdaság szereplői. S ebben a hamiskás játszmában, néhány lelkes gazdaságkutatótól és ellenzéki honatyától eltekintve mindnyájan részesek vagyunk. A torz számbavétel szemléletes példája, hogy csak egy kiragadott példát említsünk: a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenységet egy kalap alá veszik a statisztikusok. Így sikerült kimutatniuk, hogy tavaly csaknem 6 százalékkal növekedett az ágazat, ami a számbavétel módját illetően feltehetően megfelel a valóságnak. Ezzel szemben az Európai Bizottság legfrissebb, Magyarországról szóló országjelentése jogosan azt hányja a kormány szemére, hogy a tudásalapú gazdaságot korántsem a kívánatos mértékben támogatja, aránya a GDP-ben alig-alig haladja meg az 1 százalékot, pedig ennek kétszeresére lenne szükség a fejlettebbekhez való fokozatos felzárkózásunkhoz.  A kormányzat a magyar gazdaság jövőjét már jó tíz  esztendeje a bőséges uniós források folyamatos áramlására tette fel. Márpedig a következő, 2021-ben kezdődő, új gazdasági ciklusban a támogatások összege minden bizonnyal csökkenni fog. Mivel nincs az Európai Uniónak elfogadott költségvetése, így csak hozzávetőlegesen lehet kiszámítani, hogy mennyivel. Előzetes számítások szerint ez a mínusz akár 20-24 százalékos lehet. Mindezt kivédeni nem vészforgatókönyvvel, vagy egymásra rálicitáló gazdaságvédelmi akciótervekkel lehet. Brüsszel is az évek óta stagnáló termelékenység növelésére helyezné a hangsúlyt. Mindeddig hiába! A cégek pedig azt mondják: vagy a béreket emeljük, vagy hatékonyabbak leszünk. A kettő együtt nem megy. Az államkassza a kedvező időszakban adót csökkentett, növelték a költségvetési kiadásokat, ahelyett, hogy tartalékot képeztek volna. Az Európai Tanács hiába indított 2019-ben a költségvetés helyzete miatt „jelentős eltérési eljárást” Magyarország ellen, mivel nem vagyunk tagjai az eurózónának, így ennek jelentősége elhanyagolható. A kormány mégis a növekedési kézfék behúzására kényszerül.
Szerző
Bonta Miklós
GDP

Emberűzési adó

Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz társadalompolitikája a feudalizmus viszonyaiból táplálkozik, a gazdaságpolitikája pedig a korai kapitalizmus embereket kizsákmányoló logikáját tekinti mintának, a gépek bizarr imádata viszont új elem – de erről később.
Úgy tűnt, az ökopolitikai gondolkodásmód robbanásszerű térnyerése 2019 májusában, majd az érzékeny helyeken elszenvedett veszteségek 2019 októberében ráébresztették a kormányt: ez így nem megy tovább. Csodálkozással vegyes örömmel szemléltük Orbán Viktor zöld fordulatát. Ahogyan ő maga fogalmazott: éppen megpróbál magára erőltetni egy két számmal kisebb tunikát. De sajnos ez éppen a szemünk láttára hasad ketté, és tárul elénk a pőre valóság.
Ki az önálló döntéshozó? Aki saját forrásokból gazdálkodik. Akinek erre nincs lehetősége, az már nem autonóm, az már csak kegyenc. Az önkormányzatiságot gyakorlatilag kinullázó javaslat, a helyi iparűzési adó módosítása névleg a Nemzeti Versenyképességi Tanácstól jön. Azonban nincsenek kétségeink, a megrendelés valójában fordított volt: a politikai szándékhoz rendeltek egy szereplőt, aki a neoliberális, határtalan profitlogikát hitelesen tudja képviselni a nyilvánosságban. A szándék (az ellenzéki városok kifosztása) nyilvánvaló, de a játék kedvéért higgyük el, elvi szintű megfontolások vezetik a kormányt a helyi iparűzési adó szabályainak megváltoztatásában. Hozzáteszem, a lakosságot közvetlenül elérő szolgáltatásokat a települések az iparűzési adóból finanszírozzák, maga a szándék tehát az adó alapvető céljának meg nem értésről tanúskodik.
Elvi szinten vizsgálva a bejelentést viszont a Fideszt zöldre festő máz máris kopni kezd. Ahogyan a műanyag poharak használatára nem a szelektív gyűjtés a megoldás, hanem a műanyag kivezetése, úgy nem lehet az emberekért a profit növelésével, önmagában a termelékenység növelésével harcolni, azzal a jelszóval, hogy majd a nagyobb profitból több jut közszolgáltatásokra. Mert hiába jut több a jelenben, ha közben feléltük a jövőt. 
A K+F és az amortizáció levonható lesz az iparűzési adóból. Melyik cégeknek van keretük K+F-re, és kiknek jelentős könnyebbség a gépek elhasználódásának költségként való elszámolása? Az igazán nagy vállalatoknak és a multiknak.
A miniszterelnök országértékelőjében a K+F szektort jelölte meg mint a magyar zöld fordulat egyik kulcsát. Ez egy veretes marhaság.
Ha valamilyen irányba lépni kellene a vonatkozó szabályozásban, az pont a gépesítés adóztatása, hiszen az élőmunkát terhelő adókat kell kivezetni hosszú távon. Ezzel a lépéssel a kormány a gépek utolsó apró adómorzsáját is kiveszi a rendszerből. Ez pedig azt üzeni: a gép jó, az ember rossz. Eléggé erőltetetten kell Roger Scrutont olvasni, hogy az ember a konzervatív zöld politika nóvumaként a gép elsőbbségét találja meg. 
Az helyi iparűzési adó rendszere igazságtalan, és ezért kell változtatni, állítja a kormány és a bábja. Valóban messze nem tökéletes, de egy még igazságtalanabb rendszer ezen nem segít. A megoldás a kötelezően ellátandó feladatok normatív finanszírozásának emberközpontú újragondolása lenne. Erről persze szó sincs, hiszen a cél nem a reform, csak a kegyenccé változtatás. 
De vissza a gondolatkísérlethez, hogy itt egy zöld Fidesz intézkedik éppen. Ha zöld a Fidesz, akkor miért egy kétszáz évvel ezelőtti logika a szabálymódosítás alapja? Miért a gépesítést és nem a környezetterhelés csökkentését díjazza a módosítás? Ha most óriási klímavédelmi intézkedések készülnek, és erőltetett tempóban zöldül a kormány, akkor miért nem szempont a helyi iparűzési adó módosításában, hogy melyik cég mennyi helyi lakost foglalkoztat? Hogy mikorra vezeti ki az egyszer használatos műanyagokat? Hogy milyen újrahasznosított nyersanyagokkal dolgozik? Hogy milyen mértékben védi a teremtett környezetet, hogy mikorra vállalja a karbonsemleges termelést?
Egyáltalán, miért nem szempont, hogy az ember legyen az első, és ne a profit? A szerző Göd alpolgármestere, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának tagja 
Szerző
Fülöp Zoltán

Eső után köpönyeg

Konferenciasorozatot kezdeményezett a Nemzeti Pedagógus Kar az új tantervi szabályozásról. Ennek részeként március végéig minden megyében lehetőséget kapnak a tanárok, hogy személyesen konzultáljanak a módosított Nemzeti alaptanterv készítőivel. (…) A következő hetekben a tanítók és tanárok személyesen találkozhatnak a Nemzeti alaptanterv (NAT) készítőivel, és feltehetik nekik a kérdéseiket – írta február 24-én a Magyar Nemzet.
A kormányzati háttérintézményként működő Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) most úgy tesz, mintha a gyermekek, a közoktatás és a pedagógus társadalom jelene, illetve jövője fontos lenne számára. Akkor szervez Nemzeti Oktatási Konzultációt (elnevezés tőlem), amikor a végrehajtó hatalom már kihirdette az új Nemzeti alaptantervre és az új Nemzeti kerettantervre vonatkozó joganyagot. Megyénként tartják majd a színlelt egyeztetéseket, ahol talán a bátrabb tanárok még kérdezhetnek is. Arra természetesen utólag nincs lehetőség, hogy a bevezetésre kerülő tanítási diktátumot korrigálják. Ezt a Nemzet Osztályfőnöke már korábban közölte. 
Visszavonhatatlan ukázról diskurálni viszont értelmetlen és álságos tevékenység. Számomra nem elfogadható, hogy a pedagógusok köztestülete ilyen komolytalan és dicstelen szerepre vállalkozik, ennél még az is tisztességesebb lenne, ha szégyenkezve hallgatnának a köztestület vezetői.
Szakmai részletekre nem térek ki, mivel nem vagyok oktatási és nevelési szakember. De azok közé tartozom, akik hosszú pályafutásuk során még részesei voltak érdemi érdekegyeztetésnek. Ami most történik, az egy megkésett kormányzati reakció, amivel el akarják fedni a NAT előkészítése során elkövetett disznóságokat. 
Olvasom, hallom, hogy a hatalom emberei abszolút nem vették figyelembe a szakmai szervezetek és a szakszervezetek álláspontját, és az sem rendítette meg az alkotókat, hogy az ország legjobb iskoláinak pedagógus kollektívái (Miskolctól Budapesten át Pécsig) erőteljesen tiltakoztak a NAT-erőszak miatt. Miként lehet, hogy a legnívósabb oktatási intézmények kollektívái ellenezték az új alaptantervet, holott ezekben az iskolákban a legképzettebb pedagógusok tanítanak, és a „gyermekanyag” is válogatott? Ha ezeken a helyeken gondot okoz a NAT bevezetése, akkor mi lesz majd a hátrányos helyzetű sulikban? Ott hogyan fogják betartani a NAT által előírt követelményeket?
Ebben a dermesztő hangulatban próbálkozik a „gatyát tisztára mosni” a Nemzeti Pedagógus Kar. Nem fog nekik sikerülni, mert nem sikerülhet. A konzultációnak, az egyeztetésnek csak akkor van értelme, ha az érintettek már az alkotás folyamatában úgy érezhetik, hogy van beleszólásuk saját sorsuk alakításába. A központi NAT-hadművelet során a végrehajtó hatalom képviselői a pártpolitika által megszabott ösvényen haladtak, és semmiféle szakmai észrevétel nem térítette el őket a kormányzat előre kialakított elképzelésétől és határozatától. Normális esetben a Nemzeti Alaptanterv társadalmi-szakmai konszenzuson nyugodna, ehelyett kaptunk egy diktátumot, amelyet csak végrehajtani szabad. 
A márciusi konzultációkon a megvert és megalázott pedagógus szakma képviselői vehetnek részt: lesz kávé, üdítő, pogácsa. Akik esetleg kérdezni mernek, vagy esetleg kritikus véleményt mondanak, nos, azok jobb esetben csak provokátorok, rosszabb megítélés szerint sorosista liberális ügynökök lesznek. Pedig lehet, hogy csak gondolkodó és lelkiismeretes oktatók/nevelők, akiknek fontos a gyermekeink jövője. A csendben hallgató többség majd zavartan fészkelődik, és nagyon türelmetlenül azt fogja várni, hogy minél hamarabb vége legyen ennek a kínos és hamis színjátéknak. Az elnöki asztalánál ülő „nagyemberek” pedig majd mosolyogva biztatják a meghívottakat az aktivitásra, akiknek nagy része lehajtott fejjel veszi tudomásul a régi szállóige igazságát: jaj a legyőzötteknek! A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője 
Szerző
Dr. Dávid Ferenc