Bizonyítvány

Sosem hittem volna, hogy valaha önszántamból le fogom írni, az „alma materem” szókapcsolatot, de eljött az ideje. Tehát: alma materem, a jó nevű budapesti katolikus gimnázium úgy küldte el az új nemzeti alaptantervnek nevezett fércművet – alkotóival és politikai gesztoraival együtt – a… (hogy pontosan hová, annak kifejtésétől csak fent hivatkozott egyházi neveltetésem tart vissza), hogy megdobbant a szívem az öregdiáki büszkeségtől. Ez persze magányügy – az állásfoglalást, amelyhez egyházi fenntartású oktatási intézmények és oktatók sokasága csatlakozott, az teszi közüggyé, hogy pontról pontra ugyanazt hozza föl a NAT és a tantervkészítő párthevület kritikájaként, amit a pedagógus szakma és a neveléstudomány világnézeti háttértől függetlenül hetek óta hangoztat. Nevezetesen: minden sikeres oktatási reform szükséges előfeltétele a szakmai konszenzus (ami itt nincs; a megteremtésére a kormány kísérletet sem tett); az állami kényszertantervnek nem elsősorban az ideológiája, hanem a tartalma silány; a pedagógusok drasztikus túlterheltségén nem enyhít, pedig anélkül nem várható semmilyen előrelépés az iskolákban; a megalázó tanári bérek éppen a minőségi oktatói munkát lehetetlenítik el, ezek rendezése nélkül kár reformról álmodozni; a XXI. század kihívásaira sem a pedagógusképzés, sem ez a tanterv nem készít fel; az előbbiek miatti tanárhiány olyan kontraszelekcióhoz vezet(ett), ami egy egész szakmát, és perspektivikusan egy egész országot veszélyeztet.

Most tehát két eset van: vagy a Hunyadi János Evangélikus Óvodától a Budapesti Piarista Gimnáziumig mindenki a sorosista hőbörgők befolyása alá került, vagy pedig Orbán Viktor és szűk köre hatalompolitikai megfontolásból gyalázatosan rossz tantervet rakott össze. Köszönjük az aláíróknak, hogy jelezték: csak e két opcióból lehet választani.