óceánjáró;koronavírus;

2020-02-29 18:08:08

Az óceánjáró harmadik magyar utasa is elhagyhatta a karantént

Még tizenhat ember van megfigyelés alatt a Dél-pesti Centrumkórházban.

Elhagyhatta a karantént a Kambodzsa partjainál kikötött óceánjáró hajóról hazatért harmadik magyar utas is – hangzott el az M1 szombat délutáni Híradójában. Az MS Westerdam másik két magyar utasát pénteken engedték ki a karanténból. Még tizenhatan vannak megfigyelés alatt a Dél-pesti Centrumkórházban – közölték a hírműsorban.

Láng-Bognár Kinga, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon. Hozzátette: eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken 4722-t.

Emlékeztetett arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magasról nagyon magasra emelte a koronavírus-járvány veszélyének szintjét, de ajánlásában Magyarországot nem érintette. Az operatív törzs tanulmányozta a WHO ajánlásait, és nem tartja indokoltnak szigorúbb intézkedések bevezetését.

Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a mentők az elmúlt 24 órában két fővárosi kerületben, valamint Lébényben, Hajdúsámsonban és Pécsen vonultak ki olyan emberekhez, akik úgy vélték, a járvány miatt ellátásra van szükségük, a kivizsgálások során azonban bebizonyosodott, hogy nem fertőzöttek.