kézilabda BL;

2020-03-01 20:59:29

Sanszos a Veszprém–Szeged párharc a Final Fourért

Befejeződött a csoportkör a férfi Bajnokok Ligájában, a Veszprém második, a Szeged harmadik helyen zárta az alapszakaszt, vagyis azonos ágra került a két magyar élcsapat.

A Telekom Veszprém felettébb magabiztosan, 32-22-re győzött az ukrán Motor Zaporizzsja otthonában a csoportkör utolsó fordulójában. A hazaiak csupán a 13. percig tudták tartani magukat, ezután Székely Márton bravúros védéseire alapozva 12-1-es sorozatot produkáltak a vendégek, és már a szünet előtt eldöntötték a meccset. A magyar válogatott kapus 16 perc alatt csupán egy gólt kapott. A veszprémiek tíz győzelemmel és négy vereséggel zárták a csoportkört. 

A veszprémi vezetőedző elégedett volt csapata motivációjával: „Szerettük volna megnyerni a mérkőzést, és jól befejezni a csoportkört” – fogalmazott a klub honlapján David Davis, aki elmondta: elégedett, egyúttal gratulál játékosainak, mivel annak ellenére is odatették magukat, hogy a meccs előtt tudvalévő volt, a Veszprém csoportmásodik helye semmilyen eredmény esetén nem kerül veszélybe. Külön kiemelte a csapat kapusának szerepét: „Gratulálok Székely Mártonnak, akinek ez volt az első Bajnokok Ligája összecsapása, amin játszott. Szeretném még megemlíteni a 18 éves Ilic Zorant is, aki élt a lehetőséggel, gólt is szerzett.” A Veszprém a negyeddöntőbe jutásért a Wisla Plock csapatával játszik, a lengyelek trénere a spanyol Javier Sabaté, aki korábban a bakonyi egylet vezetőedzője volt.

A MOL-Pick Szeged úgy kapott ki 30-28-ra Barcelonában, hogy az utolsó két percet leszámítva diktálta a tempót, és a meccs nagy részében vezetett is. Mirko Alilovic védéseire, valamint Bodó Richárd és Jorge Maqueda góljaira alapozva remek játékot vezetett elő a csapat, az utolsó öt perc is kétgólos szegedi vezetéssel kezdődött. Csakhogy a meccs utolsó négy találatát már a Barcelona szerezte. A Szeged kilenc győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel az A csoport harmadik helyén zárt. Következő ellenfele ugyan a BL-címvédő lesz, de a Vardar Szkopje anyagi gondjai miatt időközben jelentősen meggyengült.  

Amennyiben a két magyar csapat továbbjut, akkor a nyolc között Veszprém–Szeged rangadó következik a kölni Final Four-szereplésért.