Boris Johnson;Ursula von der Leyen;Brexit;

2020-03-01 19:13:25

Mindenki Londonra figyel

Péntek délután óta a brit kormány hivatalos portálján mindenki számára hozzáférhetőek a hétfő délután Brüsszelben kezdődő együttműködési tárgyalások szervezési részletei. A szikár tények közé tartozik, hogy teljes körű fordulókra két-három hetente kerül majd sor. A helyszín felváltva a belga főváros és London lesz. A kialakított rendszer szerint minden kört a tárgyalások első számú vezetőinek - Michel Barnier, illetve David Frost - és azok helyetteseinek szűk körű konzultációja vezeti be és zárja le. Értelemszerűen minden alkalommal a következő két-három munkanap céljának kitűzésével indítanak, majd a végén az elért eredményeket foglalják össze, illetve a következő ütem témáit határozzák meg.

A delegációk márciusban és áprilisban is két-két menetet bonyolítanak le. A májusi egyetlen, 13. és 15. között sorra kerülő találkozó sorsdöntőnek ígérkezik, hiszen a brit kormány múlt héten nyilvánosságra hozott álláspontja szerint addigra konkrét előhaladást kíván elérni. A 2021. január 1-jével kezdődő új típusú együttműködés körülményeit, az Egyesült Királyság szempontjából optimális esetben a Kanadával fennálló viszonyhoz hasonló szabadkereskedelmi egyezménynek a júniusi Európai Tanács csúcsértekezlete ad keretet.

Boris Johnson kormányfő ugyancsak júniusban találkozik Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Ha nincs remény a megegyezésre, London egyoldalúan felmondja a tárgyalásokat. Az EU és az Egyesült Királyság közötti megbeszélések a tervek szerint párhuzamosan tizenegy munkacsoportban zajlanak. A témák többsége nyilvánvaló: árukereskedelem, közlekedés, energia és polgári nukleáris együttműködés, halászati jogok, az Unió programjaiban való részvétel. A két fél hosszasan vitatkozott a harmadik munkacsoport elnevezésén. A kompromisszumos megoldás így hangzik: "egyenlő versenyfeltételek a nyílt és tisztességes verseny érdekében".

A brit média jelentése szerint az Uniónak hátat fordító szigetország sikerként könyvelheti el, hogy a tárgyalások hivatalos nyelve az angol, bár "alaposan indokolt esetben" a francia is lehet. A franciáról és franciára történő fordítás költségét a francia nyelvhez folyamodó fél vállalja. Az etikai kódexszel felérő "referenciafeltételek" alapján a "fogadó fél nem oszthatja meg a hozzá beérkezett anyagok tartalmát mással, mint a tárgyalócsoportok tagjaival, hacsak erre a másik oldal nem ad felhatalmazást". A Daily Express napilap ezt a kitételt úgy kommentálja, hogy a Michel Barnier EU-főmegbízott vezette csoportnak "nem szabad megosztania érzékeny, bizalmas emlékeztetőket a többi európai fővárossal". Az átláthatóság jegyében az EU és London előzetes egyeztetés után fog majd nyilvános állásfoglalásokat tenni a tárgyalások előrehaladtáról.

A feladat súlyát jelzi, hogy a megbeszélések kritériumainak közzétételével párhuzamosan Michael Gove, aki a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjeként a Brexit levezénylésének felelőse, bejelentette: a 2021. január 1-jétől várható papírmunka elvégzésére 50 ezer vámtisztviselőt vesznek fel és képeznek ki.