A fukarok és az ambiciózusok harca

Az lett volna a meglepő, ha az európai vezetők az első tárgyalási napon közös nevezőre jutnak az hosszú távú költségvetés kérdésében - mondja Bíró Nagy András. A Policy Solutions igazgatója szerint terítékre kerül majd az önkormányzatok közvetlen uniós támogatása is.

Kudarcot vallott az Európai Tanács legutóbbi ülése. Az állam- és kormányfők véleménye semmit se közeledett egymáshoz a 2021-2027-es gazdasági ciklus költségvetéséről szóló megbeszélésen. Mire számíthatunk később?

Az lett volna az igazi meglepetés, ha már most megállapodnak. Még van néhány hónap a megegyezésre, a korábbi tapasztalatok szerint ez nem is szokott az első nekifutásra sikerülni. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a mostani tárgyalási folyamat sokkal nehezebb, mint a korábbi időszakban volt, hiszen a Brexit miatt egy 70 milliárd eurós lyuk keletkezik az uniós költségvetésben. Emellett egy sor új, szakpolitikai prioritás növelheti a kiadásokat. Ezek közül érdemes kettőt kiemelni. Az egyik a klímaváltozás miatti teendők költségei, a másik pedig a migráció és a határvédelem. Ezek az elmúlt hét évben az élre ugró fejlemények, ügyek, amelyek kezelése a korábbi pénzügyi eszközökkel messze nem lenne lehetséges. Az Európai Unió is belátta, hogy ezekkel a következő ciklusban többet kell foglalkozni, ezért többet is kell ezekre a célokra fordítani. Ha azt akarjuk, hogy Európa cselekvőképes legyen, akkor meg is kell erősíteni azokon a területeken, ahol erre a legnagyobb szükség van.

Az egyes tagállamokat miképpen érinti, hogy kevesebb pénzből kell több feladatot megoldani?

Az nyilvánvaló, hogy ez matematikailag lehetetlen! Az nem megy, hogy az új prioritásokat is finanszírozza az EU, az eddigi főbb kiadási tételekből se vágjanak, miközben a brit befizetéseket meg persze nem akarja kipótolni senki. Bár a 27 tagállam többsége úgy látja, hogy emelni kellene a tagállami befizetések arányát, de akad négy olyan ország, amelyeket fukarnak neveznek, és akik hallani sem akarnak a befizetések megemeléséről. Ők a nettó befizetők közül a leghangosabbak – Hollandia, Ausztria, Dánia és Svédország -, a kudarccal zárult uniós csúcsnak is ők voltak az igazi főszereplői. A költségvetési tárgyalásokon ezen országok legnagyobb szövetségese eddig az EU-ból nemrég kilépett Egyesült Királyság volt. Kevésbé radikálisan, de támogatásáról biztosította a fukarokat Németország is. Velük szemben áll az a 17 ország - köztük Magyarország is -, amelyek eddig a nettó haszonélvezői voltak az uniós támogatásoknak. Eddig a kohézió barátainak nevezték magukat, de éppen most változtattak nevet, és ezek már az ambiciózus költségvetés barátai.

Magyarország a többség oldalán áll, ezt is ritkán mondhatja el magáról a jelenlegi kormány.

Valóban, érdekes fejlemény volt, hogy Orbán Viktor kormányfő évek óta először "tiszteletét tette" a brüsszeli sajtó képviselői előtt. Úgy vélhette, most érkezett el az a pillanat, amikor olyat tud mondani, ami a „brüsszeli buborékban” is népszerű lesz. Ezúttal nem kellett "szabadságharcosnak" lennie, elég volt az Európai Parlament költségvetési javaslata mellé állni. A három fő uniós intézmény közül a Parlament általában a legmagasabb költségvetés híve, szemben az Európai Tanáccsal, amely mindig a legszűkmarkúbb. Az Európai Bizottság javaslata rendre a kettő között szokott elhelyezkedni, nincs ez másként most sem. Amikor Orbán Viktor elmondta, hogy annak a híve, hogy az EU27-ek bruttó nemzeti összjövedelmének 1,3 százaléka legyen a befizetések alapja, akkor az EP álláspontját visszhangozta, míg a fukarok a komoly megszorításokat jelentő kerek egy százalék mellett törtek lándzsát. Az álláspontok egyelőre olyannyira befagytak, hogy a korábban igen bizakodó Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke, a vártnál korábban lefújta az uniós csúcsot.

A késedelem nem okoz gondot a tagállamoknak azzal, hogy nem tudják, miképpen számoljanak hazájuk költségvetésében a várható uniós támogatásokkal?

Ez aligha fog gondot okozni, mert a pénzek amúgy sem áramlanak egyenletesen a hét év alatt. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a költségvetési ciklus elején a brüsszeli pénzek lassabban érkeznek, hiszen a pályázatok kiírásának, elbírálásának, a szerződések megkötésének, majd a pénzek folyósításának az átfutási ideje igen hosszú. A most záruló ciklusban is 2016-2018-ban pörgött fel igazán az uniós pénzek lehívása. Ami ebből a jövőre nézve következhet az az, hogy a 2022-es országgyűlési választásokig vélhetően kevésbé segítik majd a magyar gazdaságot az uniós támogatások, mint azt 2018-ban tették, amellett hogy a lehívható pénz is jelentősen csökkenni fog.

Bonyolíthatja még a helyzetet, ha elmarasztalnak bennünket a kormányzat jogállamiságot sértő magatartása miatt?

Az európai intézményeknek még van teendője annak kidolgozásában, hogy mi is számít majd konkrétan a jogállamiság megsértésének. Az világos, hogy a nettó befizetők elkötelezettek abban, hogy valamilyen módon a jogállamisághoz legyenek kötve az uniós pénzek, de csak e mechanizmus tartalma és életbeléptetésének szabályai fényében érdemes azon gondolkozni, hogy ez milyen veszélyt jelenthet a magyar kormányra. A skandináv tagállamok a szigorúbb megoldás hívei, és Angela Merkel német kancellár is támogatja őket. Az eredeti jogállamisági javaslatban úgy volt, hogy egy tagállamról hozott felfüggesztési döntés megakadályozásához kellhet minősített többség, de Charles Michel már azt terjesztette elő, hogy magához a szankciós döntéshez kelljen minősített többség. Ez nyilvánvalóan az esetleges renitenseknek kedvez. Nem tartom kizártnak, hogy egy felpuhított jogállamisági mechanizmusba még a magyar kormány is belemenjen, főleg ha esetleg plusz uniós támogatásokat is ígérnek mellé.

Magyarországra jellemző, hogy számos uniós pénz kifizetésére a korrupció árnyéka is rávetül. Várható-e, hogy az Európai Unió határozottabban lép fel az ilyen jelenségekkel szemben?

A magyar társadalom uniós attitűdjeiről szóló kutatásaim azt mutatják, hogy a magyarok jelentős többsége érzékel korrupciós problémákat az uniós pénzek felhasználásánál, és azt várja az EU-tól, hogy szigorúbban ellenőrizze ezek felhasználását. Az Európai Csalás Elleni Hivatal alapos ellenőrzéseket végez, ám hazai hatósági intézkedések ezt csak az esetek kisebbségében követik. "Kishalak" ellen már indultak eljárások nálunk, de az igazi nagy játékosok eddig megúszták. Előfordul, hogy azokat a számlákat, amelyek fennakadnak az ellenőrzésen, be sem nyújtják Brüsszelnek. Általános gyakorlat az is, hogy eleve túlvállalja magát a kormány a pályázatoknál, számolva a kifogásokkal. Majd ha valahol gond van, a pénzeket más projektekre használják fel. Az Európai Ügyészséghez csatlakozással lehetne az EU-nak több eszköze a jelenleginél, de mint ismert, a magyar kormány nem tervezi a csatlakozást.

A Kohéziós Alapból származó pénzek mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy Magyarország felzárkózzon az uniós országok átlagához?

Az uniós pénzek természetesen hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez, de az országon belüli egyenlőtlenségeket az utóbbi 15 évben nem igazán csökkentették. Az egyes régiókon belül sokszor a legfejlettebb megye viszi el a legtöbb támogatást, míg olyan megyék, mint Nógrád, Tolna vagy Pest a többiekhez képest alig nyertek uniós pénzt.

A tavaly októberi önkormányzati választások során ellenzéki vezetésűvé vált Budapest a V4-ek többi fővárosával karöltve lobbizik, hogy közvetlenül pályázzanak Brüsszelhez az uniós pénzekért. Milyen esélyt ad ennek a törekvésnek?

Fontos, hogy nemcsak nagyvárosi polgármesterek, hanem vezető európai politikusok, mint például az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, az európai zöld politikai biztos Frans Timmermans is a kezdeményezés mögé állt. Az elgondolásban arról van szó, hogy olyan plusz támogatások érkezzenek a városokba, amelyek révén a hazai önkormányzati választási ígéretekben is megfogalmazott zöldítési tervek megvalósulhatnak. Érdemes ennek kapcsán megemlíteni, hogy ez nem az országnak járó költségvetési támogatást csoportosítaná át belülről, hanem efelett jönne. Az Európai Unió költségvetésének egésze szempontjából ezek a pénzek csak morzsák lennének, ugyanakkor mind Budapest, mind más magyar városok szempontjából jelentősnek lennének mondhatók.

Dolgozott Brüsszelben Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos mellett. Milyen esélyt lát arra, hogy a DK által népszerűsített európai minimálbér mellé odaáll az Unió?

Tapasztalataim szerint az Európai Unióban egyre jobban támogatást nyer az a szemlélet, hogy az integrációnak több konkrét jóléti, szociális eredményt kell felmutatni az emberek számára. Fontos azonban elmondani, hogy az Európai Bizottság által az európai minimálbérről indított konzultáció nem arról szól, hogy általános, abszolút értékben meghatározott minimálbér legyen érvényben minden tagállamban, tehát mondjuk a magyarországi minimálbér azonos legyen a németországival. A kezdeményezés arról szól, hogy végre kísérlet történik arra, hogy meghatározzák azokat a szempontokat, amelyekkel egységes módon számíthatnák ki a minimálbér szintjét: például az adott tagállam átlagbérének meghatározott százalékában állapítanák meg a minimális béreket. Ha egyszer megvalósul, a jövő európai bérpolitikájának biztosan fontos része lesz az érdekegyeztetés, nem is véletlen, hogy az EU-ban most folyó széles körű megbeszéléseken a munkáltatók és a szakszervezetek véleményére is kíváncsiak.