A fukarok és az ambiciózusok harca

Publikálás dátuma
2020.03.02. 09:10

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Az lett volna a meglepő, ha az európai vezetők az első tárgyalási napon közös nevezőre jutnak az hosszú távú költségvetés kérdésében - mondja Bíró Nagy András. A Policy Solutions igazgatója szerint terítékre kerül majd az önkormányzatok közvetlen uniós támogatása is.
Kudarcot vallott az Európai Tanács legutóbbi ülése. Az állam- és kormányfők véleménye semmit se közeledett egymáshoz a 2021-2027-es gazdasági ciklus költségvetéséről szóló megbeszélésen. Mire számíthatunk később? 
Az lett volna az igazi meglepetés, ha már most megállapodnak. Még van néhány hónap a megegyezésre, a korábbi tapasztalatok szerint ez nem is szokott az első nekifutásra sikerülni. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a mostani tárgyalási folyamat sokkal nehezebb, mint a korábbi időszakban volt, hiszen a Brexit miatt egy 70 milliárd eurós lyuk keletkezik az uniós költségvetésben. Emellett egy sor új, szakpolitikai prioritás növelheti a kiadásokat. Ezek közül érdemes kettőt kiemelni. Az egyik a klímaváltozás miatti teendők költségei, a másik pedig a migráció és a határvédelem. Ezek az elmúlt hét évben az élre ugró fejlemények, ügyek, amelyek kezelése a korábbi pénzügyi eszközökkel messze nem lenne lehetséges. Az Európai Unió is belátta, hogy ezekkel a következő ciklusban többet kell foglalkozni, ezért többet is kell ezekre a célokra fordítani. Ha azt akarjuk, hogy Európa cselekvőképes legyen, akkor meg is kell erősíteni azokon a területeken, ahol erre a legnagyobb szükség van.      Az egyes tagállamokat miképpen érinti, hogy kevesebb pénzből kell több feladatot megoldani?  Az nyilvánvaló, hogy ez matematikailag lehetetlen! Az nem megy, hogy az új prioritásokat is finanszírozza az EU, az eddigi főbb kiadási tételekből se vágjanak, miközben a brit befizetéseket meg persze nem akarja kipótolni senki. Bár a 27 tagállam többsége úgy látja, hogy emelni kellene a tagállami befizetések arányát, de akad négy olyan ország, amelyeket fukarnak neveznek, és akik hallani sem akarnak a befizetések megemeléséről. Ők a nettó befizetők közül a leghangosabbak – Hollandia, Ausztria, Dánia és Svédország -, a kudarccal zárult uniós csúcsnak is ők voltak az igazi főszereplői. A költségvetési tárgyalásokon ezen országok legnagyobb szövetségese eddig az EU-ból nemrég kilépett Egyesült Királyság volt. Kevésbé radikálisan, de támogatásáról biztosította a fukarokat Németország is. Velük szemben áll az a 17 ország - köztük Magyarország is -, amelyek eddig a nettó haszonélvezői voltak az uniós támogatásoknak. Eddig a kohézió barátainak nevezték magukat, de éppen most változtattak nevet, és ezek már az ambiciózus költségvetés barátai. Magyarország a többség oldalán áll, ezt is ritkán mondhatja el magáról a jelenlegi kormány.
Valóban, érdekes fejlemény volt, hogy Orbán Viktor kormányfő évek óta először "tiszteletét tette" a brüsszeli sajtó képviselői előtt. Úgy vélhette, most érkezett el az a pillanat, amikor olyat tud mondani, ami a „brüsszeli buborékban” is népszerű lesz. Ezúttal nem kellett "szabadságharcosnak" lennie, elég volt az Európai Parlament költségvetési javaslata mellé állni. A három fő uniós intézmény közül a Parlament általában a legmagasabb költségvetés híve, szemben az Európai Tanáccsal, amely mindig a legszűkmarkúbb. Az Európai Bizottság javaslata rendre a kettő között szokott elhelyezkedni, nincs ez másként most sem. Amikor Orbán Viktor elmondta, hogy annak a híve, hogy az EU27-ek bruttó nemzeti összjövedelmének 1,3 százaléka legyen a befizetések alapja, akkor az EP álláspontját visszhangozta, míg a fukarok a komoly megszorításokat jelentő kerek egy százalék mellett törtek lándzsát. Az álláspontok egyelőre olyannyira befagytak, hogy a korábban igen bizakodó Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke, a vártnál korábban lefújta az uniós csúcsot.  A késedelem nem okoz gondot a tagállamoknak azzal, hogy nem tudják, miképpen számoljanak hazájuk költségvetésében a várható uniós támogatásokkal?  Ez aligha fog gondot okozni, mert a pénzek amúgy sem áramlanak egyenletesen a hét év alatt. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a költségvetési ciklus elején a brüsszeli pénzek lassabban érkeznek, hiszen a pályázatok kiírásának, elbírálásának, a szerződések megkötésének, majd a pénzek folyósításának az átfutási ideje igen hosszú. A most záruló ciklusban is 2016-2018-ban pörgött fel igazán az uniós pénzek lehívása. Ami ebből a jövőre nézve következhet az az, hogy a 2022-es országgyűlési választásokig vélhetően kevésbé segítik majd a magyar gazdaságot az uniós támogatások, mint azt 2018-ban tették, amellett hogy a lehívható pénz is jelentősen csökkenni fog.  Bonyolíthatja még a helyzetet, ha elmarasztalnak bennünket a kormányzat jogállamiságot sértő magatartása miatt?  Az európai intézményeknek még van teendője annak kidolgozásában, hogy mi is számít majd konkrétan a jogállamiság megsértésének. Az világos, hogy a nettó befizetők elkötelezettek abban, hogy valamilyen módon a jogállamisághoz legyenek kötve az uniós pénzek, de csak e mechanizmus tartalma és életbeléptetésének szabályai fényében érdemes azon gondolkozni, hogy ez milyen veszélyt jelenthet a magyar kormányra. A skandináv tagállamok a szigorúbb megoldás hívei, és Angela Merkel német kancellár is támogatja őket. Az eredeti jogállamisági javaslatban úgy volt, hogy egy tagállamról hozott felfüggesztési döntés megakadályozásához kellhet minősített többség, de Charles Michel már azt terjesztette elő, hogy magához a szankciós döntéshez kelljen minősített többség. Ez nyilvánvalóan az esetleges renitenseknek kedvez. Nem tartom kizártnak, hogy egy felpuhított jogállamisági mechanizmusba még a magyar kormány is belemenjen, főleg ha esetleg plusz uniós támogatásokat is ígérnek mellé.    Magyarországra jellemző, hogy számos uniós pénz kifizetésére a korrupció árnyéka is rávetül. Várható-e, hogy az Európai Unió határozottabban lép fel az ilyen jelenségekkel szemben?  A magyar társadalom uniós attitűdjeiről szóló kutatásaim azt mutatják, hogy a magyarok jelentős többsége érzékel korrupciós problémákat az uniós pénzek felhasználásánál, és azt várja az EU-tól, hogy szigorúbban ellenőrizze ezek felhasználását. Az Európai Csalás Elleni Hivatal alapos ellenőrzéseket végez, ám hazai hatósági intézkedések ezt csak az esetek kisebbségében követik. "Kishalak" ellen már indultak eljárások nálunk, de az igazi nagy játékosok eddig megúszták. Előfordul, hogy azokat a számlákat, amelyek fennakadnak az ellenőrzésen, be sem nyújtják Brüsszelnek. Általános gyakorlat az is, hogy eleve túlvállalja magát a kormány a pályázatoknál, számolva a kifogásokkal. Majd ha valahol gond van, a pénzeket más projektekre használják fel. Az Európai Ügyészséghez csatlakozással lehetne az EU-nak több eszköze a jelenleginél, de mint ismert, a magyar kormány nem tervezi a csatlakozást. 

Bíró-Nagy András

Az 1982-ben született politológus, nemzetközi kapcsolatok szakértő, a Policy Solutions igazgatója, a TK Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. 2013-2014-ben Andor László uniós biztos politikai tanácsadójaként dolgozott az Európai Bizottságban. Főbb szakterületei az európai integráció, illetve a jobboldali radikalizmus. Magyarország európai integrációját vizsgáló kutatásaihoz elnyerte az MTA Bolyai és az ÚNKP Bolyai+ programjainak támogatását. 

A Kohéziós Alapból származó pénzek mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy Magyarország felzárkózzon az uniós országok átlagához?    Az uniós pénzek természetesen hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez, de az országon belüli egyenlőtlenségeket az utóbbi 15 évben nem igazán csökkentették. Az egyes régiókon belül sokszor a legfejlettebb megye viszi el a legtöbb támogatást, míg olyan megyék, mint Nógrád, Tolna vagy Pest a többiekhez képest alig nyertek uniós pénzt.    A tavaly októberi önkormányzati választások során ellenzéki vezetésűvé vált Budapest a V4-ek többi fővárosával karöltve lobbizik, hogy közvetlenül pályázzanak Brüsszelhez az uniós pénzekért. Milyen esélyt ad ennek a törekvésnek?      Fontos, hogy nemcsak nagyvárosi polgármesterek, hanem vezető európai politikusok, mint például az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, az európai zöld politikai biztos Frans Timmermans is a kezdeményezés mögé állt. Az elgondolásban arról van szó, hogy olyan plusz támogatások érkezzenek a városokba, amelyek révén a hazai önkormányzati választási ígéretekben is megfogalmazott zöldítési tervek megvalósulhatnak. Érdemes ennek kapcsán megemlíteni, hogy ez nem az országnak járó költségvetési támogatást csoportosítaná át belülről, hanem efelett jönne. Az Európai Unió költségvetésének egésze szempontjából ezek a pénzek csak morzsák lennének, ugyanakkor mind Budapest, mind más magyar városok szempontjából jelentősnek lennének mondhatók.  Dolgozott Brüsszelben Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos mellett. Milyen esélyt lát arra, hogy a DK által népszerűsített európai minimálbér mellé odaáll az Unió? Tapasztalataim szerint az Európai Unióban egyre jobban támogatást nyer az a szemlélet, hogy az integrációnak több konkrét jóléti, szociális eredményt kell felmutatni az emberek számára. Fontos azonban elmondani, hogy az Európai Bizottság által az európai minimálbérről indított konzultáció nem arról szól, hogy általános, abszolút értékben meghatározott minimálbér legyen érvényben minden tagállamban, tehát mondjuk a magyarországi minimálbér azonos legyen a németországival. A kezdeményezés arról szól, hogy végre kísérlet történik arra, hogy meghatározzák azokat a szempontokat, amelyekkel egységes módon számíthatnák ki a minimálbér szintjét: például az adott tagállam átlagbérének meghatározott százalékában állapítanák meg a minimális béreket. Ha egyszer megvalósul, a jövő európai bérpolitikájának biztosan fontos része lesz az érdekegyeztetés, nem is véletlen, hogy az EU-ban most folyó széles körű megbeszéléseken a munkáltatók és a szakszervezetek véleményére is kíváncsiak.
Szerző
Témák
interjú

338,39 forinton az euró

Publikálás dátuma
2020.03.02. 08:21
Illusztráció: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a forint árfolyama a nemzetközi devizakereskedelemben.
 A forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült hétfő reggelre, a dollárral szemben pedig szerény erősödést ért el. 
Az eurót hétfő reggel nyolc óra előtt 338,39 forinton jegyezték, míg péntek este 337,48 forinton állt.
Feljebb ment a svájci frank jegyzése is, a péntek esti 317,02 forintról 317,68 forintra.
A dollárt kissé alacsonyabban jegyezték hétfő reggel mint péntek este, 306,62 forint után 306,54 forinton.
Szerző

Ezer milliárd közpénzt égetett el a kormány vagyonkezelés címén

Publikálás dátuma
2020.03.02. 07:30

Fotó: Shutterstock
Évi nettó 150 milliárd forintot költ el a kormány az állami cégek és részesedések fenntartására, most egy újabb pénznyelő, a Rail Cargo Hungaria részbeni visszavásárlásra készül.
A kormány újra felmelegítette, hogy a MÁV egykori teherfuvarozási cégében, mára a Rail Cargo Austria tulajdonában lévő Rail Cargo Hungaria Zrt.-ben az állam részesedést vásárol. Egy biztos, nagy haszon ebből az üzletből sem várható (lásd keretes írásunkat), de ez egyáltalán nem lenne kirívó, hisz az állami vagyon kezelés az Orbán-kormány 2011-2018 között 1298 milliárd forintot bukott, vagyis egy pénzégető projekttel több vagy kevesebb, mondhatjuk, nem oszt, nem szoroz. Februárban az állami vagyon kezeléséért felelős miniszter Bártfai-Máger-Andrea közleményben tudatta, hogy az állami vagyon nyilvántartatási értéke 2010 és 2019 között 52 százalékkal 6 ezer milliárd forinttal nőtt – legalábbis papíron. A közlemény szerint gyarapodó állami vagyon összetétele 62 százalékban ingatlan, 21 százalékban társasági részesedés. A fennmaradó részt egyéb vagyonelemek (például ingóságok) egészítik ki. A 6 ezer milliárdot kitevő vagyongyarapodás egyrészt ingatlanvásárlásokból, másrészt a társaságok valós gazdasági növekedéséből ered, ami a válság utáni megerősödés következménye – fejtegette akkor közleményében Bártfai-Mager. Az elmúlt évtized tranzakciói közül a miniszter az energiaszektorban végrehajtott akvizíciókat emelte ki, ám pont ezek a cégfelvásárlások inkább vitték a pénzt, mintsem gyarapították volna a vagyont a nonprofit működés miatt. A Portfoliónak adott interjúból az is kiderült, hogy ugyanakkor az ingatlanokat nem piaci értéken tartják nyilván, ezért a növekedés inkább az új ingatlanok megvásárlásból, illetve a pontosabb könyvelésből származik. Míg a serpenyő egyik felében egy virtuális vagyonnövekmény áll, a másik oldalon a valóságosan elégetett közel 1300 milliárd forint, ennyi pénzt vitt el ugyanis a kilenc év alatt az állami vagyon kezelése, a bevételek levonása után 2011 és 2018 között (a 2019-es vagyongazdálkodási adatokkal még adós a magyar kormány). A vizsgált időszakban az állami vagyon működtetésre összesen 2265 milliárd forintot költött az állam, eközben alig 967 milliárdos bevétele származott, a két adat különbözete 1298 milliárd, amit a kormány az adóbevételekből fordított vagyonkezelésre. Ez a pénz ment a már állami kézben lévő cégek működésnek támogatásra, új cégrészesedések vásárlásra, ingatlanok vagy épp nagy értékű műkincsek (Munkácsy-képek, a Seuso-kincsek) megvásárlására.
Bártfai-Máger Andrea
Fotó: Népszava
A legnagyobb egyedi ügylet a Mol 20 százalékának megvásárlása volt az orosz Szurgutnyeftegaz-tól, amire 498 milliárd forintot fordított a kormány. Ezzel a Mol kiszabadult az orosz medve öleléséből, s az ilyen befektetéseket nevezi Bárfai-Mager stratégia vásárlásoknak. A részvényeket 18 940 forinton vette meg az állam, ma a nyolcadára darabolt Mol részvény 2500 forinton forog, vagyis egy régi részvény ára így 20 080 forintra jön ki – ez a bő ezer forint nyolc év alatt, amely például növelte a vagyont. Ám mindez addig papíron kimutatott növekmény, amíg állam tartja a részesedését, mégpedig nincs napirenden a Mol-részesedés eladása. Az állam 500 milliárdos Mol-befektetése évi 20-25 milliárd forintnyi osztalékot fial, vagyis húsz év alatt hozza vissza a befektetés értékét az inflációval nem számolva. A Mol egyébként az állam legnagyobb osztalékfizetője. Összességében évi 40-50 milliárd forintnyi osztalékbevétele keletkezik az államnak, és épp az az állami vagyonkezelés gyenge lába, hogy az alacsony bevételeket rendre meghaladják a költések. 2011 és 2018 között egyetlen év volt, amikor az állam közel nullszaldóval meg tudta úszni az állami vagyonkezelés számláját: 2015-ben a 163 milliárd forintos kiadással szemben 158 milliárdos bevétel sikerült szembeállatni, a bravúr a 75 milliárd forint értékű OTP-részvények eladásnak volt köszönhető. Az állam a magánnyugdíjpénztári vagyon államosításával jutott az OTP részvényekhez, ezeket értékesítette normál tőzsdei ügyeletek keretében. Az állam kezében amúgy igazán értékes és likvid vagyon kevés van. Ezek közé lehet sorolni a már említett Mol-pakettet, a Szerencsejátékék Zrt.-t, a Hungarocontrollt, illetve MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-t, ám ezek egyikének eladása sincs napirenden, mert az ellenkezne a kormány gazdálkodási alapelvével, miszerint az állami befolyás mértékét erősíteni kell. Egyetlen kivétel a Budapest Bank Zrt., amely eladó, ám azt az állam drágán, 196 milliárd (700 millió dollárért) forintért vette még 2015-ben. Eddig az értékesítése azért állt, mert nem volt vevő, amely ezt az árat kifizette volna bankért. A kormány most is minimum 700 millió dollárt kér a bankért, ugyanis azt piaci hitelből vette meg, amit még vissza is kell fizetnie. Ugyanakkor a forintban számolt kikiáltási ár ma már - a gyengébb devizánk miatt - 218 milliárd forint.

Pénznyelő lett az aranytojást tojó tyúkból

A MÁV teherfuvarozó cége 2008-as eladása előtt folyamatosan nyereséget termelt. Ezzel szemben a Rail Cargo Hungaria Zrt. a 2014-2018 közötti öt évben 5,8 milliárdos adózás utáni veszteséggel működött. Feltehetően nem arról van szó, hogy magyar cég veszteségesen működne, hanem arról, hogy a tulajdonos Rail Cargo Austria nem osztalék, hanem költségek formájában veszi ki a nyereséget a cégből. Az utolsó teljes pénzügyi évben 2018-ban a cég 74 milliárdos árbevétel mellett 2,6 milliárdos adózott veszteséget termelt. Ha jelenlegi működés mellett a magyar állam kisebbségi részesedét vásárol egy veszteséges cégben, akkor arra vesz jegyet, hogy a veszteséget finanszírozza.   

Szerző