Egykori kávéházi muzsikusok

Bach világi műveit adta elő a Müpában szombat este a Felvilágosodás Korának Zenekara.

A Felvilágosodás Korának Zenekara műsorában egy kakukktojás volt: a nyitó szám az egyik egyházi kantáta éléről került ide, de joggal feltételezhető, hogy egykor az is profánabb célokat szolgált, tán egy concerto tétele lehetett korábban, ilyesfajta átalakításra több példát ismerünk Bachtól. A Felvilágosodás Korának Zenekara alapvetően karmester nélkül működik, természetesen művészeti vezetőjük azért van, jelenleg ezt a posztot az elsőhegedűsként és így szólistaként is működő Margaret Faultless tölti, be hangszere mellől irányítva az együttest, úgy ahogyan azt valamikor maga Bach is tehette. Egy kamarazenekar érkezett vele együtt, amelyben most nem voltak sem üstdobok, sem trombiták; két oboás és egy fagottos állt a vonósok mellett, így természetes választás volt a műsorban való szerepeltetésre a C-dúr szvit, illetve a kantátarészlet, amelyek ezeket a hangszereket kívánják. A szvit előadása a műsor legerősebb momentuma volt, a nyitány és a többi tétel szép hangzással, könnyedén lélegző tempókkal, táncos hangsúlyozással, kidolgozott dinamikai váltásokkal szólalt meg. A versenyművek mind Bach-slágerek, itt most a különösen szép és népszerű oboa-hegedű és a két hegedűs concerto mellett a három csembalóra írottként ismert darab, hegedűre átírva szerepelt. Kissé hiányzott így belőle az a megkapó pillanat, amikor a három csembaló ciripelni kezd, de a zenei tartalom így sem szenvedett csorbát. Szép előadásban hallottuk az oboa-hegedűversenyt, de a kéthegedűs d-moll volt az amely még igazán emlékezetesen szólalt meg a C-dúr szvit mellett.