koronavírus;

2020-03-02 13:13:21

Koronavírus: öt hétvégi meccset érint a járvány, újabb sporteseményeket fújtak le

A hét végi férfi kard vk-t Luxembourgban rendezik, és elhalasztották a gyorsaságimotoros-világbajnokság második versenyét, valamint a tokiói olimpia végső baseball kvalifikációs tornáját.

Az olasz kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány terjedése miatt további három tartományban kerül sor zárt kapus élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésekre a hétvégén.

A rendelet alapján Lombardiában, Venetóban, Emilia Romagnában, Savonában, Pesaróban és Ubinában szurkolók nélkül rendeznek meccseket. Piemont tartományban ugyanakkor – melynek Torino a székhelye – felfüggesztették a nézőtilalmat.

A 27. forduló tíz találkozójából ötöt bonyolítanak le majd üres lelátók előtt: az Atalanta-Lazio, a SPAL-Cagliari, az Internazionale-Sassuolo, a Verona-Napoli és a Bologna-Juventus összecsapást. A Juventus azonban már közölte, hogy szerdán az AC Milan elleni hazai kupaelődöntőre beengedik a szurkolókat. Ami az előző fordulót illeti, hat mérkőzést halasztottak el májusra a koronavírus miatt, és a 26. körből mindössze négy meccset játszottak le.

Eközben kiderült, hogy Luxembourgban rendezik meg péntektől vasárnapig a férfi kardozók utolsó előtti olimpiai kvalifikációs világkupa-versenyét. Eredetileg Padova lett volna a házigazda, de a koronavírus-járvány miatt múlt kedden Tauberbischofsheimbe helyezték át a viadalt, utóbb azonban a helyi rendezők az illetékes kerületi hivatal erős nyomására lemondták az eseményt.     

Szetey András, az MVSZ kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, nehéz volt helyszínt találni ilyen rövid időn belül, de a FIE-nél fontos szempont volt, hogy a németországihoz közeli legyen.

„Az indulók nagy része egy repjegyet már kidobott az ablakon, az első módosítás után pedig sokan már Frankfurtba is megvették a jegyüket. Onnan viszont kezelhető távolságra van Luxembourg” – mondta.

A férfi kardozóknak ez lesz az utolsó előtti vk, mely az olimpiai kvalifikációs sorozat része. Az egyéves időszak Budapesten, március 20. és 22. között a Gerevich-Kovács-Kárpáti viadallal ér véget. A tavaly világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar csapat szinte már biztos olimpiai indulónak számít, mivel a második helyen áll a dél-koreaiak mögött.

Határozatlan időre elhalasztották a gyorsaságimotoros-világbajnokság második, thaiföldi versenyét. A március 22-ére kiírt versenyek elővigyázatosságból maradnak el, de Anutin Charnvirakul miniszterelnök-helyettes, egészségügyi miniszter, egyben a szervezőbizottság elnöke szerint később, a helyzet javulása esetén megrendezhetik a futamokat. Egyúttal jelezte, a halasztás mindhárom kategóriára vonatkozik.

Már a sorozat első állomását is érintette a vírus terjedése, vasárnap jelentették be, hogy az e heti, katari nyitóhétvégén a helyi korlátozások következményeként törölték a programból a király kategória, azaz a MotoGP küzdelmeit. A versenyhétvégét ugyanakkor nem halasztották el teljesen, a Moto2 és a Moto3 mezőnye már a múlt hét előtt Katarba érkezett tesztelésre, így ennek a két kategóriának a versenyeit megrendezik.

A koronavírus-járvány miatt a Nemzetközi Baseball és Softball Szövetség is júniusra halasztotta a tokiói olimpia végső baseball kvalifikációs tornáját, amelyre eredetileg április elején került volna sor Tajvanon. A hatcsapatos versenyt így április 1-5. helyett június 17. és 21. között rendezik.

A viadal a legújabb azon sportesemények sorában, amelyeket töröltek vagy elhalasztottak a Kínából indult vírus terjedése miatt.

A házigazda tajvaniak mellett Kína, Ausztrália, Hollandia és a március végi, egyesült államokbeli kvalifikációs verseny második és harmadik helyezettje indul majd a tornán.

A tokiói játékokra eddig Japán, Izrael, a Koreai Köztársaság és Mexikó szerzett indulási jogot. Az ötödik biztos résztvevő az amerikai selejtező győztese lesz, Tajvanból pedig egy válogatott jut ki.

A baseball a 2008-as pekingi játékok óta először szerepel majd az olimpiai programban.