Kína;Tajvan;koronavírus;

2020-03-03 11:00:00

Konfliktus a járvány árnyékában

Megnehezíti a világjárvánnyá nőtt koronavírus kezelését Kína és Tajvan konfliktusa.

A szigetország szakértői ugyan próbálnak bejutni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vírussal kapcsolatos üléseire, rendre figyelmen kívül hagyják a megkereséseiket. Ugyan Tajvan már korábban elküldte azon szakértők listáját az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számára, akik részt vehetnének koronavírus-járvánnyal kapcsolatos WHO fórumon, a szervezet nem reagált a megkeresésre – erről a tajvani járványügyi központ tájékoztatott. Ugyan a világjárvány esetében indokolt lenne, hogy az egyébként nagyon fejlett és magas színvonalú egészségügyi rendszerrel rendelkező Tajvan is részt vegyen a tárgyalásokon, ezt akadályozza a Kínával való bonyolult politikai helyzete. Az ország WHO-ra gyakorolt politikai nyomásának hála ugyanis a tajvani szakértőket évek óta vagy kizárják a tárgyalásokról, vagy csak az esemény napján küldik el számukra a meghívót, hogy nyilvánvalóan ne tudjanak odaérni a megbeszélésre. Tajvan az egyetlen olyan ország, amelyet kizártak a WHO Sürgősségi Bizottságának a közelmúltban Genfben tartott megbeszéléseiből is.

A helyzettel kapcsolatban hivatalos levelet is írtak a WHO-nak, a dokumentumban többek között arra hívják fel a figyelmet, hogy Tajvan nem tartozik Kína joghatósága alá; Tajvan és Kína egészségügyét különálló és független egészségügyi hatóságok irányítják és bár a WHO mottója, hogy „senkit sem hagynak hátra”, a tárgyalásokból való kizárásukkal mégis ezt teszik a tajvaniakkal. A The Diplomat.com legfrissebb cikkében arról is tájékoztat, hogy a WHO-tól egyáltalán nem kap a járvánnyal kapcsolatos hivatalos információkat a szigetország.

A koronavírus fertőzötteinek száma a CNN tegnapi adatai szerint már 88 ezer fölött van a világon és 3000 ember vesztette életét a járvány miatt, többségük Kínában. A tajvani járványügyi központ legfrissebb, március 2-ai adatai szerint 41 bizonyítottan, koronavírussal fertőzött beteget tartanak számon a szigetországban és egy 61 éves, diabéteszes és Hepatitis B fertőzött taxisofőr férfi veszítette életét a vírus miatt.

A kínai befolyásolás ellen Tajvan tavaly decemberben fogadott el törvényt, mivel egyre nagyobb problémát okozott Peking törekvése a tajvani demokratikus politikai folyamatok manipulálására. A 23 millió lakosú Tajvan függetlenségét jelenleg húsznál is kevesebb ország ismeri el a világon. Ugyan 1949 óta saját politikai irányítása van, hivatalosan sosem függetlenedett Kínától, az saját tartományaként tekint a szigetre. Akkor is, ha az önálló, demokratikusan választott kormánnyal rendelkezik. A két ország között egyre feszültebb a helyzet, főleg mióta tavaly januárban a kínai elnök, Hszi Csin-ping úgy nyilatkozott: szükség esetén akár erőszakkal egyesítené Kínát és Tajvant. A szigeten jelenleg kormányzó Demokratikus Progresszív Párt egyébként a függetlenedést támogatja, de mivel ők sem akarják provokálni és katonai beavatkozásra késztetni Kínát, a status quo ideiglenes fenntartása mellett voksolnak.