főváros;finanszírozás;Katona József Színház;

2020-03-04 15:04:12

Díszleteken és jelmezen spórol a Katona József Színház

Még nem tudják, miből gazdálkodnak idén.

A Katona József Színház egyelőre nem tudja, pontosan milyen összegből gazdálkodhat, ezért az intézmény Facebook-oldalán jelentette be, hogy csökkentik a februári és márciusi bemutatók költségeit.

Bejegyzésük szerint az anyagi bizonytalanság miatt januárban úgy indultak neki a februári és márciusi bemutatók (Az átnevelhetetlen, A császár, Poppea megkoronázása) próbafolyamatának, hogy nem tudták, idén milyen forrásokból gazdálkodnak. 

A posztot azzal zárták, hogy bíznak abban, hogy a finanszírozás rendeződni fog, és a további bemutatóknál nem kell a korlátozásokat fenntartani.  

A Fővárosi Közgyűlés múlt héten szavazta meg, hogy a Katona József Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház és a Trafó művészeti munkájába nem lesz beleszólása az államnak, ezért ezeket a színházakat tisztán önkormányzati finanszírozásba vonják. Ezen intézmények finanszírozásának döntő részét azonban eddig az állami, és korábban a tao-támogatás biztosította, ami most kiesik, ezt az összeget pedig a Fővárosi Önkormányzatnak kell előteremtenie.