magyar gazdaság;

2020-03-05 09:02:00

Muníció

Váratlanul kamatot csökkentett az amerikai jegybank, és az Európai Központi Bank is hasonló gazdaságösztönző lépekre készül. Az ok a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozása: egyrészt a kínai gazdaság termelése az év első két hónapjában visszaesett, ami világszerte alkatrészhiányt okoz az ipari cégeknél, de még nagyobb gond a fogyasztás visszaesése. Egyes elemzők már az 2008-ashoz hasonló világgazdasági visszaesés rémével riogatnak. Hogy ez ne következzen be, a jegybankok kamatcsökkentésekbe, a kormányok pedig költekezésbe kezdenek. 

Ismerős ugye? Ez zajlott le az elmúlt években Magyarországon: a jegybank gyakorlatilag nulla százalékra vitte le a kamatokat, eközben a kormány őrült pénzszórásba kezdett, amit családpolitikai, illetve gazdaságvédelmi programként adott el. Ennek eredményeként tavaly közel öt százalékkal nőtt a magyar gazdaság. Ám a mozgástér – főleg a jegybanknál – elfogyott; pedig épp most kellene a növekedést élénkíteni, de a közel nulla százalékos kamatot már nem nagyon lehet hova csökkenteni. Igaz, léteznek negatív kamatok, de ennek megint nagyon rossz következményei lennének. 

A magyar költségvetési hiány tavaly valahol a GDP 2 százaléka felett volt, ami a második legrosszabb adat az EU-ban. A maastrichi követelmény 3 százalékos hiányt enged, de ezt elvileg a világvége előtti egy percben szabad elérni. Épp ezért az EU 26 tagállama az elmúlt években csökkentette, sőt eltüntette a hiányát, hogy a visszaesés éveiben költekezhessen. Egy kivétel volt csak. 

A növekedés másik motorja a uniós forrásözön volt. Ezek elvileg kifutottak, ám a forint látványos gyengülése és a bedőlt uniós projektek miatt 800-1000 milliárd forintos EU-pályázat nyílhat meg az idén. Vagyis a kormányt megint az unió pénze húzza ki a slamasztikából.