Szénrajz
Holográfosodunk –
emelkedik a versem feketepiaci ára,
akár a lenyilazott tengereké,
megtapadt kagylók az ujjaim
az asztalon.
Okosodom –
mint a lerombolt városok.
Egy mondat
Ember vagyok,
váratlan minden csöndem,
s remélek, mint aki
borsót futtat
a tankcsapdák kőtömbjeire
minden tavasszal.
Pogány ima
Csillagok, széthajigált igék,
homlokfordító, távoli csöndek,
földből kivetkőző gyökerek,
hallgató csőrökben a madárálmok,
főemlős virrasztás az éjszaka
áttetsző, színes ernyői alatt.
Amikor az ember már tudja a varázsszót
A kavicslapulásban, szétsikló
ujjaidban találsz meg, mindig
az utolsó kapuhátnak feszülésben,
hangyahalálnyi borzongásaidban,
mikor már nevétől sem szelídül
az, ami ott és akkor közelít.
