Vörös István: Rémképkeringő

A váratlan halál

rémképe készen áll.

A kolera, a pestis

szelleme jön le most is,

belép az ajtón, itt van,

a pusztulás megcsillan –

nem ilyen vers beszél

róla, a szenvedély,

a fölösleges pánik

józansággal csatázik.

És veszt az ész ma végre!

Az önző szenvedélybe

a romlottság vegyül,

ő tiszta egyedül.

A kártékony a hasznos,

és jó csak az lehet most,

aki nem fél nevetni.

A rossz gyanú belengi

az ég helyén az űrt,

hoz annyiféle zűrt.

A gyávaság, a hiszti,

se jó alap kiveszni,

eltűnni földről, testből,

rejtett lelki körökből,

kimondani, hogy nincs baj,

a pusztulás vigasztal.