Szíria;légicsapás;

2020-03-05 12:51:06

Menekülők haltak meg egy légicsapásban Szíriában

A rakéták egy baromfitenyészetet találtak el, amelynek épületeiben több menekültcsalád húzta meg magát. A halottak között nők és gyerekek is vannak.

Legalább 15 emberrel végzett és 18-at megsebesített egy légicsapás csütörtökön Szíria északnyugati, lázadók kezén lévő részén – közölte a nagy-britanniai székhelyű, kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.

A rakéták egy baromfitenyészetet találtak el, amelynek épületeiben több menekültcsalád húzta meg magát. A halottak között nők és gyerekek is vannak.

A szíriai polgárháború fejleményeit nyomon követő csoport aktivistái szerint a támadást az orosz légierő hajtotta végre Maaret Muszrín faluban, ahol ezrek kerestek menedéket a térségben dúló harcok elől.

A fehérsisakosoknak nevezett ellenzéki polgárvédelmi csoport is Moszkvát vádolta a bombázással. Szerintük 14-en haltak meg, köztük öt nő és két gyerek. Más források 16 halálos áldozatról számoltak be.

A légicsapásra mindössze órákkal a török-orosz csúcstalálkozó előtt került sor. Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön találkozik Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvában. A szíriai Idlíb tartományban kialakult helyzetről fognak tárgyalni.

Oroszország a damaszkuszi kormány, míg Törökország a felkelők szövetségese. A szíriai hadsereg december elején offenzívát indított a lázadók kezén lévő területek visszaszerzésére, amihez az orosz haderő nyújt légi támogatást. Törökország válaszul katonák ezreit küldte a térségbe.

Az idlíbi harcok miatt százak vesztették életüket és milliók kényszerültek menekülésre. Sokan a közeli török határt vették célba.