Genderkérdés – Fenyegető őrület vagy út az elfogadás felé?

A lányok hisztisebbek, a fiúk alkalmasabbak mérnöknek – erre nem a biológiai nemünk predesztinál minket, a társadalom mégis behatárolja, hogy milyen és mire alkalmas egy férfi és egy nő. Ezek a korlátok azonban itt-ott már átalakulóban, sőt a világ több országában már harmadik neműként is meghatározhatják magukat az emberek. A CEU e témában tartott rendezvényén megtudtuk, mit jelent az, hogy „társadalmi nem”, mit szól a kérdéshez a tudomány és a vallás, és valójában kell-e tartani a kormánypárti politikusok által gyakran emlegetett genderőrülettől.

Miért lehet szükség a nemsemleges mosdókra, oktatásra, személyes névmásokra, és egyáltalán, hogyan befolyásol egy társadalmat, ha a tagjai nemsemlegesként is meghatározhatják magukat? – ezekre a kérdésekre is kerestük a választ, mikor a múlt héten beültünk a Közép-európai Egyetem (CEU) Határtalan tudás című rendezvényére.

Biztosan meg tudják mondani, hogy aki önök mellett ül a teremben, az férfi-e vagy nő, ugye? Miért olyan fontosak ezek a kategóriák? – tette fel a nem is olyan könnyen megválaszolható kérdést Fodor Éva szociológus, genderkutató, a CEU rektorhelyettese már előadása elején. Leegyszerűsítve kétféle álláspont létezik, az egyik szerint a nemünket elsősorban a biológiai tényezők, hormonjaink határozzák meg, ezek mentén alapvető különbségek vannak köztünk. A nők például sokak szerint „irracionálisabbak”, „érzelmileg kifinomultabbak”, „fizikailag gyengébbek”, hajlamosabbak a „hisztériára”. A biológiai tényezők ilyen formán számos nemi egyenlőtlenséghez vezetnek. Azonban létezik egy másik álláspont is, mely szerint elsősorban a társadalmi környezet, a szocializáció az, ami meghatározza, hogy kik vagyunk és így a nemi szerepeinket is. Erre bizonyíték lehet az, hogy különböző társadalmakban különbözőképpen gondolkodnak a nemi szerepekről, sőt a nemekről is. Ezt a társadalmi meghatározottságot nevezzük valójában gendernek. Azok a sztereotípiák tehát, hogy például a nők érzelgősebbek és ezért nem alkalmasak vezetőnek, nem a biológiai különbségekből fakadnak, amit például az bizonyít, hogy nincsenek is jelen minden társadalomban.

„Bár hasonló a biológiai adottságunk, a nemi szerepekben nagy különbségek lehetnek a különböző társadalmakban. Kutatások bizonyították, hogy ha a matematikai képességeket nézzük, a sztenderdizált nemzetközi tesztek átlagában nincs nagy különbség a fiúk és a lányok között, ráadásul az a kicsi előny is bizonyos országokban a fiúké, máshol a lányoké. De a felső öt százalékban, a zsenik között már kétszer annyi a fiú, viszont ez nem magyarázza meg, hogy Magyarországon miért férfi a mérnökök 80 százaléka. Egy ilyen minimális biológiai különbség ugyanis nem indokolja azt a hatalmas társadalmi különbséget, ami tapasztalható a férfiak és a nők között” – árnyalja a helyzetet a genderkutató szociológus.

Akik inkább nemtelenek

Hiába a biológia, az, hogy csak két nem létezik, nem mindenhol evidens, az őslakos észak-amerikai törzseknél, a Zapotec kultúrában vagy Indonézia egyes népcsoportjai között 3-6, Indiában pedig hivatalosan is 3, egymástól eltérő társadalmi nemet különböztetnek meg, és a „nemváltásra” is akad példa. Albániában például él egy népcsoport, melynek tagjai ugyan biológiailag nők, de életük egy pontján úgy döntenek, hogy férfiként folytatják, cserébe pedig szüzességet fogadnak.

„A magyar társadalomban két nemet különböztetünk meg, férfit és nőt, de az utóbbi 5 évben több országban is bevezették, hogy hivatalos dokumentumokban az embereknek nem kell nemet választaniuk, vagy egy úgynevezett harmadik nemet jelölhetnek meg. Lehetőség van arra, hogy az ember kifejezze: nem akarja férfi, vagy női személyes névmással meghatározni magát, esetleg nem érzi úgy, hogy bármelyik nemhez tartozna. Európában Németország volt az első, ahol ez elérhetővé vált, de a példát többen követték. A társadalmi meghatározottságot mutatja azt, hogy a »harmadik nem« nem mindenhol jelenti ugyanazt. Indiában például egy konkrétan meghatározott közösség tagjai tartoznak ide, ők a hidzsrák. A közösség tagjai különböző nemi identitással rendelkeznek, van, aki sem férfinak, sem nőnek nem gondolja magát, de ide tartoznak a kasztrált férfiak is, az eunuchok és a transzszexuálisak is. Nekik évszázadok óta sajátos szerepük van a társadalomban. Voltak közülük, akik kifejezetten nagy becsben álltak az uralkodói udvarokban. Aztán az angol gyarmatosítók betiltották ezt a kategóriát, részben emiatt mára sokan megvetett és igen nehéz munkát végeznek. A csoport tagjai gyakran nagy szegénységben élők és szexmunkások” – mesél a különféle társadalmakban megjelenő nemekről Fodor Éva a Visszhangnak.

Sokan nem tudják, de történelmünkben is van példa „nemváltásra”, I. Mária magyar uralkodót például nem királynőként, hanem királyként jegyezték be a dokumentumok, mert édesapja fiúsította, vagyis férfi jogokkal és szerepkörrel ruházta fel. Ez a lehetőség része volt a magyar jogrendnek a XIX. századig, és népszerű volt a környező országokban is. A fiúsított „fiúlányok” Bulgáriában például nősülhettek is.

Magyarországon kicsi a tolerancia a nem szokványos nemű és szexualitású emberekkel szemben, a kisebbségi csoportok kirekesztése igen erős. Ahhoz, hogy ez változzon, a szakértők szerint szükség lenne például arra, hogy a középiskolás diákoknak legyen lehetőségük beszélgetni, együtt dolgozni olyanokkal, akik a nemről másképp gondolkodnak vagy éreznek. Ez javítaná a toleranciát. „Pártunk és kormányunk nagyon »gender« ellenes – tehát politikusaink gyakran tagadják nemünk társadalmi dimenzióit –, és a magyar társadalom is meglehetősen konzervatív ebből a szempontból. De fontos lenne meggyőzni az embereket, hogy léteznek nemi szerepek, melyek változnak, mert abból az következik, hogy meg is lehet, sőt kell ezeket változtatnunk, ha egy igazságosabb társadalomban akarunk élni” – avat be Fodor Éva.

Ebben a témában a politikai sajtó is meglehetősen konzervatív, az utóbbi években igen keményen támadták a „gender” fogalom létjogosultságát, tagadják a nemek társadalmi meghatározottságát, és gyakran csak azt hajtogatták a kormánypárti médiumok cikkeiben, hogy férfiaknak és nőknek születünk. Ezzel nem állunk egyedül a világban, más országokban is létezik hasonló ellenállás. A magyar kormány azonban 2018-ban még törölte is a gender studiest a megszerezhető mesterszakos diplomák közül. A diákoknak ugyan így is lehetőségük van megismerkedni a területtel, hiszen például más szakokon elérhetőek ezzel kapcsolatos szemináriumok, de mindenképpen szűkült a mozgástér.

Pedig annak, ha a társadalomban rugalmasabban gondolkodunk a nemek jelentéséről, pozitív hatása lehet a közösségre, mert elfogadóbbá válhat mindenféle különbséggel szemben. „A svéd nyelvben az angolhoz és a némethez hasonlóan létezik hím- és nőnem. De nemrégiben létrehoztak egy harmadik, semleges nemet, amit emberekre alkalmaznak, ha nem akarják hangsúlyozni, hogy férfi-e vagy nő az illető. Az új szót már a svéd akadémia is elfogadta. Kutatások azt mutatják, hogy az elmúlt 10 évben – mióta ez a szó népszerűbb – toleránsabbak az emberek azokkal, akik nem azonosulnak egyik nemmel sem és hajlamosabbak lazábban felfogni a nemi kategóriákat” – mondja a szociológus.

Nem kell rettegni

„Én egy meleg, roma férfi vagyok” – Márton Joci LMBTQ-aktivista így indította az előadását a CEU-n és nagyon gyorsan rácáfolt arra, a mainstream médiában gyakran hangoztatott tévhitre is, hogy az egész gendertéma és az LMBTQ-mozgalmak a nyugati őrület „termékei”, ahol az emberek jódolgukban már nem tudják, mihez kezdjenek. „Én legtöbbször vidéken élő, nehéz sorsú, szegény roma fiatalokkal találkoztam, akik érintettek ezekben a kérdésekben, mert nem érzik magukat komfortosan a szigorúan kialakított nemükben” – mondja.

De nem csak elvakult „genderpártiak” és mozgalmárok szólaltak fel a CEU nagy előadójában. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Acsády László agykutató és Reuss András teológusprofesszor is, így tudományos és vallási kérdések megvitatásából sem volt hiány. Acsády például kitért a sokakat foglalkoztató kérdésre, hogy genetikai vagy környezeti oka van annak, hogy valaki meleg lesz-e, esetleg transznemű. Acsády szerint a tudomány mai állása szerint ez nem eldönthető, egy ötszázezer mintás angliai kutatás alapján legalábbis nem találták az ezért felelős gént, de ez még nem zár ki semmit. Szerinte azonban „ne attól tegyük függővé, hogy elfogadjuk-e, hogy tanult-e vagy genetikai, hanem egyszerűen fogadjuk el!”. Ezt a gondolatot egyébként Reuss András is követte, aki arról beszélt: nem anyánk méhében tanuljuk meg, mit jelent férfinak és nőnek lenni. Később a társadalom – ezen belül pedig a vallás is – tanít minket, és nagyon fontos, hogy mire és hogyan teszi ezt. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy nincs veszély: várhatóan nem lesz genderőrület, a család fogalma eddig is folyamatosan változott és ez ezután is így lesz.