Románia;Vatikán;koronavírus;

Tízre emelkedett a koronavírus-fertőzött román állampolgárok száma, Szlovákiában és Vatikánvárosban is megjelent a betegség

Bhután kéthetes beutazási tilalmat rendelt el az első eset megjelentését követően.

Tízre emelkedett pénteken a koronavírussal fertőzött román állampolgárok száma, miután egy újabb temesvári diáknál és egy olaszországi nőnél is kimutatták a kórokozó jelenlétét.

Bár az első két – azóta gyógyulnak nyilvánított – román fertőzött a Japánban vesztegzárba került Diamond Princess tengerjáró személyzetének tagja volt, a többi román állampolgár a járvány olaszországi terjedésével összefüggésben kapta el a fertőzést. Az első fertőzött, egy Gorj megyei fiatalember egy falujába látogató olasz beteggel került kapcsolatba, egy Máramaros megyei kamionsofőr azt követően betegedett meg, hogy Olaszországban járt, egy 71 éves suceavai férfi pedig egy olasz onkológiai klinikáról tért vissza, majd néhány nappal később pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Szintén Olaszországból hozta be a vírust a február 20-i Bergamo-Temesvár repülőjárat két egymás mellett ülő utasa. A 38 éves nőt és 48 éves temesvári férfit is gyógyultnak nyilvánították, de a férfi 16 éves unokaöccse is pozitív teszteredménnyel került a temesvári járványkórházba, most pedig a tizenéves fiú egyik osztálytársánál, egy 16 éves lánynál is kimutatták a fertőzést.

Romániában a hatóságok, valamint a turisztikai cégek és légitársaságok is fokozódó aggodalommal készülnek a húsvéti ünnepekre, amikor – rendes körülmények között – tömegesen látogatnak haza az Olaszországban élő románok. A román piacon működő két legnagyobb diszkont légitársaság a kereslet visszaesése miatt felére csökkentette olaszországi járatai számát – az intézkedés egyelőre április elejéig érvényes.

A Covid-19 terjedése okozta aggodalmak a bizalmi szavazásra készülő régi-új bukaresti kormány tagjainak parlamenti meghallgatása során is előkerültek.

Victor Costache, a bukaresti ügyvivő kormány egészségügyi minisztere azt tanácsolta a olaszországi diaszpóra tagjainak, hogy a koronavírus-járvány idején csak halaszthatatlan esetekben utazzanak haza, mert fennáll a lehetősége, hogy nem tudnak visszatérni, mert Romániában 15 napos házi elkülönítőbe kerülnek.

Marcel Vela belügyminiszter ugyanakkor kérdésre válaszolva azt mondta: nem támogatja az olaszországi repülőjáratok leállítását.

„Ha jönnek a honfitársaink Olaszországból, a román állam nem zárhatja le előttük a határokat. Ez egy erkölcstelen, hazafiatlan lépés lenne. Akik a fertőzés olaszországi gócpontjaban laknak, azokat az ottani hatóságok karanténban tartják, a többi hazaérkezőt pedig megfelelően kidolgozott módszerek szerint kell szűrni, szükség esetén elkülöníteni, kezelni”– magyarázta a miniszter.

A bukaresti egészségügyi hatóságok péntek délelőtti közlése szerint országszerte 21 embert tartanak megfigyelés alatt intézményesített karanténban, 12 158-at pedig otthonában szigeteltek el, miután olyan térségekből tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.

Olaszországban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték: Lombardiában 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él.

Kéthetes beutazási tilalom

Bhután kéthetes beutazási tilalmat rendelt el az első koronavírusos eset megjelenését követően – jelentette be a kormány pénteken.

Decsen Vangmo bhutáni egészségügyi miniszter azt mondta, hogy

a turistákra vonatkozó tilalom azonnali hatállyal életbe lépett.

Egy 76 éves amerikai turistánál mutatták ki először az új koronavírust, aki a szomszédos Indiából érkezett repülőgéppel Bhutánba hétfőn. A kis, elzárt himalájai királyság egyik fő bevételi forrása a turizmus.

Neves zeneszerző és brácsaművész az egyik ausztrál fertőzött

Brett Dean neves zeneszerző, karmester és brácsaművész a legújabb ausztráliai koronavírusos betegek egyike, akinek tajpeji vendégszereplése miatt több mint 100 embert kértek önkéntes karanténra Tajvanon.

A tajvani kormány csütörtökön jelentette be, hogy törlik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjeit és fertőtlenítik a Nemzeti Koncerttermet, miután a zenekar – mint később kiderült – egy koronavírussal fertőzött külföldi művész vendégszereplésével adott két koncertet Tajpejben.

Tajvanon péntekig 103 személyt, köztük 27 zenekari tagot, nézőt, riportereket, szállodai és légitársasági alkalmazottakat, légiutasokat, taxisokat szólítottak fel önkéntes karanténra, mert kapcsolatba kerültek az ausztrál zenésszel, akin már Tajpejben kimutatkoztak a betegség tünetei. A Nemzeti Koncertteremben minden márciusi és áprilisi rendezvényt töröltek.

A tajvani hatóságok nem fedték fel a vendégművész kilétét,

Dean ügynökei azonban megerősítették, hogy az Ausztrália egyik legjobb kortárs zeneszerzőjeként elismert zenészről, több nyugat-európai zenekar (Lyoni Nemzeti Zenekar, Drezdai Filharmonikusok, Svéd Kamarazenekar, Londoni Filharmonikusok) rezidens alkotójáról van szó.

A popzenészekkel, köztük a The Whitlams ausztrál bandával is dolgozó Dean lemezeit olyan rangos kiadók gondozzák, mint az ABC Classics.

Brett Dean kedden érkezett Adelaide-be, hogy a hétvégén koncertet adjon egy ottani fesztiválon, fellépését azonban természetesen törölték. Az 58 éves zenészt egy adelaide-i kórházban kezelik, állapotát jónak mondják. Három olyan személy, aki Adelaide-ben kapcsolatba került vele, önkéntes karanténba vonult – közölte az Intermusic koncertszervező iroda.

Ausztráliában péntek reggelig 59 személy diagnosztizáltak koronavírus-fertőzöttként. Tajvanon eddig 45 koronavírusos esetet észleltek, egy személy meghalt, tizenketten már gyógyultan hagyták el a kórházat.

Fertőzöttet jelentettek Vatikánvárosból

Ugyancsak pénteken Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette: igazolt fertőzött személyt regisztráltak a Vatikán területén, ezért felfüggesztették a vatikáni ambuláns orvosi szolgáltatásokat.

Vatikánvárosban fokozták a már eddig is kiemelt óvintézkedéseket: leállították az ambuláns szolgáltatást a pápai állam területén található rendelőkben. Felfüggesztették a Szent Péter téren a rászorulóknak nyújtott ingyenes orvosi ellátást is. Egyedül egy elsősegély-pont nem szüntette be munkáját.

Matteo Bruni hangsúlyozta, hogy a Vatikán az olasz egészségügyi hatóságok rendelkezéseit követi.

Azt nem közölte, hogy egyházi személyről vagy világi munkatársról van-e szó.

Sajtóértesülések szerint

egy, a Covid-19 vírusfertőzés észak-olaszországi gócpontjaként ismert Lombardiából érkezett személyről van szó, aki az egyik vatikáni rendelőben az utóbbi napokban megröntgeneztette magát.

A 44 hektáros pápai államnak valamivel több mint hatszáz állampolgára van, többnyire bíborosok és diplomaták. Ennél azonban többen dolgoznak ott: sokan – egyháziak és világiak – Rómából járnak be a Vatikánba, köztük a hivatalok, a Vatikáni Múzeum, a vatikáni gyógyszertár, könyvtár, a Vatikáni Rádió, valamint a szentszéki sajtóközpont munkatársai.

Vatikánváros területén már korábban korlátozták vagy felfüggesztették a közösségi eseményeket, konferenciákat. Tiszteletben tartják a legalább egy méteres távolságot, és fertőtlenítették a pápai állam területén közlekedő járműveket is.

Ferenc pápa egy hete megfázás miatt gyengélkedik. A szentszéki szóvivő korábbi közlése szerint „semmilyen más betegséghez köthető tünete nincsen”. A 83 éves pápa nem vett részt a vatikáni lelki gyakorlatokon, és korlátozta programjai számát, amit a Szentszék óvintézkedésként jellemzett.

Szlovákiában is megjelent a vírus

Szlovákiában is megjelent az új típusú koronavírus, a fertőzést egy pozsonyi kórházban lévő 52 éves férfinál mutatták ki – jelentette be pénteki pozsonyi sajtótájkoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelenök.

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfit a Pozsony Kramárei egyetemi kórházban kezelik, az intézményben látogatási tilalmat vezettek be.

A szlovák kormányfő bejelentése szerint az első beteg állandó lakhelye Pozsony környékén van, s jelenleg vizsgálják, hogy az elmúlt napokban merre mozgott s hogy részt vette-e tömegrendezvényeken. Az egészségügyi tárca égisze alatt korábban létrehozott válságstáb – amely péntekre rendkívüli ülést hívott össze – majd ezeknek az információknak az alapján dönt a fertőzés terjedésének megfékezését célzó lépésekről.

Pellegrini elmondta: a megbetegedéssel diagnosztizált férfi az elmúlt időszakban nem járt külföldön, de találkozott a fiával aki nemrég Velencéből tért haza, nála viszont nem jelentek meg a betegség tünetei. A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfi állapota javul, csökken a láza – tette hozzá a kormányfő, aki egyúttal rámutatott: egyelőre pánikra semmi ok.

Eddig Szlovákiában több mint háromszáz esetben vizsgálták a Covid-19 vírusfertőzés lehetséges megjelenését, de a mostani az első eset amelynél bebizonyosodott a fertőzés jelenléte.

A kormány biztonsági tanácsa (BRSR) a múlt héten döntött arról, hogy a koronavírus veszélyével összefüggésben péntektől Szlovákia nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast, illetve, hogy a határátkelőkön szúrópróbaszerűen vizsgálják majd az utasokat.