Ego sum via. Én vagyok az út. És persze ego sum vita, én vagyok az élet is. Nem lehet út az, amit az élet elkerül. És ha élet, akkor ott - ego sum veritas - igazságnak is kell lennie.
Az az igazság, hogy én valóban út vagyok. Nem élőlény, de élőlények nélkül nem is léteznék.
Mi, utak, futhatunk levegőben, vízen, földön és föld alatt.
Én földi vagyok. Most, a Krisztus utáni huszonegyedik században épp a budai Vérmezőt szelem át. Ez a jelenem.
De van múltam is, évezredes.
A múltam? Igen, igen, akkor születhettem, amikor kőszerszámot szorongató vadászok indultak el a patak mentén a vadjuh, az őz, a szarvas nyomában. Mások aztán, emezek fiai, unokái vagy ismeretlenek, már nem a vad nyomát követték, hanem az elődök kitaposta csapást.
Csapás, ösvény, út...
Jöttek, mentek, mind többen és többen, én meg egyre szélesedtem.
Kelta férfiak húzták rajtam talyigáikat, borral teli tömlőkkel mentek a nagy folyón veszteglő bárkákra, a só súlyos terhével küszködtek, és utódaikra keréknyomot hagytak örökül.
Vonult a frissítésül küldött légió Gorsium felől Camponán át az északi katonai tábor felé, hadd örüljenek Aquincum tógás-tunikás polgárai, ujjongjanak pucér pulyái, hogy megvédik őket a barbár rajtaütésektől, menetelt a támadó, menekült a lázongó, el-elgurult a zsákmányból egy-két szeszterciusz, legyen min megcsillannia Apolló mosolyának.
Nomádok paripáinak patái ütöttek rajtam vértelen sebeket, vásárra hajtott rabszolgák láncai ejtettek rajtam véres karcokat, hódítók, honfoglalók léptei dobbantak rám diadalmasan, megalázkodók, meghunyászkodók térdei hullottak poromba szégyenkezőn.
Én vagyok az út, én vagyok az élet.
Jézust keresők zarándokbotjai morzsolták rögeimet, hitük-hagyók sarutalpai tiporták göröngyeimet.
Kalmárkocsik kerekei vájták mélyebbre kátyúimat, útonállók pisztolydörrenései rebbentették föl verebeimet.
Bevonulók, átvonulók, kivonulók taposták le gizgazaimat, felvonulók hessentették lobogóikkal szúnyogfelhőimet.
Hernyótalpak szántottak, golyószórók vetettek, de aratni senki nem aratott.
Gyaloglók, kocogók, futkározók, futók, kerekezők lelkesednek értem, tudják, hogy értük vagyok, értékük vagyok.
Jöhetnek rajtam az őskorból, jöhetnek a múltból, jöhetnek a tegnapból.
De visszafelé menniük nem lehet. Nem szabad.
