Észak-Korea;Dél-Korea;Kim Dzsong Un;Kim Jo Dzsong;

2020-03-06 21:03:43

Békejobb Kim Dzsong Un részéről

Váratlanul némi közeledés tapasztalható Észak- és Dél-Korea között.

 Ez azért is meglepetés, mert hétvégén Phenjan még két rövid hatótávolságú rakétával kísérletezett, ami nem éppen a két ország közötti viszony javulására utal. Ám a közeledés oka is meglepetés: a koronavírust miatt írt levelet déli kollégájának, Mun Dzse Innek a sztálinista állam vezetője, Kim Dzsong Un. Együttérzését fejezte ki a dél-koreai elnökkel a nagyszámú koronavírusos megbetegedések miatt. Egyúttal aggodalmának is hangot adott a fejlemények miatt és – ami különösen váratlan – sajnálkozását is fejezte ki amiatt, hogy semmit sem tud tenni a járvány dél-koreai megfékezésére. Egyúttal nyitottnak mutatkozott arra, hogy előrelépést tegyenek a dél-koreai problémák megoldására. Mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung rámutat, a szóhasználat arra utal, hogy Kim Dzsong Un a Koreai-félsziget tényleges vezetőjének tartja magát. Ám a levél megírása mindenképpen új, és nem is jelentéktelen fejlemény, hiszen nem tavaly nem csak a két Korea, hanem az Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti párbeszéd is megfeneklett, amitől egyébként Phenjan eredetileg igen sokat remélt.

Mun Dzse In köszönetét fejezte ki a levél kapcsán Kim Dzsong Unnak. Ugyanakkor Szörult is meglepte Phenjan gesztusa. Dél-koreai elemzők nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy Kim Dzsong Un közeledése arra vezethető vissza: az észak-koreai vezető így akarja előkészíteni, hogy segítséget kér majd Déltől a járvány esetleges észak-koreai megfékezésére. A sztálinista ország egészségügyi helyzete több beszámoló szerint valósággal katasztrofális. Dél-Koreában már több mint hatezren betegedtek meg a koronavírusban, Észak-Korea azonban egy megbetegedést sem jelzett, az ország hamar lezárta kínai határait, szinte az egész lakosságot karantén alá helyezte, meggátolja a Phenjanba akkreditált diplomatákat a szabad mozgásban, amint erre nemrégiben az orosz külképviselet ottani vezetője is rámutatott. Más vélekedések szerint Kim Dzsong Un azért közeledik Szöulhoz, mert már nem reménykedik abban, hogy bármi engedmény kapjon amerikai „barátjától”, Donald Trump elnöktől.

Korai azonban még áttörésről beszélni Észak- és Dél-Korea viszonyában. Egy nappal a levél elküldése előtt, kedden, Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong békülékenységnek semmi jelét sem adta a déli szomszéd irányába. Egyenesen „idiótának” nevezte a szöuli elnöki hivatalt, amely a hét elején bírálattal illette Észak-Koreát a hétégi rakétakísérlet miatt. Kim Jo Dzsong azt is közölte, Szöul ezzel a hozzáállásával csak a gyűlöletet gerjeszt a két ország között. Ez a nem éppen diplomatikus stílus nem is szokatlan Észak-Koreától, az azonban figyelemreméltó, hogy első ízben nyilatkozott az állami médiában Kim Dzsong Un testvére. Eddig Kim Jo Dzsong volt a rezsim kedvesebbik arca. Ám lehetséges, hogy változnak a szerepek.