Zugló;Bosnyák tér;

2020-03-09 06:00:00

Bosnyák tér: jövőre megkezdődhet az új városközpont építése

Milliárdos bevételt hozhat Zugló önkormányzatának a másfél évtizedes huzavona után megvalósuló projekt. De addig még alá kell írni néhány szerződést.

Négy polgármesterrel ezelőtt hatalmas plázát építettek volna a zuglói Bosnyák tér mögötti Csömöri út – Bosnyák utca – Rákospatak utca által határolt területre, de azóta is csak a gaz veri fel az egykori sportpályát, balkáni látvány fogadja a piacra betérőket. Tavaly decemberben azonban új lendületet kapott a projekt: a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította, ami kissé meglepő, hiszen Zugló élére ősszel ellenzéki főpolgármester került Horváth Csaba (MSZP) személyében. A Népszava információi szerint gőzerővel készülnek a módosított tervek, a beruházáshoz kapcsolódó előterjesztések márciusban egyszerre kerülhetnek a kerületi és a fővárosi képviselők asztalára. Az első ütem kivitelezése jelen állás szerint már jövőre megkezdődhet, az utolsóként megépülő lakóépületeket 2024-ben adnák át. De az elmúlt másfél évtizedben már számos dátum és terv hangzott el a terület beépítésével kapcsolatban.

Az Echo Investment 2006-ban, a Fideszes Rátonyi Gábor polgármestersége idején vásárolta meg a Bosnyák tér mögötti három külön helyrajzi számon szereplő 6,8 hektáros területet a zuglói önkormányzattól 4 milliárd forintért. A cég 2010-re 170 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont felépítését tervezte, azt remélve, hogy addig a négyes metró is kiér a Bosnyák térig. Csakhogy a metró elakadt a Keleti Pályaudvarnál, a válság is beütött, Weinek Leonárd, SZDSZ-es polgármester pedig jóval az országos tiltás előtt 2009-ben plázastoppot hirdetett a kerületben.

Az időközben amerikai tulajdonba került lengyel ECHO sok évi huzavona után 2018-ben eladta a projektet a német hátterű BAYER Construct Építőipari és Szolgáltató Zrt-nek, amely azóta egy másik vállalkozáson keresztül Zugló-Városközpont Kft. néven projektcéget is létrehozott. Az üzlethez a kerület hozzájárulását is meg kellett szerezniük. A Bayer 150 millió forintot ígért a kerületnek, ha az önkormányzat lemond a 600 millió forintos kötbérköveteléséről és településrendezési szerződés keretében módosítja az ingatlanra vonatkozó építési szabályzatot, lehetővé téve ezzel, hogy a terület 15 százalékán lakások épülhessenek. A Karácsony Gergely polgármester (ma Budapest főpolgármestere) vezette képviselő-testület a bizonytalan kimenetelű nemzetközi pertől tartva elfogadta az ajánlatot.

A legújabb tervek szerint a Bosnyák téri templom mögött 6-8000 négyzetméteres főteret alakít ki a beruházó, és az innen induló gyalogossétányra felfűzve épül meg az új városháza, a korszerű piac, alatta a mélygarázzsal. Mögötte a Csömöri út mellett irodaházakat húznának fel, míg a Bosnyák utca Rákospatak felőli részén lakásokat, a Bosnyák térhez közelebbin pedig egy 30-40 ezer négyzetméter körüli bevásárlóközpontot építenének. Ez a korábban tervezett nagy forgalmat vonzó hatalmas pláza helyett inkább a zuglóiaknak szóló kisebb kereskedelmi egység lesz, amelynek gazdaságos üzemeltetéséhez már nincs szükség a négyes metróra, bár egy szintén decemberi kormányhatározat szerint újra áttekintik a 4-es metró Bosnyák térig történő meghosszabbításának ügyét.

Az egyszeri 150 millió forintos bevétel mellett a kerületvezetés évi egymilliárd forintos helyi adó bevételt remél a létesítményből, ez az összeg pedig az önkormányzat jelenlegi bevételének 10 százaléka. További nyereség az ingyen megépülő Örs Vezér térihez hasonló méretű szakrendelő, a jelenlegihez hasonló méretű piac és városháza. Utóbbi jelenlegi épületét várhatóan visszaalakítják lakásokká, lévén az épület másik fele most is társasházként működik. Az új vásárcsarnok átadásáig ideiglenes piac épül, mindkettőt a fővárosi önkormányzat cége, a Csarnok és Piacigazgatóság üzemeltetné. A területen és környékén az ígéret szerint 10 milliárd forint értékű infrastruktúra fejlesztést – közmű- és útépítés - hajt végre a Bayer. Több milliárd forintot költött már erre a projektre a német befektető, nem fog most a célegyenesben leállni – bizakodott a Népszava projektre rálátó forrása.

De egyelőre még minden képlékeny. Több szerződés is aláírásra vár. A fentebb említett településrendezési szerződés megkötése mellett a fővárosi önkormányzattal is meg kell állapodnia a kerületnek: a piac telkéért egy másik ingatlant adnának. A cseréről szóló kontraktust még ebben a hónapban tárgyalhatja a Fővárosi Közgyűlés. Módosítani kell a településszerkezeti tervet is, de ezen már dolgoznak egy ideje a kerületben. Az építési engedélyeket kiemelt kormányzati beruházásként nem a kerület adja ki. A beruházásnak egyébként van érvényes építési engedélye - természetesen a korábbi tervekre - 2014-ből. Ezt később módosították, sőt az építési napló tanúsága alapján – bár ez a területen nem látszik -  a kivitelezés is megkezdődött 2017-ben, ezután került sor a tulajdonosváltásra.