Szaúd-Arábia;

2020-03-08 18:30:42

Ármánykodás Szaúd-Arábiában

A szaúdi trónörökös parancsára a hétvégén legkevesebb négy magas rangú herceget vettek őrizetbe a hatóságok hazaárulás vádjával

A modernizáció híveként mutatja magát Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös, ám személyét inkább a középkorra emlékeztető cselszövések övezik. Parancsára a hétvégén legkevesebb négy magas rangú herceget vettek őrizetbe a szaúdi hatóságok hazaárulás vádjával – számolt be az amerikai sajtó.

Potenciális trónkövetelőket állítottak elő, köztük Mohamed bin Najefet is, aki egészen 2017-ig az első volt az öröklési sorrendben, illetve az uralkodói családban nagy tiszteletnek örvendő Ahmed bin Abdelaziz asz-Szaúdot. Utóbbi már csak azért is meglepő, mivel Ahmed herceg, Szalmán király öccse, és emiatt eddig úgy tűnt, hogy el tudja kerülni Mohamed bin Szalmán ármánykodását.

Habár a letartóztatási hullámra logikus magyarázat lenne, hogy az alig 34 éves trónörökös biztosítani akarja útját a hatalomba, erre nincsen szüksége: a hírek szerint a gyakorlatban már most is ő kormányozza az országot, apja, a 84 éves Szalmán király inkább csak protokolláris feladatokat tölt be. Felmerültek azzal kapcsolatban is találgatások, hogy az uralkodó esetleg meghalt vagy haldoklik, és Mohamed herceg ezért lépett most, de ezt cáfolni látszik, hogy a hétvégén friss képek jelentek meg őfelségéről.

Az is elképzelhető, hogy kicsinyes bosszú áll a háttérben. A New York Times a királyi udvarhoz közeli forrásokból úgy értesült, hogy a trónörökös egyszerűen elvesztette a türelmét a hercegekkel szemben, miután meghallotta, hogy a háta mögött kritizálják őt.

Mohamed bin Szalmántól nem állnak távol a drasztikus lépések: az amerikai központi hírszerzés (CIA) szerint ő rendelte el Dzsamál Hasogdzsi disszidens szaúdi újságíró elleni brutális gyilkosságot is. A mostani letartóztatási hullámra sem számít példátlannak, a trónörökös még 2017 novemberében rendelte el több tucatnyi herceg, kormányzati tisztségviselő és üzletember letartóztatását a korrupció ellenes fellépésre hivatkozva. Az érintetteket csak azután engedték el, hogy lemondtak vagyonuk egy jelentős részéről.