A Nyugdíj-és Időskori Kerekasztal (NYIKA jelentés 2009) szakértői szerint a nyugdíjrendszerek alapvetően két célt tűznek maguk elé: a nyugdíjazáskor kieső munkajövedelem pótlását, azaz azt, hogy a fogyasztásban ne következzen be drasztikus visszaesés nyugdíjazáskor; illetve a végletes időskori szegénység enyhítését, azaz hogy legalapvetőbb szükségletei fedezésére mindenki jusson hozzá legalább egy alacsony összegű időskori bevételhez.
A hazai szakértők véleménye is megoszlik abban, hogy vajon lehet-e mindkét cél maximális megvalósítására egyidejűleg törekedni, illetve melyik élvez elsőbbséget. A hosszú távú hitelességet, a rendszerben való minél magasabb fokú részvételt az olyan struktúrák segítik jobban, ahol az egyén meggyőződhet arról, hogy amit aktív életpályája során elvonnak tőle, azt – várható értéken – visszakapja nyugdíjas korában úgy, hogy annak reálértéke – és relatív értéke – megmarad. A nyugdíjrendszerek intergenerációs, felosztó–kirovó jellegükből fakadó általános sajátossága, hogy ha az egymást követő generációk által összességében megtermelhető reáljövedelem nem állandó, akkor vagy tartalékok képződnek, vagy tartalékokat élnek fel.
Szerintem egyértelmű, hogy ennek kockázatát a nyugdíjas nem vállalhatja fel, a biztonságot az államnak kell megteremtenie. Vagyis függetlenül a befizetett járuléktömeg nagyságától az államnak a mindenkori nyugdíjkifizetések fedezetét feltétel nélkül biztosítania kell.
A szakértők általában egyetértenek abban, hogy a nyugdíj kifizetését járulék (vagy ezzel egyenértékű adó) befizetésének kell megelőznie. A nyugdíjrendszerek másik alapfunkciójára tekintve a szegénység enyhítése azt jelenti, hogy mindenkinek adunk valamennyit. A szakirodalom ezt gyakran nulladik pillérnek nevezi, és elkülöníti az első, társadalombiztosítási pillértől, mivel forrása nem járulék, hanem általános adóbevétel. A szegénység enyhítése újraelosztással jár, hiszen olyanok jutnak nyugdíjhoz, akik azt járulékfizetésükkel nem (vagy nem teljesen) szolgálták meg. Ez igaz akkor is, ha fedezetéül az általános adóbevételek szolgálnak, és ha ezek befizetői köre szélesebb, mint a járulékfizetőké vagy személyi jövedelemadót fizetőké (például általános forgalmi adót mindenki fizet). Az alapszintű nyugdíj valamilyen mértékben a járulékfizetés ellenösztönzője.
Ezt az ellenösztönző hatást mérsékelheti egy olyan szisztéma, amelyben az alapszintű juttatást mindenki megkapja, és e fölött mindenki befizetett járulékai arányában kap munkanyugdíjat. Ebben az esetben csökkenhetnek a munkanyugdíjat terhelő járulékok, mert az összes terhelés és az összes nyugdíjkiadás nem változik, mindössze a rendszer belső összetétele alakul át.
A nemzetközi gyakorlatban léteznek állampolgári („nyugdíjasi”) jogon nyújtott általános juttatások, valamint rászorultsági alapon nyújtottak. Az utóbbi mellett szólhat elvileg igazságosabb volta (aki nem rászorult, az ne kapjon semmit), és így ellenösztönző hatása mérséklődhet. Ugyanakkor a rászorultsági mérés igen bonyolult, kijátszható, és nagy apparátust igényelhet, ezért e hatásokat együttesen kell mérlegelni.
Határozott álláspontunk, hogy az országot sújtó szociális válságból való kilábalás első lépése az alapnyugdíj bevezetése. Ezt egy Magyarország polgárai iránt felelősséget viselő kormánynak a kormányváltást követően azonnal, 2023. január 1-től be kell vezetnie.
A Nyugdíjasok Pártja 50+ állítása az, hogy a nyugdíjrendszernek nemcsak fenntarthatónak kell lennie, hanem méltányosnak is. Sőt, ha a fenntarthatóság és a méltányosság között konfliktus van, akkor a méltányosság mellett tesszük le a garast. A nyugdíjrendszer már ma nem méltányos, mert nagyon sok embernek ad méltatlanul alacsony ellátást és egyre több embernek méltatlanul sokat. A méltányosságnak nyilvánvalóan nincs egzakt kritériuma, mást jelent Dániában vagy Hollandiában, mást jelent nálunk vagy Ukrajnában, mást jelentett évekkel ezelőtt, és mást fog jelenteni évek múlva – ezért a kialakítandó rendszernek szerkezetében állandónak, de paramétereiben rugalmasnak kell lennie.
Éppen azért van szükség a nyugdíjasok önálló politikai képviseletére, hogy ez a méltányosság kellő erejű politikai artikulációt kapjon.
A fenti gondolatoknak megfelelő javasolt nyugdíjrendszer az alábbi elemekből épülne fel:
1. Adóból finanszírozott alapnyugdíj, amely „rezidenciális” (tartós magyarországi lakhatáshoz kötött), idős életkorban induló, költségvetésből (és nem bérjárulékokból) finanszírozott, meghatározott összegű időskori ellátás. Alanyi (tehát nem rászorultsági) jogon jár, valorizációja infláció szerinti. 2. Biztosításelvű, kötelező munkanyugdíj, amely a kötelező járulékok szerinti, teljes mértékben befizetéstől függővé tett nyugdíj, a csak halandósági jellegű újraelosztás elvén. Pontrendszer alapján kapható (amelyben már figyelembe vehető pld. felnevelt gyerekek száma), valorizációja vegyes indexálás szerinti. 3. Önkéntes megtakarításokon alapuló kiegészítő nyugellátások, jelesül „félkötelező” nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, illetve egyebek (NYESZ, nyugdíj-biztosítások).
Nem mindegy persze, hogy a rendszer milyen konkrét paraméterek alapján lenne kialakítva, de ha a demokratikus pártok a fenti alapelvekben egyetértenének, 2022-re megteremthető lenne egy méltányos nyugdíjrendszert leíró szabályozás.