A fejedelem rosszul aludt. Egész este fájt a feje, levegőt is alig kapott. Mintha ezer pogány ült volna a mellkasán. „Biztos, hogy jó ötlet ez a koronázás?” – kérdezte anyját. Sarolt szigorúan összevonta a szemöldökét: „István fiam, nincs más választás. Rendnek kell lenni” – mondta (ahogy később az ismert történetíró, Bródy János is megírta vala). István már régóta készült erre a napra. Százszor is elképzelte, amint Asztrik a feje fölé emeli a koronát, és ő, a fejedelem – illetve hát akkor már király – nagy kegyesen megengedi, hogy a fejére illessze.
A gond ez a fene kórság volt. Ő maga hetek óta nyomta az ágyat, de a főurak közül is sokan ágynak estek. Főfájás, pogányok a mellkason, légszomj - bár utóbbi kifejezést csak ötszáz évvel később találta fel egy hamburgi orvos, de hát István magyar volt, és mint ilyen megelőzte a korát. A fősámán, akinek tanácsaira István már régen nem hallgatott, lévén közismert pogány és Koppány híve, azt javasolta, hogy halasszák el a koronázást. Azzal érvelt, hogy a kórság miatt csak kevesen lennének Fejérváron, márpedig a fejedelem nem tűrte a kis létszámú közönséget (és a pocakos hadvezéreket, de ez már egy másik történet). „Márpedig koronázás mindenképpen leszen” – mondta határozottan István – "találjátok ki, hogyan!”
A tanácsadók először azt tanácsolták, hogy ne foglalkozzon a kórsággal, sőt ha valaki kérdezi, mondja azt, hogy becsületes, magyar ember (embör – így mondták) nem kap el ilyesmit. „A kórság besenyő dolog” – írták hatalmas vásznakra, a vásznakat pedig kifüggesztették az összes vár összes tornyára.
Amikor a helyzet már tűrhetetlen lett, akkor a király elrendelte, hogy a betegeket tereljék össze, jó messze Fejérvártól, aki pedig ellenáll, azt nyilazzák le ott helyben. A koronázás előtti napon a futárok egyetlen egészséges főurat sem találtak. „Hozzatok nekem urakat Vitéz Boleszlávtól, ő a magyarok nagy barátja!” – adta ki a parancsot István, de addigra már a lengyelek is mind ágynak estek a kórságtól, amit akkoriban kezdtek „koronázási kórnak” nevezni.
Akkor István összehívta a legjobb embereit – akik még járni tudtak –, és elnevezte őket Operatív Törzsnek. Ez már akkoriban sem jelentett semmit, ráadásul a „törzs”-nek volt egy erősen pogány konnotációja, de István úgy ítélte meg, hogy felette jól hangzik. „Mondjátok meg, mit tegyünk, és mi azt fogjuk tenni!” – szólt a fejedelem. „Nagyságos uram – így a Törzs – koronázzad magad szigorúan zárt, családi körben, az énekmondók majd elviszik a hírt az ország legeldugottabb zugába is.” „Elmentek ti a jó édesanyátokba. Itten vagy nyilvános koronázás lesz, vagy semmilyen!”
Így történt, hogy a kórságra való hivatkozással nemcsak a koronázást, hanem minden nyilvános eseményt lefújtak. Elmaradt a hetivásár, néhány kisebb csata a szomszédos népekkel, és pár népszerű karóba húzás. Viszont senki nem mondhatta, hogy a királyra a kutya se kíváncsi. (Na, ezért nem tudni a mai napig, hogy hol és mikor koronázták királlyá Istvánt. És ezért nem hat ránk, magyarokra azóta sem a kórság.)