„Nyolc vagy kilenc éves lehettem, amikor karácsonyra, de lehet, hogy születésnapomra, naplófüzetet kértem ajándékba. Ma már nyilvánvaló, hogy az írással az ember minden áldott nap levezetheti a feszültségeit, ami a lelki higiéniájához tartozik. Gyerekként ezt érezhettem, csak nem tudtam előállítani a méltó gépezetet, amin az indulatok lassan megnyugszanak, kielégülnek, és eltűnnek a közönyös világba… Úgyhogy ez a naplófüzet érintetlen maradt.” Egy összevont szemöldökű, konok tekintetű kisfiú fényképe alatt láthatjuk e sorokat, ám szinte lehetetlennek tűnik, hogy ne szerzőjük későbbi munkássága, sorsa felől közelítve olvassuk őket. Kiadatlan interjúrészletek és fiatalkori, családi fényképek fogadnak minket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár átriumába lépve, ahol az ismeretlen Kertész Imrét idézik meg.
A Kertész Imre Intézet által szervezett vándorkiállítás a szerző tanulóéveire koncentrálva az 1934-es élményektől indul, amelyek az alkotói pálya későbbi irányát, témaválasztásait is meghatározhatták. Az iskolai évek akkor kezdődtek, amikor az ötéves gyermek szülei elváltak, és beíratták egy neves pesti fiúinternátusba, a Gábor Ignác Fiúnevelő Intézetbe, ahol elemi iskolai tanulmányait végezte. Az ifjú Kertész Imrét végig követhetjük a gimnáziumi és a rövid ideig tartó újságírói éveken, első feleségével, Vas Albinával való megismerkedésén át 1955-ig, amikor úgy döntött, a független írói pályát választja.
A fekete-fehér fotók, amelyeken egyedül, vagy épp szülei, barátai társaságában látható, és a szövegrészletek sokrétű életutat mutatnak be. Számos háttérinformációt is megtudunk, például, hogy milyen elemi ellenállás volt a kisdiákban az iskolával szemben, minden reggel arról álmodozott, hátha lebombázzák a gimnáziumot. A matematikával és a fizikával ellentétben azonban az irodalom korán felkeltette az érdeklődését: gyakran olvasott a takaró alatt a sötétben, és kedvencei közé tartoztak a ponyvaregények, Dosztojevszkijben is a „ponyvaszerűséget és az emelkedettséget” kedvelte. Mint írja, „apámék nem voltak különösebben művelt emberek, de megvolt a Bűn és bűnhődés Dosztojevszkijtől, és azt is próbáltam elolvasni, izgatott a gyilkosság. A vége annyira megtetszett, hogy kívülről megtanultam, sokáig fel tudtam mondani az utolsó oldalakat, amikor Raszkolnyikov megtér és megbánja bűneit, ott van Szibériában és jól érzi magát – ez hatott a Sorstalanságra, egész biztos.”
A vándorkiállítás első alkalommal digitális tartalmakkal is kiegészült, így az interaktív eszközöknek köszönhetően jobban is elmerülhetünk a 2002-ben Nobel-díjjal elismert író életművében, ami még megannyi rejtett réteget hordozhat magában. És mindezt talán már a zsivány tekintetű hétéves, majd a háború után a Zivatar utcai ablakból kikönyökölő Kertész Imre tekintetében is láthatjuk.
