Olaszországban egészen durva a vírushelyzet: 10 ezernél több fertőzött, megugrott a halottak száma

Publikálás dátuma
2020.03.10. 20:16

Fotó: Lukas Kabon / Anadolu Agency
Napi vírusösszefoglaló a világból.
117 ezernél több ember fertőzödött meg a világon az új típusú koronavírussal a kedd este fél nyolcas adatok alapján, közülük 64 ezren már meggyógyultak, viszont 4200-nál valamivel többen meghaltak a betegségben. Magyarországon kedden újabb három koronavírus-fertőzöttet találtak, mindhárman iráni állampolgárok - közölték a kormányzati tájékoztatási honlapon kedd délelőtt. Ezzel 12-re emelkedett az igazoltan koronavírussal fertőzött emberek száma az országban. Karanténban továbbra is 67 ember van, a szakemberek 362 mintavételt végeztek.   Olaszországban, a legfertőzöttebb európai országban egy nap alatt csaknem százhetvennel 631-re emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint. Eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint ezerrel 10 149-re nőtt.
A halottak száma az előző napi 463-hoz képest 36 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az ugyanekkor feljegyzett 9172-höz képest 10,7 százalékkal nőtt. Ez a legnagyobb mértékű emelkedés a betegség február 21-i olaszországi észlelése óta. Kedd reggel egész Olaszország területén életbe léptek a legmagasabb fokozatú óvintézkedések, amelyek - a jelenlegi tervek szerint - április 3-áig tartanak, addig országszerte szünetel az oktatás is. Az intézkedések, amelyeket az északi Lombardia tartományban és további 15 városban már két napja bevezettek, minimálisra korlátozzák a lakosság mozgását. Emmanuel Macron szerint az új típusú koronavírus okozta járványnak még csak a kezdetén van Franciaország, ahol a kedd délutáni hivatalos összesítés szerint 1600 fölé emelkedett a fertőzöttek száma. A francia elnök előre be nem jelentett látogatást tett a párizsi Necker gyerekkórházban. Az Elysée-palota megerősítette az államfő körüli egészségügyi védelmet, miután a kabinetvezetője, Patrick Strzoda kapcsolatban állt egy fertőzöttel. Németország valamennyi tartományában megjelent az új típusú koronavírus, a járvány utolsóként Szász-Anhaltot érte el, ahol 5 fertőzést regisztráltak a keddi hivatalos adatok szerint. Kedd délután országszerte 1333 fertőzést tartottak számon, ami csaknem 200 esettel meghaladja az egy nappal korábbi 1139-et. Spanyolország szerdától két héten át nem fogad Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket - döntött a spanyol kormány keddi ülésén Madridban. A legfrissebb adatok szerint Spanyolországban eddig 1622 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki, 101 beteget ápolnak intenzív osztályon és 35 ember halt bele a betegségbe. A gyógyultak száma 135. Ausztria megtiltja a beutazást Olaszországból az új koronavírus okozta fertőzés miatt - jelentette be kedden Sebastian Kurz osztrák kancellár. Kifejtette: ezért csak azok léphetik át az országhatárt, akik orvosi igazolással rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy nem fertőzöttek. Ausztriában 182-re nőtt a fertőzöttek száma. Lengyelországban a Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként elrendelik a tömegrendezvények törlését - közölte Mateusz Morawiecki kormányfő. Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy kedd reggelre eggyel, 18-ra nőtt a lengyelországi fertőzöttek száma, két idősebb beteg állapota súlyos. Felgyorsult a koronavírus terjedése Romániában: kedden nyolc új fertőzésről számoltak be a román hatóságok, miután az előző napokban egy-két, legfeljebb négy új esetet regisztráltak. Az új fertőzöttek Bukarestben laknak. A kórokozó megjelenése óta Romániában 25 ember fertőződött meg, közülük ötöt gyógyultnak nyilvánítottak. Nagy-Britanniában két héten belül kezdődhet az új típusú koronavírus okozta járvány tetőzése. Jenny Harries angliai tisztifőorvos-helyettes megerősítette: a brit hatóságok valószínűleg 10-14 nap múlva léptetik érvénybe azt az útmutatást, hogy aki megfázásos tüneteket észlel, különítse el magát környezetétől. Az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 319. Iránban 54-gyel emelkedett keddre virradóra Iránban a koronavírus halálos áldozatainak a száma, ezzel a járványnak már összesen 291 halálos áldozata van az országban - közölte egészségügyi minisztérium szóvivője. Kianus Dzsahánpúr elmondta, hogy ugyancsak keddre virradóra összesen 881 új fertőzöttet regisztráltak, így ez a szám kedden már 8042. A járvány kitörése óta 2731 ember felépült a betegségből. Kedden a mongol állami vészhelyzeti bizottság vezetője bejelentette, hogy a közép-ázsiai országban egy 57 éves francia állampolgárnál kimutatták a fertőzést. Mongóliában ez az első megbetegedés. A koronavírus-járvány kínai gócpontjának számító közép-kínai Vuhanba látogatott Hszi Csin-ping kínai elnök kedden, első alkalommal azóta, hogy az új típusú koronavírus a városban tavaly decemberben terjedni kezdett. Hszi látogatásának célja a járványügyi óvintézkedések felülvizsgálata volt. A járvány összes fertőzötteinek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig 80 754-re, a halálos áldozatoké pedig 3136-ra emelkedett. A betegségből már közel 60 ezren gyógyultak fel az országban, míg jelenleg csaknem 18 ezren állnak kezelés alatt, közülük több mint 15 700 pácienst látnak el Vuhanban.
A koronavírus miatt a Wizz Air és a Ryanair is szünetelteti olaszországi járatait, a Wizz Air az izraeli járatokat is felfüggesztette. Az easyJet és az Air France április 3-ig nem indít járatokat Olaszországba.  
Témák
koronavírus

Maradj otthon, ne közelíts senkihez: élet a karanténban

Publikálás dátuma
2020.03.10. 18:55
Katonák ellenőrzik a közlekedőket Milánó központi pályaudvarán, 2020. március 9-én
Fotó: Pier Marco Tacca / 2020 Anadolu Agency
A hivatalokba 2-3 embert engednek be, üresek az iskolák, színházak és sportközpontok. Az olaszok jó része betartja a szabályokat, de van, aki betegen szökött ki síelni a karanténból.
  • Olaszországban hétfőn teljes karantént jelentett be Giuseppe Conte kormányfő a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt.
  • A fertőzést szigorú óvintézkedésekkel, forgalmi lezárásokkal és rendeletekkel próbálják megfékezni a hatóságok.
  • Egyetlen nap alatt 168 új halálos áldozatot követelt a vírus, és 10149 fertőzöttet tartanak számon.
„A miniszterelnök rövid beszédet mondott, és annyi volt a lényege: maradjatok otthon. Mindenki maradjon otthon. Ennél most semmi nem fontosabb. Olaszország bezár, leáll, elvonul.”

„Arra koncentrál, hogy megállítsa a fertőzést, most csak ez az egy célunk, egy prioritásunk van: minden másra majd akkor gondolunk, amikor ennek vége lesz. Mert ha a fertőzést nem állítjuk meg, akkor mar nem lesz a "minden más" - idézi Facebook-bejegyzésében egy Milánóban élő magyar nő, Pécsvári Tünde Giuseppe Conte hétfői esti tájékoztatását. 
Az ország teljes lezárásáról szóló bejelentés annak ellenére is megrázta Tündét, hogy már 18 napja határozzák meg mindennapjait a koronavírus-járvány miatt egyre szigorodó korlátozások; hiszen az északi térséget, köztük Lombardia régiót sújtotta először az idáig 416 olasz halálos áldozatot követelő járvány. (Olaszországban 20 fő régió található, melyek 110 megyét fognak össze - a szerk.)

Milánó, négy fal között

 A Conte beszédében említett „elvonulás” nem csak egy frázis, hanem szó szerint értendő:  
„a lakosság döntő többsége, legalábbis Milánóban, bezárkózott a saját lakásába. Iskolák, nagyobb munkahelyek, az összes intézmény ahol bármi módon csoportosulás jöhet létre (stadionok, múzeumok, uszodák, minden) zárva van. Nem önkéntesen, rendelet zárja be őket”

- írja az események szemtanúja.

Üres étterem Milánóban
Fotó: Mairo Cinquetti / AFP/NurPhoto
Tünde hozzáteszi, milánói kávéházak elvileg reggel hat és délután hat óra között nyitva tarthatnának, de úgy tudja, 95 százalékuk ettől függetlenül zárva maradt.  
Coronavirus: Italy extends emergency measures nationwide
Fotó: Pier Marco Tacca / 2020 Anadolu Agency
Önkéntes zárva tartás mellett döntöttek a helyi sok helyi bolt is, de miért is nyitnának ki, ha nincsenek vevők sem; bár nincs kijárási tilalom – a járókelők egy méteres távolságot kell tartsanak egymástól – de az utcákon így is alig lézeng valaki. Az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak ugyanakkor továbbra is üzemelnek, és nincs probléma az áruellátással sem: mindenhonnan lehet online rendelni (gyógyszertárból is, nem receptköteles termékeket), a védőöltözetben száguldozó futárok ugyanis dolgoznak, és Milánó központjában percek alatt bármit házhoz szállítanak. 
Coronavirus: Italy extends emergency measures nationwide
Fotó: Pier Marco Tacca / 2020 Anadolu Agency

Üresen állnak a mozik, iskolák, stadionok

Tündénél valamivel optimistábban látja a helyzetet Roberto, aki az észak-olasz Veneto régióbeli Arzignano város és egy Pest megyei falu között ingázik rendszeresen - talán azért is, mert Arzignanóban még nem találtak fertőzöttet. Az olasz férfi Magyarországon ismerte meg későbbi feleségét, és a hétvégén jönne haza hozzá, ám a járvány még felülírhatja terveiket. 
Mint a Népszavának elmondta, a járvány miatt totális ellenőrzést rendeltek el Veneto területén, ahol a hatóság uralja a helyzetet – igaz, március 8-áig így is 780 megbetegedés és 25 haláleset történt a régióban.  Jelenleg 631 halálos áldozatot és 10149 fertőzöttet tartanak számon Olaszországban, ami azt jelenti, hogy egy nap alatt 168 életet követelt a koronavírus - jellemzően idősekét és krónikus betegekét.  A járvány terjedését Milánóhoz hasonlóan Arzignano térségében is lezárásokkal próbálják megállítani: április 3-áig biztosan zárva tartanak az iskolák, mozik és sportközpontok. A posták, bankok és hivatali ügyfélszolgálatok ugyan továbbra is üzemelnek, de egyszerre csak 2-3 embert engednek be, a dolgozók pedig maszkban fogadják az ügyfeleket. 

Egy méter távolság a vendégek között

„A bárokban, kávéházakban is szigorították a szabályokat. Ha például egy ilyen helyen 100 személy számára van hely, most csak 40-en lehetnek bent és egy méteres távolságot kell tartani. A pultnál nem lehet semmit fogyasztani, csak az asztaloknál. Ha ezeket a szabályokat a kávéház tulajdonosa megszegi, nagyon komoly büntetésre számíthat” - mondta a férfi.

Ha van papírja, továbbmehet

Az olasz hatóságok utazási korlátozással is próbálják lassítani a járványt, ez azonban nem jelent hermetikusan lezárt utakat. A turistákat nem, de ha valaki észérvekkel és dokumentumokkal tudja igazolni utazása célját, azt továbbengedik a járványzónának számító területekre is – ehhez azonban egy, az internetről letölthető nyomtatványt kell bemutatni a rendőröknek.  
Olaszországban több települést lezártak a vírus terjedése miatt
Fotó: MIGUEL MEDINA / AFP
Ahogy én tudom, jelenleg Lombardia egész területén, 3 venetói megyében (Velence, Treviso, Padova)  3-4 Emilia Romagna-beli megyében, és további 3-4 piemonte-i megyében van érvényben ilyen utazási korlátozás; tényleges karanténba azonban csak a fertőzöttek kerülnek - mondta a főleg saját régiója helyzetét ismerő Roberto.

A járványzónából szöktek ki síelni

Szerinte az olaszok ellentmondásosan állnak hozzá a járvány miatt kialakult helyzethez: egy részük szigorúan betartja az előírt szabályokat, más részük félvállról veszi, nem érdekli őket a probléma – annak ellenére sem, hogy időközben már közel 10 ezer fertőzöttet tartanak nyilván Olaszországban.
Volt olyan házaspár, amelyik az utazási korlátozást kijátszva, a járvány vörös zónájából ugrott ki síelni Lombardiából Trentinóba

 – aztán pár nappal már igazolt fertőzöttként feküdtek egy trentói kórházban. Ennek szöges ellentéte a dél-olaszok reakciója, akik a vírustól tartva az utóbbi két napban tömegesen hagyták el az északi régiókat.

Sehol nem ellenőrizték

Roberto legutóbb február 21-én járt nálunk, három nappal később, február 24-én pedig minden gond nélkül vissza tudott utazni Észak-Olaszországba, pedig ekkor már köztudott volt, hogy ott több fertőzöttet is találtak.
Autóval jöttem-mentem, sem a magyar, sem a szlovén határon nem ellenőriztek - mesélte a Népszavának.

A férfi már visszaútját tervezi Magyarországra, bár ő is tart a fertőzéstől: itteni háziorvosától segítségként egy zöldszámot kapott, ezt hívhatja fel, ha rosszul érzi magát, vagy a vírusfertőzés tüneteit tapasztalja. Mint kérdésünkre elmondta, a Pest megyei faluban még nem pánikolnak jelenléte miatt – igaz, az utóbbi hetekben csak egyszer mozdult ki feleségével, mikor egy étterembe mentek. „Idáig egyetlen ember hívta fel a feleségemet a visszautazásom után három nappal, és aggodalmaskodott az ittlétem miatt” - jegyezte meg mosolyogva.
Szerző
Frissítve: 2020.03.10. 19:23

Macron szerint Franciaország még csak a járvány kezdetén van

Publikálás dátuma
2020.03.10. 18:40

Fotó: Mehdi Taamallah / NurPhoto
Az országban 1600 felett van a fertőzöttek száma, köztük van egy miniszter is.
Emmanuel Macron francia államfő szerint az új típusú koronavírus okozta járványnak még csak a kezdetén van Franciaország, ahol a kedd délutáni hivatalos összesítés szerint 1600 fölé emelkedett a fertőzöttek száma. "Még csak a kezdetén vagyunk, ezt egyértelműen és világosan látni kell" - fogalmazott a francia elnök a párizsi Necker gyerekkórházban tett előre be nem jelentetett látogatásán. Az Elysée-palota egyébként megerősítette a köztársasági elnök körüli egészségügyi védelmet, miután a kabinetvezetője, Patrick Strzoda kapcsolatban állt egy fertőzöttel. A kabinetfőnöknek nincsenek tünetei, de az egészségügyi hatóságok előírásának megfelelően a következő két hétben az otthonából dolgozik. Hétfő este Franck Riester kulturális miniszterről derült ki, hogy fertőzött, valamint a nemzetgyűlésben öt képviselőnek és két alkalmazottnak is pozitívnak bizonyult a koronavírus-tesztje. Nicole Belloubet igazságügyi miniszteren kedden elvégezték a tesztet, miután a tárcavezető reggel lázasan ébredt, az eredményt este teszi közzé a kormányzat. Emmanuel Macron a járvány terjedése ellenére nem kíván a hivatalában karanténba vonulni, de az irodájában nem találkozik senkivel, az értekezleteket és más hivatalos programokat is az Elysée-palota más-más helyiségeiben rendezik meg. Arra az újságírói kérdésre, hogy mikor várható a legmagasabb szintű óvintézkedések elrendelése az országban, Macron elmondta, hogy Franciaországban differenciáltak lesznek a korlátozások. "Úgy vélem, hogy nem szerencsés ha egy adott pillanatban az országban egy nagy átállás történik, vagy minden hirtelen megváltozik. Nagyon rugalmasnak kell maradnunk és minden pillanatban differenciálni kell a területeket" - fogalmazott a francia elnök. Emmanuel Macron támogatásáról és elismeréséről biztosította az egészségügyi dolgozókat, különösen a mentősöket, akik nem győzik fogadni a lakossági hívásokat. "Fantasztikusan elkötelezett, bátor nők és férfiak tartják a frontot. Bátran, okosan, motiváltan működik hetek óta ez a front" - hangsúlyozta a francia elnök, akinek ez volt a második látogatása egy egészségügyi intézetben a koronavírus-járvány miatt. Múlt héten abba a kórházba látogatott el, ahol az első francia beteg elhunyt. Az egészségügyi hatóságok hivatalos délutáni tájékoztatása szerint az előző napi 25-ről 30-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma Franciaországban, a fertőzöttek száma pedig 1606 volt, ami 194-gyel több, mint hétfő este. A vírus terjedésének megfékezésére a kormányzat vasárnap betiltott határozatlan időre minden olyan rendezvényt, amelyen ezer embernél több venne részt. Ez mintegy háromszáz koncerttermet és színházat érint az országban, elmarad egyebek mellett Madonna világturnéjának két utolsó párizsi koncertje is. A leginkább érintett megyékben semmilyen oktatási intézmény nem nyit ki a következő két hétben, de a tanítás nem szünetel, távoktatás formájában, interneten folytatódik. Az intézménybezárás mintegy 350 ezer diákot és óvodást érint a 12 millióból. Az egészségügyi tárca összesítése szerint hét kisebb gócpont van az országban.
Szerző