tüntetés;Hősök tere;székelyek;koronavírus;

2020-03-10 22:17:07

Mit nekik koronavírus: több százan tüntettek a székely szabadság emléknapján

Miközben sorra maradnak el a rendezvények a járvány miatt, a Hősök terén kisebb tömeg hallgatta a politikusokat.

Több száz ember gyűlt össze kedd este a fővárosi Hősök terén, hogy együtt ünnepeljenek a erdélyi székely szabadság napjának budapesti szimpátiarendezvényén.

A rendezvényen  Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszélt a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésről, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) indított el.

Fogytán az idő az egymillió aláírás összegyűjtéséhez – hangoztatta Németh az MTI összefoglalója szerint, majd úgy folytatta, most ünnepelni jöttek, mert egy éve az SZNT "legyőzte" az Európai Bizottságot a jog eszközével - mondta, arra utalva, hogy hatévi pereskedés után sikerült elindítani a kezdeményezést.

A koncerttel, óriási székely zászló kifeszítésével kísért eseményen beszédet mondott Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, és Dabis Attila, az SZNT küldöttje is.

A rendezvénynek sajátos bájt ad, hogy a koronavírus-járvány kapujában is megtartották – igaz, elmarad a március 15-i állami  és fővárosi ünnepség, sorra mondják le a rendezvényeket, az operatív törzs pedig iskolák, színházak, sportcsarnokok közelgő lezárásáról beszél, de a téren összegyűlt maroknyi székelyt és támogatóikat ez sem rettentette vissza.

Tegyük hozzá, az koronavírus-járvány miatt életbe léptetett megszorítások miatt lemondott a marosvásárhelyi megemlékezésről és felvonulásról, de a Sepsiszéki Székely Tanács sepsiszentgyörgyi rendezvényét - amelyen mintegy kétszázötvenen vettek részt - megtarthatták.

A  budapesti tüntetés résztvevőp között sok volt az idős ember is. Az operatív törzs egyébként éppen néhány órával ezelőtt figyelmeztette a 60 év felettieket, hogy kerüljék el a tömegmegmozdulásokat, hiszen rájuk veszélyes igazán a kétoldali tüdőgyulladással járó fertőzés. Az ajánlást a kormány is megosztotta Facebook-oldalán.