vészhelyzet;Operatív Törzs;koronavírus;

2020-03-11 09:33:40

Gulyás: az operatív törzs veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak

Automatikus karantén, beltéri rendezvények tiltása - többek közt ezekről kell döntenie a kormánynak a szerdai ülésen.

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten. A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben.

Gulyás azt mondta, a kormánynak többek közt olyan javaslatokról kell döntenie, mint hogy

A miniszter szerint a kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól. Gulyás hangsúlyozta, mindent megtesznek annak elkerülésére, hogy "csoportosan megjelenjen a betegség Magyarországon". Emlékeztetett arra, hogy rendkívüli jogrend országos elrendelésére az elmúlt években nem volt példa, de az árvíz idején több térségben elrendeltek ilyet.

Veszélyhelyzet: nagyobb hatalmat kaphat a kormány

Ugyan nem szerepel "rendkívüli jogrend" Magyarország Alaptörvényében, de a Gulyás által használt másik kifejezés, a "vészhelyzet" megtalálható az alkotmányban. Erről az 53. cikk azt írja, ilyen esetben "a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be". A kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. Az ilyen rendeletek alap esetben 15 napig hatályosak, de érvényességük meghosszabbítható. A rendeletek a veszélyhelyzet megszűnésével hatályukat vesztik.

– mondta a Népszavának Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója. A TASZ szerint amúgy általános jellemzője a járványügyi intézkedéseknek, hogy az egyén szabadságát és a betegjogokat korlátozzák, de ezek csak törvényi háttérrel valósulhatnak meg, s csak a feltétlenül szükséges mértékben és ideig lehet fenntartani a korlátozásokat. Járványveszély esetén a kormány elrendelhet például kötelező szűrővizsgálatokat, bevezethet járványügyi elkülönítést, megfigyelést és zárlatot. Korlátozható vagy megtiltható minden olyan intézmény működése, illetve rendezvény és tevékenység, amely a járvány terjedését elősegítheti, az egyes területek közötti személyforgalom, az élőállat- vagy áruszállítás, az egyes területek lakosainak más területek lakosaival való érintkezése, a kórházak látogatása is korlátozható. Ahogyan drasztikus esetben az egyes területek elhagyása, bizonyos élelmiszerek árusítása, fogyasztása is.

A másik, amire Gulyás utalhatott, az a "különleges jogrend", amit az Alaptörvény 54. cikke részletez. Ilyenkor az alapvető jogok gyakorlása - bizonyos kivételekkel - felfüggeszthető vagy korlátozható. Különleges jogrendben az Alaptörvény alkalmazása nem függeszthető fel, az Alkotmánybíróság működése nem korlátozható. Az ilyenkor alkalmazandó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg, a különleges jogrendet pedig a kihirdetésre jogosult szerv akkor szünteti meg, ha kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn.