Uszít a miniszterelnök

Amíg más országokban (a sikeresekben, például Tajvanon, Dél-Koreában, Szingapúrban vagy épp Svédországban ingyenes tesztekkel, maximált áras védőeszközökkel, korrekt kommunikációval) rutinos járványügyi szakemberek irányítják a védekezést – az ez ügyben laikus kormányt is –, nálunk egy Habony Árpád nevű, végzettség nélküli informális kormánytanácsadó vezényel. 
Tegyük hozzá, Habony a maga munkáját precízen elvégzi, csak ennek semmi köze a megvédésünkhöz. A feladata ugyanis annyi, hogy a politikai veszteség minimális, a politikai profit pedig maximális legyen. Így, és csak így eshetett, hogy miközben a két és fél hónapja ismert járvány előkészületeiben, az elvégzett tesztek számában vagy a védőeszközök rendelkezésre állását tekintve a legutolsók vagyunk Európában, minden magyar ember tudja már, hogy a fertőzésért egyes-egyedül a nálunk tartózkodó irániak (brrr) a felelősek. Ezt eredményezi, ha a kormányzat 150 milliárdot szán a propagandára, de csak 8 milliárdot a vírus feltartóztatására. 
Orbán 2015 őszén, a menekültválság csúcsán Iránba látogatott, és ott az iszlám diktatúra vezetőivel lepacsizva „új korszakot nyitott”, amelynek keretében közel kétezer iráni egyetemista tanul jelenleg Magyarországon. Hogy miért kell nekünk pont a világ egyik latorállamával barátkozni, arra sem öt éve, sem azóta nem kaptunk magyarázatot. A kormányfő azonban ennél jóval messzebb ment, amikor kedden kijelentette: „az illegális migráció és a koronavírus-járvány között egyértelműen kapcsolat van, hiszen számos bevándorló Iránból vagy Iránon keresztül érkezik, amely a fertőzés egyik gócpontja”. 
Ebből a mondatból csak annyi igaz, hogy Irán gócpont, a többi hazugság és uszítás vegyesen. Iránból ugyanis eddig szinte csak legális migránsok jöttek hozzánk, méghozzá Orbán Viktor közreműködésével. Az ország februárra valóban a járvány második góca lett, de a magyar kormány és közegészégügy nem foglalkozott vele: nem kezdték meg még az Iránban járt magyar diákok elkülönítését, szűrését sem az első eset felbukkanásáig, utána pedig a védintézkedések helyett kizárólag az indulatkeltésre használták föl a információt. A vírus és a migráció között pedig – bármit állítson a miniszterelnök – nincs semmilyen összefüggés, és ennek belátásához elég ránézni az európai vírustérképre. Törökországban, ahol több millió bevándorló torlódott föl, összesen egy (!) fertőzöttet találtak eddig, Olaszországnak pedig éppen az északi, a bevándorlással a legkevésbé érintett része a fertőzés centruma. 
Ezt is megértük: Magyarország miniszterelnöke a tényektől nem zavartatva uszít, hogy a vészhelyzetben a bőrét - egészen pontosan a kormánya látványos inkompetenciáját és nem-cselekvését - mentse. A Btk. szerint: „Aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ha van még valaki azon az oldalon, aki a törvények alapján végzi a munkáját, tekintse nyugodtan följelentésnek.
Szerző
Hargitai Miklós

Vuhanunk

Zuhannak az üzemanyagárak. Örülünk? Ne tegyük. A világot alig két hónap alatt elfertőző, Vuhanból kiindult, új típusú koronavírus, mint oly sokmindent, a gazdaság szálait is végzetesen összekuszálta. Miközben a szájmaszkot és a fetőtlenítőt, ha egyáltalán, lassan tízezrekért mérik, a legtöbb termék esetében inkább áresésre számíthatunk. A világ ugyanis lefagyott. A kereslet apad. Az arany kivételével a nyersanyagárak padlóznak. Igaz, ez rövid távon növelheti néhány gyártó-kereskedő hasznát. Már ha üzemelnek és találnak piacot. Ennek nyomán korábban elérhetetlennek vélt utazásokat, rendezvényeket, szolgáltatásokat is fillérekért dobálhatnak most utánunk. A szakértők az árak általános csökkenését jósolják.
E pillanatnyi örömöket még keserédesnek se mondanám. Inkább végtelenül ijesztőnek. Pírnak a lázas világ arcán. Hisz lassan beindul a dominóhatás. A cégek - akár a keresletzuhanás, akár az egészségügyi korlátozások miatt - először csak csökkentik dolgozóik fizetését. Majd először elküldik a nélkülözhetőbbeket. Aztán lassan bedőlnek. A pénztartalék sem csodaszer, ha a fontos beszállítók kiesnek. Ennek folytán előbb-utóbb bizonyára a nagyok is leállnak. És lassan, majd talán gyorsulva, megfagy az életünk. Az általunk ismert civilizáció. Szinte függetlenül attól, hogy hányan betegszenek, ne adj' isten halnak meg a betegségben. De nem riogatnék feleslegesen, hisz biztos jön helyette más.
Nyilván nem tökéletes a párhuzam, mégis, valami ilyesmire próbáltak figyelmeztetni a zöldek. Hogy ez a világ így nem mehet tovább. Hogy túlpörögtünk. De persze nem hitt nekik szinte senki. A legkevésbé a hátterhatalmazó Fidesz-élcsapat. Most ez így talán érthetőbb. A jövőben tudatosan kell készülnünk a hasonló, alattomos támadásokra. Hogy életmódunk ne szolgáljon ennyire a zsigereinkig romboló vírusok táptalajául.
Attól tartok, a mindennapi szokásainkat talán még a gazdaságnál is jobban összekuszálja ez a szörnyű válság. Az ellenszert pedig sajnos helyettünk senki sem fogja feltalálni.
Szerző
Marnitz István

Petrezselyem

Százötven csokor petrezselymet pakolt feneketlen szatyrába a kopottas öregasszony, aztán elcsomagolta a zöldséges szívességéből összegyűlt karalábé-, répa- és retekzöldjét is. Az utóbbi a nyúl napi menüje, az előbbi a jutalomfalat – magyarázta, miközben reszkető kézzel letette a pultra a petrezselyem árát, tizenötezer forintot. És mi lesz, ha nem lesz?
Most nemcsak az a kérdés, mit lehet csinálni százötven csomó petrezselyemmel – lefagyasztja vajon? -, hanem az is, hogy nem lehetne-e végre komolyra fordítani a szót. Persze a veszélyhelyzet kihirdetése fontos lépés, és felettébb hasznos minden villamosmegállóban kiplakatírozni, hogyan kell használni a kézfertőtlenítőt – milyen jól jön majd ez, ha megint lehet kapni -, de egyelőre mégiscsak az van, hogy áll az ember a tömött villamoson, ül az iskolában, várakozik a háziorvosnál, és a feje fölött összevissza hazudoznak.
Volna itt körülbelül egymillió megválaszolatlan kérdés. Mondjuk hogy melyik romkocsmában jártak a Prágában lekapcsolt koronavírusos lányok. Hogy miért küldték el vizsgálat nélkül a kórházból a férfit, aki állítólag megfertőzte az apját. Hogy miért hívták haza a vesztegzár alatt álló Olaszországból a magyarokat, és komolyan gondolja-e valaki, hogy nem fognak beugrani egy közértbe, mielőtt karanténba vonulnak. Hogy miért spórolnak annyira a tesztekkel. Hogy a lerobbant Kútvölgyi mellett van-e más helyszín is kijelölve szükségkórháznak, mondjuk vidéken.
Lehet, hogy nem ezek a legjobb kérdések, de egy dolog biztos: sem ezeket, sem másokat nem lehet normálisan feltenni az illetékesek látszatsajtótájékoztatóin. Ahol elveszik a mikrofont attól, aki „túl sokat” kérdez, és ahol azt bökik oda az újságíróknak, hogy van a válaszadásnál fontosabb dolguk is.
Csak remélhetjük, hogy nem azért sietnek, mert náluk is fogytán van a petrezselyem.
Szerző
N. Kósa Judit