Azért az érdekes, hogy a szocialista párt némely képviselői, akik igen érzékenyen reagálnak minden pártjukat ért kritikai hangra, egyetlen szóval sem kommentálták érdemben, hogy megalakult az MSZP-ből korábban távozott Szanyi Tibor baloldali pártja. Pedig érdemes lett volna néhány mondatot szánni rá. Nem csak azért, mert a baloldaliság képviselete nem monopólium, tehát az egyik baloldali pártnak illik egy másikhoz valamiképpen viszonyulnia (akkor is, ha Szanyi szerint az MSZP nem baloldali). De némely kérdésben határozottabban kellene megszólalni.
Már akkor kellett volna, mégpedig keményen, akikor Szanyi még szocialista kapitányként elsőként beszélt arról a nyilvánosság előtt, hogy az MSZP-ben árulók, Fidesz-kollaboránsok vannak a legfelső körökig, de amit soha, semmivel nem bizonyított.
De ez még csak a kisebbik baj. Szanyi most azt mondja, szervezeti hiátus van a baloldalon, nincs, aki igazi baloldaliként a tömegekhez szóljon, hogy aztán elismételje a bevett mantrát: az ősbűnt, a neoliberális elhajlást a szocialisták kormányzásának idején, ami letaszította a pártot a népszerűség, a hatalom csúcsáról, egyben az ország nyakába ültette Orbán illiberális, etatista, nacionalista rendszerét. Ez a Gyurcsány-utálat zacca, ami a jövőhöz nagyon kevés.
Az MSZP két kongresszus előtt áll. Új programot, új szervezeti struktúrát, alapszabályt kell megfogalmaznia abban a reményben, hogy végre megint vonzó, kormányképes képet rajzoljon magáról. Talán végig sem gondolják, de a párt nem sokat veszít vele, ha Szanyi elviszi magával az MSZP néhány balszélsőjét - így végre kissé oldódik annak lehetősége, hogy a tízéves autoriter kormányzás jobboldali populizmusának baloldali tükörképét lássuk viszont hatalmon 2022 után. Erre a populizmusra a párt sosem volt immunis. Ez az a doktriner baloldali lét, amely utálja a kapitalizmust, mert úgy gondolja, hogy a kritikai gondolkodást helyettesíthetik az érzelmek és a jelszavak, a jól hangzó, de teljesíthetetlen ígéretek.
Figyelniük kell a szocialistáknak, mert a kapitalizmussal is úgy járhatnak, mint a nemzettel, amely fogalmat kisajátította magának a jobb- és szélsőjobboldal, mert a baloldalnak nem volt mondanivalója róla: így lett a hazafiságból a nemzetre nézve életveszélyes, etnonaciaonalista lózung. Az MSZP nem engedheti át a kapitalizmus kritikai szemléletét a populista alakulatoknak. Ez a kritikai szemlélet a zöld politika alapja is. Annak igénye, hogy legalább megpróbáljunk egyensúlyt teremteni tőke és munka között, individualizmus és közösség között azzal, hogy újragondoljuk az állam szerepét egy olyan korban, amikor bebizonyosodott: a tőke olyannyira kirabolta a természetet, hogy az életet veszélyezteti a Földön.
Nem a pártok vannak beépülve a társadalom szövetébe, hanem a társadalom nagy részében van igény egy igazságos közösségi rendre, amelyet a szabadság szül. Ám ez a többség nem csatlakozik addig egyetlen párthoz sem, amíg őszinte, morális politikai képviseletet nem talál magának. Nem kellene hagyni, hogy az új párt ezt hitesse el magáról.