- Aki fél, az nem szül

„Szép vajúdást szerettem volna, vízben feküdni, szülőszéken szülni, békésen. Ehelyett felfektettek a szülesztőgépre, nem számított, hogy érző lényekről van szó. Ez nem szülés, ez erőszak. Így nem lehet tágulni, ellazulni. Ilyen közegben nem lehet szülni. Két év kellett hozzá, hogy tudjam biztosan, ennek nem így kellett volna lennie és nem vagyok hibás” – írja egy anya a Másállapotot a szülészetben mozgalom közösségi oldalán. Ő négy és fél év után vette rá magát, hogy megírja traumatikus szülése történetét, amely nyolcórányi tágítás, oxitocininfúzió és fájdalmas szenvedés után azzal ért véget, hogy a baba fejére vákuumot tettek, egy férfi orvos pedig úgy könyökölt a hasára, hogy kék-zöld lett utána.

„Csak abban bízhatok, hogy mielőbb véget ér ez a szégyenletes kórházi gyakorlat, s hogy az egyébként kiváló szaktudású orvosok is, mint a doktor úr, végre tudomásul veszik, hogy a szülő nő nem egy patologikus alany, akit minél gyorsabban, mindenféle eszköz bevetésével meg kell szabadítani a magzattól, hanem egy érző ember, akinek a véleményét, érzéseit figyelembe kell venni, ami nemcsak egy emberi gesztus, hanem a szülés folyamatát is erősen befolyásolja” – írt egy másikuk levelet másfél hónappal a szülés után egykori orvosának, aki autós hasonlatokkal válaszolt, ha a nő meg merte kérdezni, mit miért csinál, egyébként a döntésekből teljesen kihagyta őt. A nő nem ehetett és ihatott semmit a vajúdás alatt, a hátára fektették, pedig az volt számára a legkellemetlenebb póz – a szülés vége császár lett. Nem lehet biztosan tudni, hogy a zárójelentésbe írt furcsa indokok vagy inkább amiatt, hogy az orvos egy ponton jól hallhatóan azt mondta: „most fogyott el a türelmem”.

Hasonló traumatikus szüléstörténetek sorjáznak a civil mozgalom oldalán, amelyeket nem túlzás az egyébként bevett, szülőszobai erőszak kifejezéssel illetni. Miközben az utóbbi évtizedekben sokat változott a szemlélet, és kétségtelenül van sok pozitív példa is, vajon hogyan lehetséges, hogy még a jó érdekérvényesítő képességű, fogadott orvossal szülő nők is sok esetben szörnyű élményként emlékeznek gyerekük életének első pillanataira? (Nem is beszélve azokról, akik sokkal kiszolgáltatottabbak, nincs saját orvosuk.) 

„A legtöbben olyan történetek osztanak meg, amelyekben azt sérelmezik, hogy valós beleegyezés nélkül végeztek el rajtuk vagy babájukon beavatkozásokat, nem ismertették velük az előnyöket, hátrányokat, ezért úgy érezték, a fejük felett történnek a dolgok. Még ma is sok helyen előfordul, hogy a szülés után a babákat elválasztják az anyáktól, nem tartják tiszteletben az arany­órát, vagyis az anya és az újszülött nem lehet folyamatos testi kon­taktusban az élet első óráiban, és az együttes elhelyezés, vagyis a rooming in sem mindenhol megoldott. Hol­ott ennek fontosságát a pszichológia és a neonato­lógia (újszülöttgyógyászat) szakértői is kimutatták az utób­bi években” – mondja Keszler Viktó­­ria, a Más­­állapotot a szülészetben mozgalom egyik alapítója, aki úgy látja, hogy a magyar szülészetekről megalkotható kép nem egységes, az anyai szubjektív tapasztalatok között vannak nagyon pozitívak és negatívak is. A fő probléma, hogy nincsenek garanciák, nincs adatgyűjtés és minőségbiztosítás, így nem átláthatóak a szülészetek, és a leendő anyák nehezen tudnak tájékozódni, hogy hol mire számíthatnak. A családbarát kifejezés bár jól hangzik, szakmailag üres kifejezés, mert mindenhol mást értenek rajta. „Valójában a nemzetközi sztenderdek szerint működő anya-baba és családbarát címmel nem rendelkezik egy intézmény sem Magyarországon, azt pedig még nem látjuk, a családbarát szülészet pályázat és irányelv hoznak-e rendszerszintű változásokat” – teszi hozzá.

Átláthatatlan, számonkérhetetlen

Bababarát kórházaink ugyan vannak, de ezek monitorozása sem működik gördülékenyen. „A Bababarát kórház cím hazai bevezetése lelkes szakemberek alulról jövő kezdeményezése volt. A kezdeményezés elsősorban a szülés utáni történésekre, a szoptatástámogatásra, az anya-baba egységre koncentrál, de fontos tudni, hogy a nővel rosszul bánó ellátás nem jó a babának sem, anya és baba szempontjai szétválaszthatatlanok. Gyengítette a cím megbízhatóságát, hogy a szakemberek nem kaptak elegendő állami támogatást az ellenőrzéshez, így azt saját költségen végezték, ha épp tudták. Ezért egyáltalán nem biztos, hogy ezek a szülészetek a napi gyakorlatban, hosszú távon is a kritériumokat betartva működnek, mivel a felülvizsgálatuk nem volt teljes körű” – mondja Keszler Viktória, aki szerint árulkodó, hogy 1991 óta így is csak 19 szülészet szerzett Bababarát címet a hetvenből. Ugyanakkor úgy látja, hogy sokkal könnyebb elérni azokat a változásokat és újításokat, amelyek a neonatológia területéről érkeznek. Az új, tavaly év végétől hatályos irányelv a szülészeti és újszülöttellátásról (erről később még lesz szó) is sokkal konkrétabban, előíróbban és határozottabban fogalmaz a babákat érintő kérdésekben, mint az anyákat érintőekben. „Ennek nem tudjuk pontosan az okait, talán ezen a területen több az olyan újító szakember, akit hagynak is dolgozni, illetve azt is látjuk, hogy a szülők is határozottabbak, ha a kisbaba szempontjairól van szó” – teszi hozzá az érdekvédő. Mivel az adatokat és statisztikákat nem gyűjtik szisztematikusan, és ezek nem is megismerhetők a nők számára, nem tudható előre, hogy vajon az adott kórház hogyan viszonyul a gátmetszés vagy a szülés mesterséges megindításának kérdéséhez. Akár egy adott kórházi osztályon belül is nagy különbség lehet az orvosok hozzáállásában. „Mindig voltak az ellátásban olyan szakemberek, akik a háborítatlan, vagy legalábbis az anya és a gyerek igényeit figyelembe vevő szülést pártolták, de a káros gyakorlatok máig jelen vannak, és a nő tájékozott döntésének támogatása továbbra sem kellően hangsúlyos, míg az orvosi szakértelem gyakran kizárólagos döntési jogkört jelent a gyakorlatban, és felelőtlen címkét kap az anya, aki nemet mond” – mondja Keszler Viktória. Szerinte azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a budapesti vagy nagyvárosi kórházak a „versenyhelyzet” miatt minden esetben korszerűbben működnének, mint a vidékiek, bár kétségtelen, hogy több a választási lehetőség. Ráadásul vidéken nehezebb megvalósítani az otthonszülést, ha valaki ezt az alternatívát választaná a kórházi helyett, és a képzett bábák is jóval kevesebben vannak. Ugyanakkor már akár egyetlen szakember megjelenése is hatalmas változást hozhat a szemléletben. Van olyan vidéki szülészeti osztály, ahol egy új főorvos érkezésére volt szükség ahhoz, hogy meginduljanak a pozitív folyamatok. Nem segíti a tisztánlátást, hogy a szülészet-nőgyógyászat a hálapénzrendszer által erősen fertőzött terület, ráadásul sokszor szinte átláthatatlanul fonódik össze a magánszektor az államival. Teljesen általános jelenség, hogy a nőgyógyász magánrendelésen végzi a terhesgondozást, a vizsgálatok egy része magánintézményben történik, maga a szülés viszont abban az állami kórházban, ahol a fogadott orvos egyébként dolgozik. „A nők nagyon kiszolgáltatottak ebben a helyzetben, sokan azért fogadnak kísérőket – az orvos mellett sokszor szülésznőt, dúlát is –, mert így látják biztosítottnak, hogy azt az ellátást fogják kapni, amit ők szeretnének. Sok esetben ez így is történik, bár tulajdonképpen egy számonkérhetetlen szolgáltatást vásárolunk, teljesen szürke zónában” – jelenti ki Keszler Viktória, és hozzáteszi, mindennek ugyanakkor van egy másik hatása is. A kutatások szerint fogadott orvosok sokkal többször avatkoznak be – például császármetszéssel –, mint az ügyeletes orvosok. Ennek az is lehet az oka, hogy túlbiztosítják a szülést, „meg akarják szolgálni a pénzüket”, így akarják bizonyítani a gondosságukat, akár tudat alatt is.

Változtattak is meg nem is

Dr. Bálint Balázs az „otthonszülés a kórházban” gyakorlatát követi, országos szülész-nőgyógyász szakfelügyelő, már gyerekkorától kezdve látta a „jó példát”, hiszen édesapja és nagybátyja is szülész-nőgyógyászok, akik szintén a természetes szülést támogatják. „Egyetem után abban a kórházban kezdtem dolgozni, ahol édesapám és a nagybátyám is dolgozott, rengeteget tanultam tőlük. Édesapám, Bálint Sándor már akkor a zászlóvivője volt a természetes szülésnek, mikor ez még nagyon kevéssé volt népszerű. Most, hogy ő kezd visszavonulni, én viszem tovább az örökségét” – meséli.

Tavaly év végén jelent meg a családbarát szülészeti és újszülött­ellátásról szóló új egészségügyi szakmai irányelv, mely hangsúlyozza a természetes és a felesleges beavatkozásoktól mentes szülés, az aranyóra és a bőrkontaktus fontosságát is. Az új irányelv egyik pozitívuma Keszler Viktória szerint, hogy a haladó szemléletű szakemberek gyakorlatát megerősíti, például azzal, hogy szerepel benne a gátvédelem és a szabad testhelyzetválasztás. Korábban ugyanis előfordult, hogy az ezen elvek mentén dolgozó szakemberek ellehetetlenültek egy-egy intézményben, a meg nem értettség miatt vándorlásra kényszerültek. Azzal, hogy ezeket az elveket írásba foglalták, többé talán kevésbé lesznek megkérdőjelezhe­tőek az intézményeken belül. Ugyanakkor ezek nem számítanak határozott elvárásnak. A Más­állapotot a szü­­­lé­szetben véleménye szerint az irányelv továbbra is atyáskodó, paternalisztikus szemléletet képvisel, amiben a nő önrendelkezése helyett a szakemberek „megengedhetnek” neki bizonyos tevékenységeket – írták korábban a Mércén.

Dr. Bálint Balázs is részt vett az irányelv megfogalmazásában. Mint mondja, hosszú volt az egyeztetési folyamat, és végül itt-ott jelentősen vissza kellett lépni attól, amit a nemzetközi példák mutatnak, mert ahhoz, hogy egy új dolgot be lehessen vezetni a gyakorlatban, egy bizonyos tudásra is szükség van. „Ha azt mondom, hogy holnaptól a bal oldalon kell közlekedni az autóval, az nem biztos, hogy mindenkinek menni fog, és még az autó sem alkalmas erre. A szülőszobákkal, a felszereltséggel és az orvosok, szülésznők tudásával is ez a helyzet. Hiába szerettünk volna olyan dolgokat bevezetni, amelyek bizonyítottan jók és működhetnek, ha ahhoz nincs meg az országban a gyakorlati tudás. Ha ráerőltetjük a kórházakra, hogy holnaptól legyen náluk vízben szülés, azzal olyan helyzetbe hozzuk az ott dolgozó orvost, szülésznőt és anyát, ami mindegyikük számára bizonytalan és akár veszélyes is lehet” – fejti ki. A Másállapotot a szülészetben képviselői viszont azon az állásponton vannak, hogy „az irányelvnek minden esetben a legfrissebb, korszerű tudományos bizonyítékokat kell közvetítenie, nem szabad, hogy azért ne kerüljenek bele ajánlások, mert ezek a mai magyar rendszerben akár az infrastruktúra (pl. kevés egyágyas vajúdó), akár a humán kapacitás hiá­nyosságai (kevés szülésznő, orvos) miatt nem valósíthatók meg”.

Ugyan a drasztikus változás elmaradt, az új irányelvbe legalább bekerültek olyan kifejezések, mint vízben szülés, megválasztható testhelyzet – ez ugyanis korábban nem szerepelt sehol. Azokban a kórházakban, ahol ezek elérhetők, ki kell dolgozni erre vonatkozó protokollokat is. Korábban szerepelt az irányelvben, hogy a gyereket a születést követően bizonyos időn belül el kell látni, a köldökzsinórt le kell fogni rögtön a születés után, de ezt szinte már sehol nem csinálják így a fejlettebb országokban. Az új irányelv már legalább megengedi, hogy a baba több időt töltsön az anyával, bőr-bőr kontaktusban közvetlenül a születése után.

Arra a kérdésre, hogy az újdonságokra mennyire lesznek nyitottak a kórházak, dr. Bálint Balázs úgy válaszolt: vannak olyan intézmények, amelyek az utóbbi egy-két évben elkezdték megtanulni a vízben szülést és már vannak erre vonatkozó tapasztalataik, míg mások teljesen elzárkóznak. Az anyai igény azonban mindenképp megvan. Mégis, egyelőre a legtöbb kórházban nem használják a kádat akkor sem, ha egyébként van. „Abban reménykedem, hogy a képzéseknek hála, amikre szükség van ahhoz, hogy a szülészetek hozzájussanak a felújításra adott állami támogatáshoz, változik majd az orvosok, szülésznők és az újszülöttet ellátók szemlélete is. Ha csak valamennyit meghallanak abból, hogy miért jó, ha a nő felkelhet a vajúdás alatt, ha nem viszik el a babát szülés után rögtön vagy éjszakára, az már eredmény, hiszen megindulhat az erről való gondolkodás, ami változást hozhat. Jó példa Nyíregyháza, ahol néhány éve eszméltek rá arra, hogy van más is, nem csak az, amit addig csináltak. Az orvosok és a bábák is elmentek a fővárosi Szent Imre Kórházba tanulni, ismerkedtek az új módszerekkel, és mára már van vízben szülés és megújulóban van a szülőszoba is” – mondja dr. Bálint Balázs. 

Császárok országa

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) friss adatai szerint tíz év alatt 9 százalékkal emelkedett a császármetszések aránya a magyar kórházakban. Tavaly a szülések 42,3 százaléka végződött császármetszéssel, ami 83 750 szülésből 35 431 esetet jelent. Ez nemzetközi összehasonlításban nagyon magas arány, az uniós országok közül kizárólag a lengyel kórházakban végeznek ennél több császármetszést.

„A szakemberek részéről mindig elhangzik a konferenciákon, hogy csökkenteni kellene ezt az arányt, mégsem ez történik” – mondja Veisenberger Eleonóra perinatális tanácsadójelölt, biológus, dúla, aki a Császárvonal nevű, császármetszésen átesett anyákat segítő közösség (és ingyenes mobilapplikáció) képviselője. Úgy gondolja, a szülést és a császármetszést övező téveszmék lebontása lenne az első lépés, de nagyon kevés orvos próbálja korrigálni ezeket, éppen ezért tűzte ki célul a Császárvonal a hiteles szakmai információk terjesztését a nők körében. „Egy császármetszés, különösen a programozott, tervezhetőbb, mint a természetes szülés. Nagyon sok mindenre rámondják, hogy szükség van a műtétre, ami egyébként nem feltétlenül indikálná a császárt. Ilyen például maga a császáros előzmény, vagyis, ha az első gyerek így született, akkor sok orvos automatikusan azt mondja: a következő is csak így születhet, a hegszétválás kockázata miatt, pedig ennek az esélye minimális. Lehet hüvelyi úton szülni császármetszés után, és vannak orvosok, akik ezt támogatják. Az is előfordul, látják ultrahangon, hogy a köldökzsinór a baba nyaka körül van, és ezért javasolják a császárt. Pedig dúlai működésem során több babát láttam köldökzsinór­ral a nyakán megszületni, mint anélkül, ez önmagában nem jelent problémát. De ha egy nőnek azt mondják, hogy ő vagy a babája veszélyben lehet, akkor nem fogja megkérdőjelezni az orvos döntését, sőt ő maga fog a császármetszés mellett dönteni” – teszi hozzá Veisenberger Eleonóra. „Egy császármetszés után annak a valószínűsége, hogy a szülés alatt a méh hege szétrepedjen, 0,5-0,7 százalék. Ha két császár van az előzményben, ez 1,5 százalék. Ha ez megtörténik, abból baj lehet, a magzat akár életét is veszítheti, de ez kifejezetten ritka. Az orvosok azonban defenzívek, és nem vállalják még ezt a kis kockázatot sem, hiszen ha épp náluk történik ilyen, a bíróságon semmi sem menti meg őket. A joggyakorlat szerint ők a felelősek. Ahhoz, hogy ez változzon, az kellene, hogy nagyobb gyakorlata legyen az orvosoknak, és könnyebben észrevegyék azokat a jeleket, amik alapján már valóban császármetszést kell csinálni, hogy ne repedjen a méh, bár kétségtelen, hogy ennek gyakran semmilyen konkrét előjele sincs. Érdemes lenne gyakorlatot szerezni és próbálkozni a természetes szüléssel, ezzel ugyanis csökkenthető lenne a császármetszés gyakorisága, illetve az ezáltal növekvő későbbi szövődményes várandósságok és szülések száma” – erősíti meg a szülészorvos. 

Hamis biztonságérzet

Dr. Bálint Balázs szerint sok olyan eset van, mikor nem egyértelmű, hogy feltétlenül császármetszést kellene csinálni. Ilyenkor türelemmel, más hozzáállással lenne esély arra, hogy a szülés természetes úton folyjon tovább, de az orvosok mégis másképp döntenek. A császármetszések emelkedésében szerepe van annak is, hogy kitolódott az anyák életkora és sokan lombikbébiprogramban vesznek részt, esetükben pedig nagyobb a szövődmények kialakulásának kockázata, de ezek nem indokolják azt a mértékű emelkedést, ami tapasztalható. Az okok között ugyanis nem egészségügyi indokok is jelen vannak. „Az orvosok tartanak a műhibaperektől, ezért, ha valami nem tökéletesen a »forgatókönyv« szerint történik, inkább a biztonságosabb utat választják, nem kockáztatnak. Akkor sem, ha egyébként ez az óvatosság nem feltétlen indokolt” – mondja dr. Bálint Balázs.

Előfordul az is, hogy egy szülés nem magától indul be, hanem mesterségesen, például oxitocinnal indítják be. Az indított szülések pedig gyakrabban fejeződnek be császármetszéssel. A felsorolt orvosi és jogi okok mellett nem szabad elmenni amellett a tény mellett sem, hogy a császárok emelkedésében szerepe van annak is, hogy az orvosnak vagy a szülésznőnek „dolga van”, jön a hétvége vagy a karácsony. Árulkodó, hogy a KSH adatai szerint (amit a G7 portál kért ki korábban) harmadával kevesebb gyerek születik hétvégéken és ünnepnapokon, mint egy átlagos hétköznap.

A sok császármetszés oka lehet a túlterheltség is. A jó szakemberekhez sok kismama fordul, és ha nem ismerik fel jól a határaikat, könnyen túlvállalhatják magukat. „Ahhoz, hogy sok anya beférjen az időrendjükbe, fontos a tervezhetőség, ez pedig szintén könnyen vezethet császármetszéshez. Csakúgy, mint a pihenőidő kiesése, lerövidülése miatti kiégés” – folytatja a lehetséges okok sorolását Keszler Viktória.

Nagyon sok nő maga kéri a császármetszést, mert ezt érzi biztonságosabbnak, kockázatmentesebbnek, nem függetlenül attól, hogy sokakat trauma ér a szülőszobán, ezek a történetek pedig félelemmel töltik el a várandósokat. Pedig a császármetszés se rövid, se hosszú távon nem jár kevesebb kockázattal. Ilyenek pél­dául a különböző összenövések, amelyek a következő terhességnél problémát okozhatnak, de például vannak, akik a gerincbe adott érzéstelenítő helyét érzik időnként egy életen át. A császáros babákkal pedig előfordul, hogy megvágják őket, és ha korábban veszik ki őket, mint ahogy a tüdejük teljesen megérett, légzési nehézségeik lehetnek. Emellett sok kutatás foglalkozik azzal is, hogy a császáros babák baktériumflórája mennyiben különbözik azokétól, akik hüvelyi úton születtek, és ennek milyen következményei vannak például a krónikus betegségek, asztma, ekcéma vagy az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásában. „Azt is sokan kutatják, hogy a nem megtett út mennyiben hat ki a primitív reflexek fejlődésére, és ez esetleg a későb­biekben vezethet-e figyelemzavarhoz vagy tanulási nehézségekhez. Bár úgy tűnik, hogy ezek kialakulásához lehet köze a császármetszésnek, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindez feltétlenül minden császáros gyereknél kialakul. De fontos lenne, hogy mindenki tisztában legyen a kockázatokkal” – teszi hozzá Veisenberger Eleonóra.

Szülésznőknél a megoldás

A nők egyre tudatosabbak, és a fiatalabb szakemberek sokszor haladóbb elveket képviselnek, ez pedig a pozitív változás irányába hat. És a régi beidegződések alapján dolgozó orvosokat, nővéreket sem valamiféle rosszindulat mozgatja, egyszerűen ők még máshogy tanulták az ellátást, meggyőződésük, hogy jól cselekszenek. Keszler Viktória szerint, ha továbbképzik őket, megismertetik őket az új tudományos eredményekkel, legtöbbször nyitottak a változtatásra, de problémát jelent, hogy egyelőre nincs elég szakember, aki ezeket a továbbképzéseket tartsa. Úgy gondolja, sok problémára megoldást jelenthetne a szülésznői gondozás elterjedése. 2014 óta a szabályozás lehetőséget biztosít arra, hogy szülésznők gondozzák az alacsony kockázatú várandósságokat, de ez nem igazán valósul meg a gyakorlatban. Pedig az orvosi túlterheltségre is megoldást jelenthetne, ha nekik csak akkor kellene beavatkozniuk, amikor valóban szükség van az orvosi kompetenciájukra. Így egyfajta bábai modell valósulhatna meg a szülészeteken, amelynek alapja, hogy a várandósság és a szülés normális, élettani folyamat, a vajúdásra pedig úgy tekintenek, mint aminek saját ideje, saját ritmusa, természet adta lefolyása van. Egyetért ezzel Veisenberger Eleonóra is, aki szerint ilyen szempontból a magyar rendszer nem racionális, csak tovább terheli az egyébként is túlterhelt orvosokat, akiknek egy problémamentes szülésnél kevés szerepe van, azt csak kísérni és támogatni kell.