Így mérgeznek minket

Publikálás dátuma
2020.03.15. 14:23

Fotó: Népszava
Évtizedeken át súlyosan rákkeltő anyag szivárgott több tízezer ember ivóvizébe és születési rendellenességekkel jöttek világra gyermekek úgy, hogy a teflon gyártásához mérgező anyagot használó DuPont nagyvállalatnál tudtak a veszélyről, mégsem szóltak. Az egyik legnagyobb amerikai környezetszennyezési botrány kapcsán megnéztük, Magyarországon mi a helyzet. Kiderült: nem kell messze menni, hogy rákkeltő vegyi anyagokat találjunk a talajban és a csődöt jelentett cégek miatt nincs, aki rendezze a helyzetet. A fővárosban, Garén és Kiskunhalason is évek óta szivárognak a mérgek.
A Baranya megyei Garén a lakosság 10 évig arról sem tudott, hogy veszélyes hulladékot raknak le mellettük, erről ugyanis senki sem tájékoztatta őket. A több mint tíz éve felszámolás alatt álló Budapesti Vegyiművek hidasi gyártelepéről szállítottak ide mérgező vegyi anyagokat, 1979-től nyolc éven át, összesen 16 ezer tonna veszélyes vegyipari hulladékot. Ezeket ugyan mára elszállították és megsemmisítették, a Greenpeace által kiperelt adatok szerint 2015-ben a talajban a határérték 28 000-szerese volt a halogénezett aromás szénhidrogének mennyisége, a talajvízben a májkárosító triklórbenzol koncentrációja a határérték több mint 12 000-szerese, míg a rákkeltő kockázatú tetraklórbenzolé több mint 4500-szorosa.  Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője azt mondja, itt már évek óta nem is mérik a rákkeltő dioxin mennyiségét sem, pedig a térségben több daganatos megbetegedés is előfordult. Kármentesítés azonban nem történt, pedig ez az ország egyik legsúlyosabb szennyezési helyszíne. Vig Imre polgármester arról beszélt az Átlátszó.hu-nak: amikor a környező erdőben vadat lőnek, és a húsokat beteszik a hűtőbe, gyakran vegyszerszaguk van. Nem is veszi meg senki, ha megtudja, hogy Garéból származik. De sok megmagyarázhatatlan haláleset is történik. „Fiatal, 27 éves, kisgyermekes anyuka minden előzmény nélkül májrákban meghal, de azok sem élnek már, akik még a lerakónál dolgoztak, szinte mindenkit a rák vitt el” – mondja a polgármester. Szerinte a gazdálkodók, állattartók próbálták beméretni a kutak vizét, amikből locsolnak, itatnak, de a megkérdezett laboratóriumok közül egy sem vállalta a vizsgálatot. Így a termelés tovább folyik: az egykori veszélyeshulladék-lerakótól pár száz méter­re most éppen kukoricát ter­mesz­tenek. Ga­ré mellett a szintén Baranya megyei Hidas is szennyezett volt, ott egészen a ’90-es évekig gyártott növényvédő szereket a vegyiművek, most pedig búza és napraforgó nő a szennyezett területen. A Budapesti Vegyiművek, amely maga után hagyta a fővárosi Illatos úti, a hidasi és a garéi szennyezést, a kétezres évek elején még 1,5 milliárd forintot nyert egy uniós pályázaton arra, hogy felszámolják a talajvízszennyezést, de ezt nem sikerült kivitelezni. Az Illatos út esetében ezenkívül már több milliárd forint közpénz is ráment a talajkezelésre. A földben 2015-ben évtizedek óta betiltott rovarirtó szereket is találtak, többek között a rákkeltő és magzatkárosító DDT-t – tudtuk meg Simon Gergelytől.

Kibújnak a felelősség alól

Mikor arról kérdezem a szakembert, hogy mindezek után hol marad a felelősségre vonás, kiderül, a magyar jogban ezek a cégek nem köthetők emberekhez. Vagyis: ha egy cég több­milliárdos kárt okoz, de a tulajdonosok „ilyen-olyan” címszóval kiszedik az összes pénzt, majd csődöt jelentenek, akkor nincs mit tenni, minden a felszámolóra marad, akinek viszont semmiféle kötelezettsége nincs. A hatóságok nem kérnek pénzügyi biztosítékokat a – akár veszélyes – hulladékokkal, anyagokkal, eljárásokkal dolgozó vállalkozásoktól. Pedig ez egy baleset vagy csőd esetén is fedezné a károkat, a tisztítást, a hulladékok megsemmisítését. A magyar jogrend azonban megengedi a cégek teljes felszívódását, felelősség alól való kibújását. „A Budapesti Vegyiművek esetében épp a felszámoló rakta ki a hordókat az Illatos úti telephelynél a puszta földre, és így még nagyobb lett a már meglévő szennyezés” – mondja Simon Gergely. Ugyan 2015-ben a társadalmi nyomás hatására végül elszállították az Illatos úti területről a veszélyes hulladékot és 2016. év elejére nem maradt hordó a telepen, a hely szennyezettsége továbbra is megmaradt, amely a Green­peace szerint akár 50-60 méter mélyre is lejuthatott a talajvízben. Ahhoz, hogy a helyzet megoldódjon, sürgősen meg kellene tisztítani a felső talajréteget, a Duna védelme érdekében pedig a talajvíz megtisztítása sem halogatható. „Amikor napvilágra került az egész Budapesti Vegyiművek körüli botrány, a hatóság azzal takarózott: rengeteg felszólítást küldtek, de ezek a levelek a semmiben landoltak. Normálisabb országokban ez úgy működik, hogy a cégektől vagy biztosítékot, vagy biztosítást kérnek, és ellenőrzik őket. Ehhez képest Magyarországon egymás után fordulnak elő olyan történetek, amelyeknél a zöldek szólnak a hatóságnak, hogy valami nagyon nincs rendben. A hatóság ilyenkor ír egy levelet, majd fél év múlva újra ránéznek a helyre. Látják, hogy durvább a helyzet, kint állnak a hordók a puszta földön és ömlik ki belőlük minden, de újabb levelet írnak. Közben azt igazán senki sem nézi, hogy mindez milyen hatással lehet az emberek egészségére. Pont az Illatos úti szennyezés esetében többször is felhívtuk a figyelmet arra, hogy milyen óriási mennyiségű vegyi anyag áll a város közepén, de a környezetvédelmi hatóság úgy reagált: megnézték a környék légszennyezettségi adatait és semmi nincs határérték felett” – meséli Simon Gergely. Ha a hatóság mégis kiszab egy bírságot, azt nem mindig hajtják végre, inkább csak figyelmeztetnek. Egy kiskunhalasi, veszélyes hulladékok begyűjtésére és szállítására szakosodott cég esetében például 85 millió forintos bírságot szabtak ki, de mivel „új” cég volt (gyakran átnevezték magukat), ezért végül nem hajtották be, csupán figyelmeztetést küldtek, majd 2011 végén a hatóság betiltotta a cég további tevékenységét. A veszélyes hulladék elszállításáról azonban itt sem gondoskodott senki. Ugyan ennek a tárolása ellen a civilek már a kezdetektől, vagyis 2010-től tiltakoztak, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mégis engedélyt adott a cégnek arra, hogy több mint 400-féle veszélyes hulladékot gyűjtsön be és szállítson, több tízezer tonna mennyiségben. A kiskunhalasi szennyezést tavaly már büntetőügyként is tárgyalták. Tavaly novemberben Sanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arról beszélt: a Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletében a Bács-Reál Kft. korábbi ügyvezetőjét veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettében bűnösnek mondta ki. Bár a környezetvédelmi hatóság kötelezte az ügyvezetőt az eredeti állapot helyreállítására, de miután ennek sem ő, sem a későbbi tulajdonosok nem tettek eleget, a végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végzi el az eljárást követően, ami legalább 380 millió forintba kerül majd. A Greenpeace Magyarország szerint a fentiekben felvázolt helyzetnek akkor lehetne véget vetni, ha végre bevezetnék a „szennyező fizet”-elvet és azt jogszabályokon keresztül is érvényesíteni lehetne.

Mészáros Lőrinc is benne van?

Gyakori, hogy a szennyezés eltakarítására azért nem kerül sor, mert az adott cég már csődöt jelentett, de az is előfordul, hogy ha mégis sikerül a mentesítés, azt már nem tudják egyértelműen bizonyítani, hogy ki a felelős. Például tavaly novemberben az Átlátszó írt elsőként arról, hogy kénhidrogén és nitrogén-monoxid az egészségügyi határértéket meghaladó koncentrációját, valamint foszfor-hidrogént (foszfint) mutattak ki a Mátrai Erőműben történt gázszivárgásokban. A szennyezés forrása az Őzse-völgyi víztározóból érkező technológiai víz. A szúrós szagú gáz elterjedt az erőmű egész területén, a munkavállalók bűzről, torok- és szemirritációról, fejfájásról és fémtárgyaik elszíneződéséről számoltak be, többen rosszul is lettek. A lap nevük elhallgatását kérő helyi forrásai szerint kizárt, hogy ez a fajta szennyeződés az erőműből került volna a technológiai víztározóba, annak elmúlt fél évszázados működése során ugyanis ilyesmit még soha nem tapasztaltak. Viszont tavaly februárban kezdte meg működését az erőmű visontai telephelyén Mészáros Lőrinc hatalmas búzafeldolgozója és keményítőgyára, a Viresol, amelyhez az állam 6,2 milliárd forintos támogatást nyújtott. A Viresol Kft. elvileg tisztított ­szenny-­ és csapadékvizét is az Őzse-völgyi technológiai víztározó fogadja be. Simon Gergely úgy nyilatkozott lapunknak: végül az erőművet büntették meg, ami – miután az állam megvásárolta Mészáros Lőrinc cégétől – már állami tulajdon, tehát ez is közpénzből lesz kifizetve. A Viresolt nem büntették.

A halálos teflontitok

Évtizedeken át mérgeztek több tízezer embert, és bár tudták, hogy az anyag, ami a teflon gyártása során felszabadul, súlyosan mérgező, nem szóltak, hiába szaporodtak a rákos megbetegedések – az utóbbi idők egyik legsúlyosabb környezetszennyezési ügyéről, melyben jelenleg is folyamatban vannak perek, nemrégiben filmet mutattak be. A New York Times 2016-os tényfeltáró cikke alapján készült film olyannyira a valóságon alapul, hogy a neveket sem változtatták meg. Rob Bilottot 1998-ban kereste meg Wilbur Tennant farmer azzal, hogy a nyugat-virginiai Parkersburgban található farmján tömegesen és bizarr körülmények között, tucatjával pusztulnak a tehenek és a környékbeli vadállatok, és biztos, hogy ennek köze van a szomszédos területen álló DuPont gyárhoz. Rob Bilott több mint 20 éve harcol a nagyvállalat ellen. Az évek során kiderült, hogy a cég 1951-ben elkezdett kísérletezni a perfluoroktánsavval (PFOA) a tef­lon gyártásához. A PFOA akkor még nem számított veszélyes anyagnak, hiszen a hatóságok nem ismerték. Pedig valójában soha nem bomlik le, a plazmafehérjékhez kötődik a vérben, a test minden egyes szervén keresztül keringve. Az 1970-es években a DuPont felfedezte, hogy a PFOA magas koncentrációban van a Washington Works gyárban dolgozók vérében, 1981-ben pedig megtudta, hogy az anyag lenyelése patkányokban születési rendellenességeket okozott, de ebből nyilvánosságra nem került semmi. Megvizsgálták ugyan a várandós alkalmazottak gyermekeit, és bár a hét szülés közül kettőnél születési rendellenességek voltak, a cég nem tette közzé az információt. 1984-ben a DuPont tudomására jutott, hogy a PFOA jelen van a helyi vízellátásban, és közben tovább szaporodtak a rákos megbetegedések, de a cég akkor sem lépett. 2011-ben, 12 évvel azután, hogy Rob Bilott először nyújtott be keresetet a cég ellen, független szakértők végre bizonyították: van kapcsolat a PFOA és a vesedaganat, hererák, pajzsmirigybetegség, magas koleszterinszint, preeklampszia (terhességi magas vérnyomás) és fekélyes vastagbélgyulladás között is. A DuPont amerikai vegyipari vállalat 2017-ben 670,7 millió dollár (194 milliárd forint) készpénz kártérítést volt hajlandó fizetni nyugat-virginiai üzeméből történt vegyi szivárgás miatt, miután 3550 esetben érkezett bejelentés PFOA-szivárgás miatti személyi sérülésről, azonban bűnösségét továbbra is tagadta. A vállalat évi körülbelül egymilliárd dollárt keresett az innováción. Rob Bilott több ezer embert képvisel a cég elleni perben, az ügyek most is folyamatban vannak. A DuPont egyébként Magyarországon is jelen van mint vegyiáru-nagykereskedő, a jegyzett tőkéje a Céginformáció.hu szerint 10 millió forint volt 2018-ban, míg a nettó árbevétele 9 milliárd forint. „Sokszor azzal élnek vissza a cégek, hogy amikor elkezdenek szennyezni, akkor az még nem számít szabálytalannak. A DDT-ről is mindenki azt gondolta, hogy nincs káros hatása és milyen jól használható. Idővel persze kiderült, hogy nem bomlik le, magzatkárosító, így be is tiltották” – mondja Simon Gergely.

Szerző
Frissítve: 2020.03.15. 15:56

Heti abszurd: Hajózni nem muszáj

Publikálás dátuma
2020.03.15. 08:00

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Az ismert okok miatt elmaradnak az Idust ünneplő rendezvények, ez sorscsapás a hajómotívumokat szajkózó politikusoknak, áldás viszont nekünk, mert nem kell meghallgatnunk a sok sületlenséget a nemzet vitorláit dagasztó hülye szelekről, és megmenekülünk attól a beszédírói puffancstól is, hogy Szkülla és Kharübdisz között hányódva nekicsapják a hullámok a ladikunkat a sziklás partsza­kasznak. Az ókori görögöknél, Aiszkhülosz kartársnál, amikor a hajózási duma fénykorát élte, az állam, a társadalom volt a hajó. De hát Aisz­khü­losznak, aki kilencven drámát írt, tényleg szüksége lehetett a maga korában a hajómotívumra: „…szűk a bejárat: a görbe hajók ott állnak az útnak mentében sorban”. Németh Szilárdnak vagy Kósa Lajosnak meg úgy írják a hajós marhaságokat, hogy elmondhassák. Na, ettől óvott most meg bennünket a sors. Ritka ajándék. A kék kezű plenyós csávó (a héten azt találta mondani, hogy a turizmusnak kampó) szintén szeret ám hajókázni, mutatom, hogyan: „Kolumbusz sem tudta, amikor az Atlanti-óceán közepén hajózott, hogy akkor járt félúton.” (2016. február 28., Orbán Viktor évértékelő beszéde.) És még mindig ugyaninnen a holdbéli csónakostól: „Úgy tűnik, hiába múlnak az évszázadok, vannak dolgok, amelyek állandóak. Látunk állócsillagokat, melyekhez odatájolhatjuk saját hajónk helyzetét. Nyugaton a németül beszélő népek világa, a vaskancellárok földje. Keleten a nálunk százszorta nagyobb szláv katonanépek birodalmai. Délre a félhold hatalmas embertömegei, a kiapadhatatlan darázsfészek zsongása. Ma is ez a mi három tájolási pontunk. Berlin, Moszkva, Sztambul, pontosabban Ankara.” Ugyanennek a beszédnek a végén feltűnik a csónak aljában a vasmacska, naná, hogy a XXI. század elején, az infotechnológia korában Orbán nem tudja kihagyni (bocsi, Aisz­khülosz). „Arra, ami Brüsszelben történik, nincs jobb szó, mint hogy abszurd. Olyan, mintha egy ütközés előtt álló hajó kapitánya nem az ütközést akarná elkerülni, hanem kijelölné a nemdohányzó csónakokat. Mintha a lék befoltozása helyett azon vitatkoznánk, hogy melyik kabinba mennyi víz jusson.” Na, ez nem lesz most, úgyhogy szegény Idus megmenekül a kültelki hajós poénoktól. Kíváncsiságból egyébként megnéztem Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét, van-e benne hajómotívum. Most nem akarnám a Ferit sztárolni, mert tele van a beszéd a szar/szarakodni szófordulat kacifántos változataival, előfordulnak benne cifra káromkodások is. De becsületére legyen mondva, annyira azért nem ment le kutyába, hogy az ótvaros hajómotívumot elővegye. Nincs benne sajka meg dereglye, hajóhad meg lögybölődő tengervíz. Lényegtelen amúgy, de megakadt volna rajta a szemem. Még Horthy se használta híres fehér lovas budapesti bevonulásakor, 1919. november 16-án, ami pedig kőkemény duma volt, ha ötven-hatvan évvel később mondja, alatta AC/DC vagy Rolling Stones szólhatott volna aláfestésnek („Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, sárba tiporta a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözködött.”). Pedig Horthynak valamivel több köze volt a vízhez és a hajózáshoz, mint a keleti félholdat a lyukas csónakból nézegető Orbán Viktornak. Megnéztem végül Kádár János eléggé terjedelmes 1957. május 1-jei beszédét, amely a Hősök terén hangzott el, műfaját tekintve passzol a Horthyéhoz, hiszen ugyanúgy legyőzöttként tekintett ’56-ra, mint Horthy a Tanácsköztársaságra. Nincs benne hajómotívum, emberek. Úgyhogy arra jutottam az ünnepi beszédek elmaradásának koronavírusos tavaszán, hogy ezek hozták vissza. Ezt is. Iduskám, ezt a sok hülye ladikáló dumát úsztad most meg, szeretettel üdvözöllek.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Elkommunikált krízisek – avagy mit ne mondjunk rettegett pandémia idején

Publikálás dátuma
2020.03.15. 07:00
Pintér és Kásler Orbán Viktor sajtótájékoztatóján az Operatív Törzs ülése után
Fotó: Jani Martin / Népszava
Kásler Miklós biztosan remek professzor, de a kríziskommunikációs tankönyvekbe nem így fog bekerülni. A koronavírus-járvány operatív törzsének egészségügyi felelőse a létező összes – amúgy nem túl sok – szabályt megsértette már. Ezzel együtt jó hír, hogy kompetenciára épülő őszinteséggel lehet korrigálni, mert a járvány kezelése embert próbáló feladat, és a társadalom képes empatizálni.
A kríziskommunikáció önálló fe­jezet a szakirodalomban, és nem véletlenül. Egy elbaltázott, tétova vagy eltagadó lépéssorozat hosszú távú veszteséget jelenthet egy márkának vagy vállalatnak. Hálásabb a közönség az egyenes kiállásért, amivel egy hibát beismernek, mint ha később kiderül, hogy nem mondtak igazat, s ezzel kárt okoztak a fogyasztóknak. A járvány és a kormányok kapcsolata eredendően más, hiszen a pandémia nem az állam terméke, amely általában nem felelős a vírusokért. Hallgatással vagy halogatással persze válhat felelőssé, és bár nem akarta, ronthat a kritikus helyzeten. Annyi előnye azonban van, hogy nem dühös felhasználókkal áll szemben, hanem közös célok érdekében, közös platformon egy ország lakosságával.

Hazudni is kutya nehéz

Bőhm Kornél kríziskommuniká­ciós szakértő szerint mindig érdemes a korábbi krízisek tapasztalataihoz visszanyúlni. Ez most nem kifejezetten könnyű, hiszen világméretű pandémia elég régen – a SARS 2002-ben, a H1N1 2009-ben – tette próbára az egészségügyi ellátórendszereket és a kommunikációs stábokat. A rutin hiánya mellett az információ hiánya nehezíti ezeknek a kritikus helyzeteknek a kezelését. „Miközben a kormányok kommunikálnak és élőben közvetítik az operatív törzs mondásait, aközben a világban számos helyen vakcinákat tesztelnek vagy éppen önkéntes önmegfertőzőket keresnek a kutatók. Minden egyszerre zajlik, percről percre változik, és ez roppant gyors reakciókat kíván a döntéshozóktól” – magyarázza a szakértő, aki a Magyar PR Szövetség kríziskommunikációs tagozatának alapítójaként is tapasztalatot szerzett a témában. A járvány kezelésének nyilvánvaló kerete, hogy elkerülje a pánikkeltést, de egyúttal a bagatellizálást is: ezt a miniszterelnök helyesen hangsúlyozta. Bőhm Kornél szerint is meg kell előzni, hogy olyan közhangulat keletkezzen, amelyben a félelem a meghatározó, és kiszámíthatatlan emberi cselekedeteket, reakciókat hoz. „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember maga sem ösmeri az igazságot” – idézte a szakértő Esterházy Pétert, arra utalva, hogy adott esetben a nyilvánosság elé álló operatív törzs tagjai számára sem világos, mi a helyzet éppen az országban. De ez is nem eredendő alkalmatlanság, hanem egy gyorsan változó helyzet sajátossága.
„Nem gondolom, hogy sokkal több információ volna a birtokukban, csak okosan csepegtetnék, hogy ne szabaduljon el a pokol. Valószínűleg nincsen sokkal több információ, vagy az adatok nem olyan jellegűek, amelyek tiszta vizet öntve a pohárba gyökeresen más képet mutatnának. Ebben a pillanatban a vírus megismerése és a helyzet kommunikációs kezelése kéz a kézben jár” – mondja a kríziskommunikációs szakértő. Kommuniká­ciós hibasorozatként lehet értékelni, ha egy sajtótájékoztatón a közlő személy elfedi az információhiányt, mert nem akar inkompetensnek tűnni, de a tények feltárásakor nyilvánvaló hiányosságok, logikai bukfencek bukkannak elő, és több kérdés keletkezik, mint amennyi a kérdések megválaszolása előtt volt. Ha nincs elegendő információ, akkor ezt is bátran lehet közölni. Ha a helyzet súlyának megfelelően a miniszterelnök és a miniszter élőben vállalja a nyilvánosságot a keresztkérdések tüzében, és nincs ehhez teljes felkészültség, akkor az több, mint baki, és a stáb felkészültségét vagy a tájékoztatás átgondoltságát is megkérdőjelezi. Nem személyesen a miniszter tehet arról, ha egy adott pillanatban nem tudja, merre jártak 8-10 napon keresztül az iráni diákok, mert az információ még vagy nem volt teljes körű, vagy nem gondolták végig a közlést.

Eshetőség és esendőség

A kríziseket kezelőknek kompetens módon kell fellépniük, azt sugallva, hogy kezükben tartják a folyamatokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy új vírus gyorsan változó járványában tudniuk kell, mi fog történni öt perc múlva. És azt is „ér nem tudni”, hogy milyen lesz a pandémia lefolyása, és mikor keveredünk ki belőle. „Az események kontrollálása, befolyás alatt tartása azt jelenti, hogy vannak terveink, erőforrásaink és megoldásaink a különféle fordulatokra. A vállalati kríziskommunikációban azt szokták hangsúlyozni, hogy ha valamire nem tudjuk a választ, akkor sokkal célravezetőbb ezt egyenesen bevallani, mint találgatásokba bocsátkozni. Az utóbbi később mindig megbosszulja magát, mert a találgatásról hamar kiderülhet, hogy egy adat nem volt helytálló. Van egy mondás is, miszerint „ha az emberek stresszesek, akkor előbb azt akarják tudni, törődsz-e velük, mielőtt azzal törődnének, mit tudsz”. Sokkal jobban fogadják, ha nem tudod, mi fog történni vagy nem vagy száz százalékig kompetens, ha a szíveden viseled a történteket és elszánt vagy a megoldásra. A kommunikációs fellépésnél az empátiát, az együttérzést is meg lehet mutatni, de akár a szenvedélyt is” – állítja a szakértő. Egy hosszú távú kríziskezelés idején a kommunikációs hullámvölgyek, hibák vagy esetlenségek ugyan bizonytalanságot keltenek és nem segítik a félelem visszaszorítását, de ezek az esendőséget is mutathatják, és hogy mindenki megpróbál felnőni a feladathoz. Ezzel kapcsolatban az emberek megértőek tudnak lenni, nem véletlen, hogy a politikai elit is óvatosabb, mint más ügyekben.

Csakis a tiszta igazat

Bőhm Kornél azt mondja: a fő szabály szerint mindig az igazságot kell elmondani, éspedig lehetőség szerint a rendelkezésre álló teljes igazságot. A rossz hírt is közölni kell, mert mindenki szeret mihamarabb túlesni ezen. Kellemetlen és bizonytalan forgatókönyveket persze nem célszerű a nyilvánosság előtt találgatni, de a helyzetet sem kell szépíteni, ha az emberekre rossz vagy még rosszabb lehetőségek várnak. Ha viszont már megtörtént a baj, mert például egy kórház a teljesítőképessége határára ért, akkor ezt mindenképpen el kell mondani. A szakértő szerint az őszinteség mindig megtérül, még akkor is, ha az ember bukdácsol egy krízishelyzetben, mert ilyenkor fő szabály szerint hosszú távon kell gondolkozni. Bármi, amit mondunk, hosszabb távon is befolyásolja a szervezet reputáció­ját. Erre jó példa lehet a közösségi finanszírozással fejlesztett Brewie házi sörfőző tulajdonosainak az esete, akik kezdetben mellényúltak egy távol-keleti gyártóval, és sok hibás termék került ki az üzemből. „Ha egy vállalat korrektül feltárja, hogy rossz partnert választott vagy nem a tervek szerint halad az eladásuk, a jövőben a befektetői bizalmat erősíti. Sokkal inkább, mintha füllentenének a készletekről, miközben nem tudnak időben és megfelelő minőségben szállítani” – mondja Bőhm Kornél.

Csetlő-botló honfiak

A közéleti-politikai krízisek idején is vannak sérthetetlen aranyszabályok. Elengedhetetlen a megfelelő személy pontos és gyors reakciója a megfelelő kommunikációs eszközön. Elengedhetetlen, de nem minden. Egy-egy termék vagy márka védhetetlen hibát is véthet. Az elmúlt három évtized legnagyobb krízisét átélő Gyurcsány Ferenc nyílt és bevállalós kommunikációja sem menthette az őszödi beszéd utáni kormányválságot, ami később a lemondásig erodálta a közbizalmat. Ehhez persze kellett a Fidesz ellenzéki populizmusa is, nekik semmi sem volt drága a sikerhez vezető úton: égjen a tévészékház, világítsa be a polgárháborút, menjenek ostoba szociális népszavazásra az emberek. A kocka fordultával válságot élt át a Fidesz ravasz – szintén a „semmi se drága” elvén – összefogásra kárhoztatott ellenzék is, amikor kormányfői kasztingba bonyolódott, és vált a nyílt színi csetlés-botlás áldozatává. Manapság az MSZP-t kényszerítette kríziskommunikáció­ba a DK tagságfaragó szépelgése: ha mulya marad, tovább fogyhat, ha erősködik, oda lehet az összefogás. Emlékezetesek a személyes krízisek is. A nép egyszerű gyermekét játszó Kósa Lajos „A csengeri örökösnő” című bizarr szappanoperában, hét­mérföldes hiszékenysége örvén került kínos helyzetbe, amikor megfelelő személyként se gyorsat, se pontosat nem tudott mondani, csak percekig kószált szótlanul a kamera előtt, négyszáz évet öregedve. A kríziskommunikáció fenegyereke kétségkívül a magyar miniszterelnök, akinek sikerült laboratóriumi körülményeket (vö. egypártrendszer-közeli állapot) teremteni a beszédhez. Vagyis ritkán válaszol valódi sajtónak, és ha igen, akkor a kormányzati vagy családi korrupciót firtató kérdésekre azt mondja, pénzügyekkel nem foglalkozik, a Kossuth rádióban aládúcolt szerkesztőségben fogadja az arcpirítóan szexi alákérdezéseket. Barátját, Mészáros Lőrincet is az illiberális őrület menti: ő a lényének megfelelő egyszerűséggel csak annyit mond az újságírónak egy hungexpós krízisben: „Távolodjon el tőlem, kicsoda maga, hogy engem zaklat?!” Talán a börtönőröknek majd hiába mondja. 

Szerző