A Baranya megyei Garén a lakosság 10 évig arról sem tudott, hogy veszélyes hulladékot raknak le mellettük, erről ugyanis senki sem tájékoztatta őket. A több mint tíz éve felszámolás alatt álló Budapesti Vegyiművek hidasi gyártelepéről szállítottak ide mérgező vegyi anyagokat, 1979-től nyolc éven át, összesen 16 ezer tonna veszélyes vegyipari hulladékot. Ezeket ugyan mára elszállították és megsemmisítették, a Greenpeace által kiperelt adatok szerint 2015-ben a talajban a határérték 28 000-szerese volt a halogénezett aromás szénhidrogének mennyisége, a talajvízben a májkárosító triklórbenzol koncentrációja a határérték több mint 12 000-szerese, míg a rákkeltő kockázatú tetraklórbenzolé több mint 4500-szorosa.
Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője azt mondja, itt már évek óta nem is mérik a rákkeltő dioxin mennyiségét sem, pedig a térségben több daganatos megbetegedés is előfordult. Kármentesítés azonban nem történt, pedig ez az ország egyik legsúlyosabb szennyezési helyszíne. Vig Imre polgármester arról beszélt az Átlátszó.hu-nak: amikor a környező erdőben vadat lőnek, és a húsokat beteszik a hűtőbe, gyakran vegyszerszaguk van. Nem is veszi meg senki, ha megtudja, hogy Garéból származik. De sok megmagyarázhatatlan haláleset is történik. „Fiatal, 27 éves, kisgyermekes anyuka minden előzmény nélkül májrákban meghal, de azok sem élnek már, akik még a lerakónál dolgoztak, szinte mindenkit a rák vitt el” – mondja a polgármester. Szerinte a gazdálkodók, állattartók próbálták beméretni a kutak vizét, amikből locsolnak, itatnak, de a megkérdezett laboratóriumok közül egy sem vállalta a vizsgálatot. Így a termelés tovább folyik: az egykori veszélyeshulladék-lerakótól pár száz méterre most éppen kukoricát termesztenek. Garé mellett a szintén Baranya megyei Hidas is szennyezett volt, ott egészen a ’90-es évekig gyártott növényvédő szereket a vegyiművek, most pedig búza és napraforgó nő a szennyezett területen.
A Budapesti Vegyiművek, amely maga után hagyta a fővárosi Illatos úti, a hidasi és a garéi szennyezést, a kétezres évek elején még 1,5 milliárd forintot nyert egy uniós pályázaton arra, hogy felszámolják a talajvízszennyezést, de ezt nem sikerült kivitelezni. Az Illatos út esetében ezenkívül már több milliárd forint közpénz is ráment a talajkezelésre. A földben 2015-ben évtizedek óta betiltott rovarirtó szereket is találtak, többek között a rákkeltő és magzatkárosító DDT-t – tudtuk meg Simon Gergelytől.
Kibújnak a felelősség alól
Mikor arról kérdezem a szakembert, hogy mindezek után hol marad a felelősségre vonás, kiderül, a magyar jogban ezek a cégek nem köthetők emberekhez. Vagyis: ha egy cég többmilliárdos kárt okoz, de a tulajdonosok „ilyen-olyan” címszóval kiszedik az összes pénzt, majd csődöt jelentenek, akkor nincs mit tenni, minden a felszámolóra marad, akinek viszont semmiféle kötelezettsége nincs. A hatóságok nem kérnek pénzügyi biztosítékokat a – akár veszélyes – hulladékokkal, anyagokkal, eljárásokkal dolgozó vállalkozásoktól. Pedig ez egy baleset vagy csőd esetén is fedezné a károkat, a tisztítást, a hulladékok megsemmisítését. A magyar jogrend azonban megengedi a cégek teljes felszívódását, felelősség alól való kibújását.
„A Budapesti Vegyiművek esetében épp a felszámoló rakta ki a hordókat az Illatos úti telephelynél a puszta földre, és így még nagyobb lett a már meglévő szennyezés” – mondja Simon Gergely. Ugyan 2015-ben a társadalmi nyomás hatására végül elszállították az Illatos úti területről a veszélyes hulladékot és 2016. év elejére nem maradt hordó a telepen, a hely szennyezettsége továbbra is megmaradt, amely a Greenpeace szerint akár 50-60 méter mélyre is lejuthatott a talajvízben. Ahhoz, hogy a helyzet megoldódjon, sürgősen meg kellene tisztítani a felső talajréteget, a Duna védelme érdekében pedig a talajvíz megtisztítása sem halogatható.
„Amikor napvilágra került az egész Budapesti Vegyiművek körüli botrány, a hatóság azzal takarózott: rengeteg felszólítást küldtek, de ezek a levelek a semmiben landoltak. Normálisabb országokban ez úgy működik, hogy a cégektől vagy biztosítékot, vagy biztosítást kérnek, és ellenőrzik őket. Ehhez képest Magyarországon egymás után fordulnak elő olyan történetek, amelyeknél a zöldek szólnak a hatóságnak, hogy valami nagyon nincs rendben. A hatóság ilyenkor ír egy levelet, majd fél év múlva újra ránéznek a helyre. Látják, hogy durvább a helyzet, kint állnak a hordók a puszta földön és ömlik ki belőlük minden, de újabb levelet írnak. Közben azt igazán senki sem nézi, hogy mindez milyen hatással lehet az emberek egészségére. Pont az Illatos úti szennyezés esetében többször is felhívtuk a figyelmet arra, hogy milyen óriási mennyiségű vegyi anyag áll a város közepén, de a környezetvédelmi hatóság úgy reagált: megnézték a környék légszennyezettségi adatait és semmi nincs határérték felett” – meséli Simon Gergely.
Ha a hatóság mégis kiszab egy bírságot, azt nem mindig hajtják végre, inkább csak figyelmeztetnek. Egy kiskunhalasi, veszélyes hulladékok begyűjtésére és szállítására szakosodott cég esetében például 85 millió forintos bírságot szabtak ki, de mivel „új” cég volt (gyakran átnevezték magukat), ezért végül nem hajtották be, csupán figyelmeztetést küldtek, majd 2011 végén a hatóság betiltotta a cég további tevékenységét. A veszélyes hulladék elszállításáról azonban itt sem gondoskodott senki. Ugyan ennek a tárolása ellen a civilek már a kezdetektől, vagyis 2010-től tiltakoztak, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mégis engedélyt adott a cégnek arra, hogy több mint 400-féle veszélyes hulladékot gyűjtsön be és szállítson, több tízezer tonna mennyiségben.
A kiskunhalasi szennyezést tavaly már büntetőügyként is tárgyalták. Tavaly novemberben Sanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arról beszélt: a Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletében a Bács-Reál Kft. korábbi ügyvezetőjét veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettében bűnösnek mondta ki. Bár a környezetvédelmi hatóság kötelezte az ügyvezetőt az eredeti állapot helyreállítására, de miután ennek sem ő, sem a későbbi tulajdonosok nem tettek eleget, a végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végzi el az eljárást követően, ami legalább 380 millió forintba kerül majd. A Greenpeace Magyarország szerint a fentiekben felvázolt helyzetnek akkor lehetne véget vetni, ha végre bevezetnék a „szennyező fizet”-elvet és azt jogszabályokon keresztül is érvényesíteni lehetne.
Mészáros Lőrinc is benne van?
Gyakori, hogy a szennyezés eltakarítására azért nem kerül sor, mert az adott cég már csődöt jelentett, de az is előfordul, hogy ha mégis sikerül a mentesítés, azt már nem tudják egyértelműen bizonyítani, hogy ki a felelős. Például tavaly novemberben az Átlátszó írt elsőként arról, hogy kénhidrogén és nitrogén-monoxid az egészségügyi határértéket meghaladó koncentrációját, valamint foszfor-hidrogént (foszfint) mutattak ki a Mátrai Erőműben történt gázszivárgásokban. A szennyezés forrása az Őzse-völgyi víztározóból érkező technológiai víz. A szúrós szagú gáz elterjedt az erőmű egész területén, a munkavállalók bűzről, torok- és szemirritációról, fejfájásról és fémtárgyaik elszíneződéséről számoltak be, többen rosszul is lettek. A lap nevük elhallgatását kérő helyi forrásai szerint kizárt, hogy ez a fajta szennyeződés az erőműből került volna a technológiai víztározóba, annak elmúlt fél évszázados működése során ugyanis ilyesmit még soha nem tapasztaltak. Viszont tavaly februárban kezdte meg működését az erőmű visontai telephelyén Mészáros Lőrinc hatalmas búzafeldolgozója és keményítőgyára, a Viresol, amelyhez az állam 6,2 milliárd forintos támogatást nyújtott.
A Viresol Kft. elvileg tisztított szenny- és csapadékvizét is az Őzse-völgyi technológiai víztározó fogadja be. Simon Gergely úgy nyilatkozott lapunknak: végül az erőművet büntették meg, ami – miután az állam megvásárolta Mészáros Lőrinc cégétől – már állami tulajdon, tehát ez is közpénzből lesz kifizetve. A Viresolt nem büntették.
