Igazi alkimista boszorkánykonyhát sejtettek a XX. század elején a Puskin utca–Bródy Sándor utca sarkán álló épület picéjében. A ház ura, Gschwindt György nem is rejtette véka alá abbéli szándékát, hogy némi szabadkőműves dobbantóval megkísérelje a lehetetlent, és megtalálja az örök élet forrását. A századforduló egyik legsikeresebb vállalkozójaként megtehette, hogy az édesapja, Gschwindt Mihály által megteremtett családi vagyonból tetemes összegeket költsön okkult hóbortjára.
A Bajorországból, kis győri megálló után 1846-ban Budapestre érkezet család először dohánytermesztéssel és kereskedéssel foglalkozott, majd amikor 1854-ben a dohányipar állami monopólium lett, a szeszesital-gyártás felé fordultak. Hamarosan Gscwindt Mihály lett Magyarország második (Zwack után) legnagyobb alkohol-előállítója és kereskedője – gyáruk az első szeszfinomító volt az országban. A Gschwindt-féle Szesz-Élesztő-Likőr és Rumgyár nagyjából a mai Corvin mozi területén állt. Mihály uram, ahogyan akkoriban nevezték, rendkívüli élelmességgel alapozta meg a család vagyonát: elnökségi tagja volt egy bőrgyári, valamint egy vasútépítő részvénytársaságnak, egy banknak, két gőzmalomnak, emellett pedig a szeszgyártás során keletkező melléktermékek hasznosítására is nagy figyelmet fordított. 1869-ben, az Üllői út sarkán terpeszkedő hatalmas komplexum részeként, megnyitotta Józsefváros első tisztasági közfürdőjét, melyhez a szeszpárlásból visszamaradó meleg víz biztosította a vizet. Vendégforgalma a nyolcvanas évekre meghaladta az évi hetvenezer főt, különlegessége volt a fenyőfürdő és az iszapos zuhany.
Az „élet vize”-mániát is családi örökségként kapta a bizniszt továbbvivő György, csak az édesapja még az Unicum konkurenciájának szánta a „zárdatitkok felhasználásával, különös füvekből” készített alkoholos főzetet. A gusztusos kis üvegcsékbe palackozott Aqua Vitae-ben látta, ha nem is az örök élet, de a Gschwindt-név örök fennmaradásának zálogát. Amikor György megörökölte a város terjeszkedése miatt Budafokra szorult üzemet, az már lényegében magától működött, és biztosított a család számára nem is akármilyen megélhetést. A XX. század elején 14. helyen állt a főváros legtöbb adót fizető személyeinek listáján, és 17 fővárosi, többségében VIII. kerületi ingatlan szerepelt a nevén.
Gschwindt György azonban már közel sem volt annyira inspirált gazdaságilag, mint az édesapja: ő egyfelől társadalmilag, másfelől pedig eszmeileg szeretett volna további dicsőségeket szerezni a nyolc mássalhangzós, egy magánhangzós Gschwindt-névnek. A Puskin-Bródy Sándor utca sarkán impozáns palotát építtetett, külön zeneteremmel, ahol a kor előkelőségei által látogatott szimfonikus zenekari hangversenyeket tartottak. Arisztokratákkal, nagytőkésekkel, befolyásos politikusokkal barátkozott – közülük többen a családi villában béreltek lakást. Teleki Tibornak, vagyis az utolsó koronaőrnek az unokája még az ezredfordulón is ott lakott.
Magányos óráiban György teljesen belemerült a szabadkőműves tanokba – egy barátjával folytatott levelezés arról tanúskodik, hogy szent meggyőződése volt, hogy előbb-utóbb az igazi titok mibenlétére bukkan. A szent cél érdekében a házat is afféle metafizikai szimbólumok hatása alá helyezte: a Bródy Sándor utcai homlokzat dísze egy téglalap alakú domborműben látható napóra, Nap-arccal, a keleti oldalán a harciasságot szimbolizáló kakassal, a nyugatin pedig a titokra utaló bagollyal. Bár a család igyekezett eltitkolni György okkult hobbiját, azt többen sejtették, hogy a híres zeneterem mellett egy titokzatos vegykonyhát is rejt a ház, ahol a házigazda az élet vizének titkait kutatja.
Egy nap aztán az ország elitje, a házi hangversenyek befolyásos közönsége levelet kapott Gschwindt Györgytől, akinek euforikus örömét az írott szavak sem tudták leplezni: megtalálta az örök élet forrását, amit ekkor és ekkor ünnepélyesen megosztana a nagyra becsült grémiummal. Mire a kíváncsi barátok a helyszínre értek, György holtan hevert az élet vizének feltételezett kotyvalék mellett – vagy a különleges varázsszer, vagy az izgatottság okozta infarktus, esetleg a palackból kiengedett szabadkőműves szellem okozta halálát, amiért olyanba ütötte az orrát, amihez ember nem férkőzhet közel. A titkos laboratóriumot a család főzetestül befalaztatta (kiönteni állítólag nem merték), a meglévő feljegyzéseket pedig megsemmisítették. A mai napig senki nem fért még hozzá az élet vizéhez, és azt sem tudni, egészen pontosan hol volt az alkimista rejtek lejárata.
