Csehország;koronavírus;

2020-03-13 14:32:39

Koronavírus – Lezárják Csehország határait

Kiterjesztették a kötelező kéthetes házi karantént mindazokra, akik az általuk kockázatosnak minősített 15 ország valamelyikéből térnek vissza. A francia kormány több tíz milliárd eurót fordít a járvány elleni intézkedésekre, és csak száznál kevesebb résztvevővel engedélyezettek a rendezvények.

Külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre az új típusú koronavírus terjedése miatt – jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után pénteken Prágában.

Kivételt ez alól csak azok az idegen állampolgárok képeznek, akiknek tartós lakhelyük van Csehországban, vagy 90 napnál hosszabb tartózkodásra feljogosító vízummal rendelkeznek.

A kormány kiterjesztette a kötelező kéthetes házi karantént mindazokra a cseh állampolgárokra, akik azon 15 ország valamelyikéből térnek vissza, amelyeket a szükségállapot bevezetéséről hozott csütörtöki kormánydöntés megnevez. Eddig a karantén-kötelezettség csak az Olaszországból visszatérő csehekre vonatkozott. A prágai lapokban megjelent becslések szerint ez az intézkedés mintegy 200-250 ezer személyt érinthet.

A cseh kormány csütörtökön a következő országokat minősítette kockázatosnak:

A korlátozások nem érintik a kamionos teherszállítást, illetve a kamionsofőröket, pilótákat és a szolgálatban lévő vasutasokat, valamint egészségügyi dolgozókat.

A kormány ugyanakkor a szükségállapot idejére munkakötelezettséget rendelt el a szociális szolgáltatásokban az érintett szakközépiskolák és főiskolák diákjai számára. Jan Hamácek belügyminiszter újságírói kérdésre a döntést úgy pontosította, hogy elvi döntésről van szó, a diákok akkor lesznek kötelesek munkába állni, amikor arra szükség lesz.

Marie Benesová igazságügyi miniszter bejelentette, hogy az új koronavírust felvette azoknak a fertőző betegségeknek a listájára, amelyek terjesztése bűncselekménynek minősülhet.

Kérdésre válaszolva Andrej Babis úgy vélekedett,

Csehországban péntek reggel 117 fertőzöttet tartottak nyilván. Két személy állapota súlyos - közölte az egészségügyi tárca honlapján.

A hatályos jogszabályok értelmében a cseh kormány harmincnapos szükségállapotot hirdethet olyan rendkívül súlyos esetekben, amikor nagymértékben veszélyeztetve van a lakosság élete, egészsége, vagyona, vagy az ország rendje és biztonsága. A kormánynak erről azonnal tájékoztatnia kell a képviselőházat, amely felülbírálhatja a döntést. A parlamenti alsóház ugyanakkor dönthet a szükségállapot meghosszabbításáról is.

A francia kormány több tíz milliárd eurót fordít a járvány elleni intézkedésekre

Ugyancsak pénteken Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter közölte: több tíz milliárd eurót fordít a francia kormány az Emmanuel Macron francia államfő által a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére és gazdasági hatásainak tompítására bejelentett intézkedések finanszírozására.

Edouard Philippe miniszterelnök bejelentette, hogy a koronavírus-járvány lassítása érdekében mostantól csak a száz főnél kevesebb embert vonzó rendezvények tarthatók meg.

„Ez természetesen jelentős következményekkel jár a színházakra és a mozikra” – ismerte el.

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter pénteken jelezte, hogy az iskolabezárások legalább a tavaszi szünet kezdetéig, azaz április elejéig érvényben maradnak.

Elmondta, hogy a gyerekeknek ugyanakkor nem lesz vakáció, az órákat távoktatás formájában interneten szervezi meg a tárca.

Több millió francia a pénteket azzal töltötte, hogy megszervezze a munkavégzést és a gyerekfelügyeletet a jövő héttől, sokan szabadságot vesznek ki, aki teheti, otthonról fog dolgozni. Azon 16 évesnél fiatalabb gyereket nevelő szülőknek, akik nem tudnak otthonról dolgozni, a munkáltató kérésére automatikusan betegállomány jár hétfőtől – jelentette be Muriel Pénicau munkaügyi miniszter. Azt is megerősítette, hogy a koronavírus-járvány terjedése által leginkább – a turizmusban, a vendéglátásban, a közlekedésben, a szórakoztatóiparban és a kulturális életben tevékenykedő – vállalkozások alkalmazottai kényszerszabadságát teljes egészében kifizeti munkanélküli segély formájában a kormány. Csütörtök estig több mint ötezer francia vállalkozás 80 ezer munkavállalója élt ezzel a lehetőséggel, ami több mint 240 millió euróba került eddig a költségvetésnek.

Az Emmanuel Macron által csütörtök este bejelentetett intézkedéssorozat több tízmilliárd euróba kerül a francia költségvetésnek a gazdasági tárca szerint, s jelentős fordulópontot jelent a járvány kezelésében, amelynek elsődleges célja az, hogy az egészségügyi rendszer lélegzetvételhez jusson, és a kórházak felkészüljenek a várhatóan egyre nagyobb számban kezelésre szoruló idős korú betegek fogadására.

Az államfő gyakorlatilag önkéntes karanténra kérte a 70 évnél idősebbeket és a krónikus betegségben szenvedőket, ugyanakkor jelezte, hogy az önkormányzati választások vasárnapi első fordulójára őket is várják.

Az egészségügyi hatóságok csütörtök esti összesítése szerint a fertőzöttek száma 2876-ra nőtt, ami csaknem hatszázzal több a szerda esti adatoknál, a súlyos esetek száma 129 az intenzív osztályokon, a halottak száma pedig 13-mal 61-re emelkedett.

A nem sürgős sebészeti beavatkozásokat elhalasztását is kérte a kormány azért, hogy minél több lélegeztetőgép álljon rendelkezésre a koronavírussal fertőzöttek ellátására. A francia elnök jelezte, hogy az egészségügyi rendszernek a kormányzat minden szükséges eszközt és anyagi forrást biztosít, „bármennyibe is kerüljön”.

A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre felfüggesztették a francia labdarúgó-bajnokság első és másodosztályának küzdelmeit, szombaton elmarad Párizsban a klímamenet nevű tiltakozás, de az üzletek nyitva tartanak.