Egy egész osztályt hazaküldtek a Trefort gimnáziumból

Publikálás dátuma
2020.03.13. 15:04

Fotó: Wikipédia
Az intézményvezető a diákoktól azt kérte, hogy pénteken se menjenek iskolába.
Csütörtökön derült ki, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának egyik osztályába egy olyan diák jár, aki távolabbi kapcsolatban áll egy bizonyítottan koronavírusos beteggel – értesült a Népszava. Úgy tudjuk, a diákot osztályfőnöke azonnal hazaküldte, és kérte, hogy vegye fel a kapcsolatot az illetékes közegészségügyi szervekkel. Ezt követően az iskola igazgatója az egész érintett osztályt hazaküldte, és azt kérte, hogy pénteken se menjenek iskolába.    A gimnáziumba járó egyik diák szülőjétől megtudtuk, az igazgató arról tájékoztatta a szülőket, az említett osztályt az utolsó két óráról küldte haza, az érintett diák esetében azonban „olyan távoli kapcsolatról van szó”, hogy tudomása szerint a népegészségügyi központ nem foglalkozik az üggyel. Értesüléseink szerint a diák egyébként tudott beszélni egy infektológus szakemberrel, aki azt mondta, a fertőzés esélye csekély. Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, a koronavírus ügyeiben döntéseket előkészítő Operatív Törzset és a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, ám megkeresésünkre egyelőre nem reagáltak. 

Az iskola hivatalos, a járványügyi vészhelyzettel kapcsolatos álláspontja a következő:

„A veszélyhelyzet kihirdetése óta az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumra vonatkozó intézkedéseket és ajánlásokat a központi szerveken túl az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testület hozhat, így minden lépésünket velük egyeztetjük. A kollégákat, szülőket, diákokat folyamatosan tájékoztatjuk. Pánikhangulat nincs, de felgyorsított ütemben készülünk arra a helyzetre is, hogy az iskolába való bejárás korlátozása esetén is tudjuk folytatni az oktatást otthonról. Tantárgyakra és tanárokra lebontott segítséget adunk a kollégáknak, az ELTE pedig húsz új laptopot biztosított egyik napról a másikra a nem elegendő technikai felszereltséggel rendelkező kollégáknak otthoni használatra. Így a tanítás felfüggesztését nem is tartanánk helyesnek, hisz modern eszközökkel a középiskolákban otthonról is folytatni tudjuk a tanítást, csak más módszerekkel. Ezzel összefüggésben arról is tájékoztatom, hogy ELTE egésze március 23-tól átáll a távolléti oktatásra; az ennek előkészítésével kapcsolatos tapasztalatok/megoldások segítenek a gimnazisták esetleges távolléti oktatásában, így az iskola felkészült az oktatás folytatására.”

Szerző
Témák
koronavírus
Frissítve: 2020.03.13. 18:17

Siófokon még kis létszámú rendezvényeket sem tartanak a kulturális központban

Publikálás dátuma
2020.03.13. 14:45

Fotó: Shutterstock
Lengyel Róbert polgármester megelőző intézkedésekről döntött.
Miután hat ember otthoni karanténba került Siófokon, Lengyel Róbert polgármester saját hatáskörében hozott intézkedéseket jelentett be Facebook-oldalán.
Pénteken derült ki, hogy négy siófoki lakos – hárman egy család tagjai, illetve egy negyedik ismerősük – került házi karanténba Siófokon. A társaság csütörtökön reggel Rábafüzesnél lépett be Magyarországra, Olaszországból jöttek haza, ahol már két hetet karanténban töltöttek, és tünetmentesnek bizonyultak. Ennek ellenére a Siófoki Járási Hivatal március 25-ig elrendelte számukra, illetve a velük egy háztartásban élő két idős szülő részére a házi karantént.
A polgármester Facebook-oldalán megelőző intézkedésekről is beszámolt. Eszerint hétfőtől korlátozzák a polgármesteri hivatal ügyfélforgalmát, a könyvtár nem fogad látogatókat, a kulturális központban pedig semmilyen, még kis létszámú rendezvényt sem tartanak. Megjegyezte, hogy az iskolák már évek óta nem önkormányzati fenntartásúak, így azok működésébe sem neki, sem a hivatal egyetlen dolgozójának nincs már beleszólása. Az óvodák és a bölcsőde az önkormányzaté, „ezekben viszont rendelettel megtiltotta az állam, hogy saját hatáskörben dönthessünk az azok esetleges bezárásáról”. Lengyel Róbert szerint így nincs min gondolkodni, azok egyelőre biztosan nyitva maradnak.
Szerző

Az iskolaigazgatókat senki nem tájékoztatta, mit tegyenek, ha az iskolában felmerül a koronavírus gyanúja

Publikálás dátuma
2020.03.13. 14:03

Fotó: Népszava
Jobban figyeljenek oda a fertőtlenítésre - ez volt a leghatékonyabb tanács.
 Semmilyen központi utasítás vagy protokoll nem érkezett még az intézményvezetőkhöz azzal kapcsolatban, mi a teendő, ha kiderül, hogy az egyik diák, tanár, illetve bármely más iskolai dolgozó vagy annak családtagja koronavírus-fertőzött lehet – erről Ács Katalin, az iskolaigazgatókat tömörítő Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke beszélt a Népszavának. Mint mondta, a tankerülettől eddig csak arról kaptak tájékoztatást, hogy jobban figyeljenek oda a megfelelő fertőtlenítésre, illetve ha valakiről tudják, hogy külföldről, s különösképp ha köztudottan fertőzött területről érkezett, arra kérjék, hogy két hétig maradjon otthon. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is hasonlókról számolt be lapunknak. Hozzátette: abban bízik, hogy minden intézményvezető a józan ítélőképessége alapján el tudja dönteni, mi a helyes eljárás. Ő maga például mindenképp értesítené a területileg illetékes tisztiorvosi szolgálatot. Turcsik Viktor, a budaörsi Herman Ottó Általános igazgatója is megerősítette, nincs külön protokoll arra az esetre, ha az iskolában valakiről kiderül, hogy fertőzött lehet. – Ha egy ilyen eset kiderülne, mindenképp felvenném a kapcsolatot az érintett családdal, utána tájékoztatnám az iskolai közösséget – mondta. Hangsúlyozta, az igazgatónak arra nincs lehetősége, hogy mindenkit hazaküldjön, a munkavégzést „az utolsó pillanatig folytatni kell”. Hozzátette: nem tehetnek mást, mint hogy abban bízzanak, hogy a kormányzat, illetve az operatív törzs az iskolák esetében is a legkörültekintőbben jár el. Turcsik Viktor azt is elmondta, hozzá már legalább 40 darab „kikérő” érkezett szülőktől, akik egy időre – a megelőzés érdekében – távol tartanák gyermekeiket az iskolai közösségtől is. Erre az iskola belső szabályzata ad lehetőséget, a szülők legtöbbször például külföldi utazások esetében szoktak élni vele. Az igazgató közölte: eddig valamennyi kérelmet engedélyezett. Pénteken a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium egyik diákjáról derült ki, hogy édesanyja koronavírussal fertőzött, ezt már csütörtökön jelezték is az iskolaigazgató felé, ám a sajtóhírek szerint az ügyben senkinek nem állt módjában intézkedni. A Kormányzati Tájékoztatási Központ lapunk megkeresésére közölte: a diák 14 napos járványügyi megfigyelése megkezdődött a Dél-Pesti Centrumkórházban, a gimnázium „egyéb látogatói” (pl. diákok, tanárok) tekintetében azonban semmilyen járványügyi intézkedést nem tartanak szükségesnek. Az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke ezt aggályosnak tartja. Ács Katalin szerint ha az ő intézményében történt volna hasonló, mindenképp az iskola legalább két hétre történő bezárását tartaná szükségesnek. Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, tervezik-e az igazgatók felkészítését, megfelelő protokoll bevezetését, kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ. 

A kormánynak minden lehetősége megvan arra, hogy ha a koronavírus terjedése miatt le kell rövidíteni a tanévet, azt akkor is érvényesnek ismerje el, valamint hogy fizetett szabadságra küldje iskolabezárások esetén a pedagógusokat - közölte az Országgyűlés oktatásért is felelős bizottságának szocialista alelnöke. Kunhalmi Ágnes szóvá tette, hogy az egyik koronavírusos nő családján és gyermeke iskolai osztályán nem végeztek tesztet. Az ellenzéki politikus Orbán Viktor reggeli, a Kossuth rádiónak adott interjújára reagálva visszautasította és felháborítónak minősítette, hogy a miniszterelnök azzal "fenyegette meg" a pedagógusokat: ha bezárják az iskolákat a koronavírus terjedése miatt, fizetés nélküli szabadságra kell menniük. Kunhalmi Ágnes ostoba érvnek tartja, hogy azért nem zárják be az iskolákat, mert a gyerekek nem érintettek, holott ők is megfertőződhetnek és tovább adhatják a vírust. Kockázatot jelent ma az iskolák nyitva tartása - hangoztatta. Azzal sem értett egyet, hogy iskolabezárás esetén évet kellene ismételni a diákoknak. Kunhalmi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon veszélyhelyzet van, azaz rendkívüli jogrend, amelynek révén el lehet térni a törvényi rendelkezésektől. Kifejtette: minden jogi lehetőség adott ahhoz, hogy olyan jogszabályt alkosson a kormány, amely elismeri a diákok lerövidített tanévének érvényességét.  Hozzátette: minden jogszabályi lehetőség megvan ahhoz is, hogy a pedagógusok fizetett szabadságra menjenek, hiszen a költségvetésben biztosított a bérek fedezete. Kunhalmi Ágnes szólt arról is, hogy a kormány nem spórolhat a koronavírus-teszteken. Azt kérdezte, miért nem végezték el a tesztet azon a fővárosi gyermeken, akiről kiderült, édesanyja megfertőződött. Miért nem különítették el a gyermeket, illetve az osztályát? - firtatta.

Szerző