Spanyolországban szükségállapotot vezettek be, korlátozzák a lakosság szabad mozgását

Publikálás dátuma
2020.03.14. 22:51

Fotó: BURAK AKBULUT / Anadolu Agency
Leáll a teljes oktatás óvodától egyetemig, elmarad minden rendezvény, bezárják a vendéglátóhelyeket.
Spanyolország szükségállapot bevezetésével korlátozza lakosai szabad mozgását a következő tizenöt napban, hogy lassítsa a koronavírus-járvány terjedését - ismertette a kormány döntését a miniszterelnök szombat este Madridban. Pedro Sánchez elmondta: ebben az időszakban az emberek alapvetően csak az otthonuk és munkahelyük között közlekedhetnek. Ezenkívül egészségügyi intézménybe, élelmiszerboltba, patikába, bankba, biztosítóhoz, trafikba, tisztítóba, benzinkútra mehetnek, illetve előre nem látható sürgős esetben tartózkodhatnak közterületen - részletezte. Az egész ország területén felfüggesztik az oktatást az óvodától az egyetemig, valamint minden sport- és kulturális rendezvény megtartását is. Zárva kell tartaniuk a vendéglátóhelyeknek, csak a házhozszállítási szolgáltatás működhet. A rendelkezés idejére néhány kivétellel a felére csökken az országon belül a vasúti, a közúti, a légi és a vízi tömegközlekedési járatok száma. A miniszterelnök kitért arra, hogy amíg a szükségállapot tart, az ország egész területén a központi kormány számít a kompetens hatóságnak, és minden területi rendfenntartó testület a belügyminiszter irányítása alá kerül. A rendelkezés még szombat este érvénybe lép, miután megjelenik a hivatalos közlönyben, és 15 nap leteltével a parlament jóváhagyásával meghosszabbítható. A miniszterelnök szavai szerint a drasztikus intézkedéseket azért rendelték el, mert Spanyolországban is felgyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése. Egy nap alatt 1500-zal lett több regisztrált beteg, számuk szombaton meghaladta a 6200-at. A betegségbe 193-an haltak bele, és 517-en gyógyultak meg eddig. A fertőzések felét a madridi autonóm közösségből jelentették.
A fertőzöttek számának alakulása Spanyolországban:
Szerző

Megérkezett az első kínai segélyszállítmány Európába

Publikálás dátuma
2020.03.14. 18:09

Fotó: Roberto Silvino / NurPhoto
Nagy-Britanniában 24 óra leforgása alatt csaknem a kétszeresére emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, eközben Párizs szívében sárgamellényesen tüntettek, dacolva a járvány miatt bevezetett hatósági tilalommal, Belgiumba pedig megérkezett az Európának szánt első segélyszállítmány az Alibaba webáruház alapítójától, Jack Ma-tól.
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szombat délutáni tájékoztatása szerint az elmúlt egy napban tíz páciens halt meg, így a rendszeres napi kimutatások kezdete óta eddig összesen 21 brit halottja van a járványnak. Chris Whitty angliai tisztifőorvos a szombati tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában közölte, hogy az elhunytak mindegyike 60 évesnél idősebb volt és krónikus betegségekkel küszködött fertőződése előtt, így valamennyien a kiemelt kockázati csoportba tartoztak. A szombati tájékoztatásban szereplő halálesetek Londonban, Birminghamben és Leicesterben történtek. A brit egészségügyi minisztérium szombati összegzése alapján a nagy-britanniai fertőzöttek száma átlépte az ezret. A tárca adatai szerint Nagy-Britanniában szombatig 37 746 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1149 pozitív leletet azonosítottak. Hírügynökségi értesülések szerint a spanyol kormány a nap folyamán drákói intézkedéseket fog bejelenteni, és gyakorlatilag vesztegzár alá helyi 15 napra a 47 milliós országot a koronavírus elleni harc sikere érdekében. Több száz kormányellenes sárgamellényes tüntető gyűlt össze Párizs szívében szombaton a koronavírus miatt meghirdetett, tömegrendezvényekre vonatkozó tilalomra fittyet hányva. A tüntetők végigvonultak a Montparnasse-on kormányellenes jelszavakat skandálva, annak ellenére, hogy Emmanuel Macron francia elnök betiltotta a 100 fősnél nagyobb összejöveteleket a koronavírus miatt. A tiltakozók közül többen egészségügyi maszkot viseltek. A rendőrség szerint körülbelül négyszázan tüntettek, miközben a biztonsági erők kétezer tagját vezényelték ki a város különböző pontjaira a megmozdulás miatt. A láthatósági mellényükről sárgamellényeseknek nevezett tiltakozók a 70. egymást követő alkalommal jelentek meg szombaton az utcákon. A mozgalom 2018 végén bontakozott ki az üzemanyagárak emelkedése és Macron népszerűtlen intézkedései miatt. Franciaországban a kórokozó eddig 79 ember életét követelte az országban, és több mint 3660-an fertőződtek meg. Luxemburg szombaton bejelentette, hogy az országban elhunyt az első koronavírussal diagnosztizált beteg. A fertőzött 94 éves volt. Ez idáig 38-an fertőződtek meg a mintegy 620 ezer lakosú nagyhercegségben. Hétfőtől kezdődően két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat. Belgiumban szombatra újabb 133 megbetegedést jelentettek, ezzel 698-ra emelkedett a fertőzöttek száma. A fertőzésben négyen haltak meg, egy ember pedig meggyógyult. A Flanders Today című angol nyelvű belga hírportál szombaton arról tájékoztatott, hogy megérkezett Kínából a kelet-belgiumi Liege nemzetközi repülőtérre egy repülőgép, amely rakterében ötszázezer védőmaszk, különböző orvosi felszerelések, köztük a koronavírus-tesztek elvégzéséhez szükséges eszközök vannak. A felszerelések a kétmillió maszkot és más egészségügy eszközöket tartalmazó adománynak a része, amelyet az Alibaba nevű kínai internetes kiskereskedelmi portál alapítója és tulajdonosa, Jack Ma szánt európai országoknak. Az első 500 ezer maszkból álló tételt a járvány által leginkább sújtott Olaszországba szállítják. A következő járatok az elkövetkezendő napokban szintén a belgiumi repülőtérre érkeznek. Jack Ma hasonló adományokat küldött korábban az Egyesült Államoknak, Japánnak, Dél-Koreának és Iránnak. Az Apple szombaton bejelentette: két hétre bezárja Kínán kívüli kiskereskedéseit, hogy hozzájáruljon a koronavírus terjedésének megfékezéséhez. A hardvergyártó amerikai óriásvállalat intézkedései üzletek százait érinti világszerte, így Európában is, és március 27-ig lesz érvényben. A dolgozók ugyanúgy megkapják bérüket, az üzlethelyiségeket pedig addig is fertőtlenítik. Az Apple 15 millió forintot (mintegy 4,5 milliárd forintot) adományozott a világjárvány elleni küzdelemhez.
Szerző
Témák
koronavírus

A szomszéd országokban is tombol a vírus, Ausztriában több településen pánik tört ki

Publikálás dátuma
2020.03.14. 14:49

Fotó: JOHANN GRODER / AFP
Szerbia még dacol az európai trenddel: nem hirdettek vészhelyzetet, az iskolákat sem zárták be.
Terjed az ú típusú koronavírus a szomszédos országokban: Ausztriában több településen pánikot keltett egy meglepetésszerűen elrendelt karantén, Horvátországban öt új fertőzöttet diagnosztizáltak, Szerbiában pedig az államfő közölte, hogy egyelőre nem tervezik a szükséghelyzet kihirdetését. Ausztriában több településen keltett riadalmat a meglepetésszerűen elrendelt karantén. A néhány ezer lakosú Sankt Anton am Arlberg sítelepen pénteken pánik tört ki, amikor meglepetésszerűen vesztegzár alá vonták a tiroli községet. A rendőrség egyszer csak megjelent az utcákon, és lezárta a települést, amit a helyiek rosszul viseltek - magyarázta Helmut Mall polgármester. Ezt követően meg kellett szervezni a vendégek hazautazását, a vonatok és a buszok zsúfolásig teltek meg emberekkel . Hasonló volt a helyzet a karintiai Heiligenblutban, amelyet március 29-ig karantén alá helyeztek. A külföldi vendégek elhagyhatják a síparadicsomot, míg az osztrák állampolgároknak megtiltották a ki- és beutazást. Josef Schachner polgármestert meglepte az intézkedés, amelyről ő is csak szombaton értesült. Heiligenblutban két koronavírusos beteg van, akik enyhe tünetekkel otthon lábadoznak. Ausztriában eddig 602 esetben mutatták ki az új koronavírust, a legtöbb megbetegedést Tirolban regisztrálták. Összesen 7467 embert vizsgáltak meg, és egy ember vesztette életét - közölte az egészségügyi minisztérium szombaton. Sebastian Kurz osztrák kancellár szombaton bejelentette, hogy négymilliárd eurós (több mint 1500 milliárd forintos) válságalapot hoznak létre a koronavírus jelentette kihívások legyőzésére. Az összeget az egészségügyi ellátás stabilizálására, a közrend fenntartására és a munkaerőpiac fellendítésére lehet fordítani. Eközben Horvátországból öt új koronavírusos betegről érkezett hír. Velük együtt 37-re emelkedett a fertőzöttek száma. A betegek közül többen jártak külföldön, fertőzött országokban. Szlovéniában 141, Szerbiában pedig 41 betegről tudni, de csak 21-en szorulnak kórházi kezelésre, és egy beteg van lélegeztetőgépen van.
Aleksandar Vucic szerb elnök szombaton a válságstáb ülése után tartott sajtótájékoztatóján nem zárta ki, hogy Szerbiában is szükséghelyzetet hirdetnek a vírus terjedése miatt, de szerinte egyelőre erre nincs szükség. Kifejtette, hogy a szükséghelyzet alatt értendő a polgárok teljes elszigeteltsége, és kérdéses, hogy ők mennyi időt képesek eltölteni ilyen körülmények között. "Nem zárom ki ezt a lehetőséget, de abban a pillanatban amikor bevezetik (a szükséghelyzetet), nincs többé kávézó, színház, bár. És akkor a hadsereg kivonul az utcákra, és tudjuk mi lesz a vége" - idézte Vucicot honlapján a B92 rádió. A szerb államfő leszögezte, hogy elegendő laboratórium áll rendelkezésre a vírustesztek elvégzésére, és ebbe a magánklinikákat nem fogják bevonni. Vucic szerint járvány közepette nem is a tesztek mennyisége a kulcsfontosságú dolog, hanem hogy a polgárok ne a pletykák és ostobaságok vezéreljék, hanem a szakemberek útmutatásai szerint cselekedjenek.        Klaus Iohannis román elnök szombaton kihirdetett egy jogszabályt, amelynek értelmében a 12 évnél kisebb egészséges gyereket vagy 18 évnél kisebb fogyatékkal élő gyereket nevelő szülők szabadnapot kérhetnek munkáltatójuktól, amennyiben a hatóságok rendkívüli esetek miatt elrendelték az iskolák bezárását. A törvénytervezetet az ellenzéki szociáldemokrata párt és a liberális ALDE néhány törvényhozója kezdeményezte még tavaly év elején, de az utóbbi napokban a parlament felgyorsította a jogszabály elfogadásának eljárását a koronavírus-járványra való tekintettel. A jogszabályt Klaus Iohannis is rekordidő alatt hirdette ki tekintettel arra, hogy a parlament csütörtökön szavazta meg a törvényt. Romániában szerdától zárva vannak az iskolák és az óvodák. Eközben a Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága közleményében bejelentette, hogy a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által kihirdetett, az összes nemzetközi repülőjáratra, március 15-e éjféltől vonatkozó korlátozás miatt a légitársaság további értesítésig felfüggeszti lengyelországi járatait. Március 15-én éjféltől külföldi állampolgárok nem léphetnek be Lengyelországba, a külföldről érkező lengyel állampolgárokat pedig karanténba zárják. A légitársaság jelezte: a lehető leghamarabb tájékoztatja utasait a járatok törléséről, valamint a már kifizetett viteldíjak visszatérítésének lehetőségeiről, ha jegyüket a wizzair.com honlapon vagy a légitársaság mobilalkalmazásában vásárolták meg. Az utazási irodán keresztül foglalókat arra kérték, hogy lépjenek kapcsolatba az irodával, amelyen keresztül jegyüket lefoglalták.
Szerző
Témák
koronavírus