március 15.;Áder János;

2020-03-15 13:00:16

Áder: Fájó, hogy ma nem tudunk együtt ünnepelni úgy, ahogy megszoktuk

A szabadság és a hűség adja március 15. erejét – jelentette ki Áder János ünnepi beszédében, amelyet a közszolgálati televízió sugárzott vasárnap.

Az államfő a koronavírus-járványra utalva arra kért mindenkit, hogy otthonában emlékezzen.

Áder János azt mondta, ha a magyarok 172 éve bízni tudtak egymásban, akkor „ma is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra”.

A köztársasági elnök aláhúzta, „március 15-ét a történelmi távlat ellenére is közel érezzük magunkhoz, mert ez a nap a polgári Magyarország születésnapja”.

A köztársasági elnök ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös ünneplés nem először marad el.

Kiemelte, március 15. első évfordulója sem lehetett örömteli, felhőtlen esemény: 1849-ben az országban szabadságharc zajlott az egy évvel korábbi vívmányok megőrzéséért.

A köztársasági elnök szerint azonban ma még sincs olyan nemzedék Magyarországon, amely ne ismerné Petőfit, Kossuthot, Batthyányt, Táncsicsot, a 12 pontot, vagy a Talpra magyart.

Hangsúlyozta, 1848-49 története tele van kiváló emberi teljesítményekkel, amelyek még ennyi idő távlatából is élővé teszik számunkra a múltat.

„Emberekkel, akik nemcsak meghalni tudtak Magyarországért, de élni, dolgozni, küzdeni is érte” – mondta.

Az ő alkotó munkájuk, áldozatuk, hősiességük miatt eleven mind a mai napig 1848-49 emlékezete, ezért könnyű szeretni ezt a napot,

A köztársasági elnök aláhúzta, 1848-49 sokkal több volt egy lázas forradalomnál, egy hősies szabadságharcnál: a változás az ország lelkében, a nemzet egészében zajlott.

1848 márciusa a szabadság örömét, az önrendelkezés szépségét, a polgári fejlődést, egy közösség összetartozásának felemelő érzését hozta el – fogalmazott.

– mondta, arra buzdítva, hogy „ünnepeljük meg, hogy egy nép nemzetté vált”.