Csehország;Spanyolország;Olaszország;koronavírus;

2020-03-15 17:28:16

Koronavírus – Drámai intézkedések Európa-szerte

Olaszországban eddig összesen 17800-an betegedtek meg, Spanyolországban egy nap alatt 2000 új fertőzést regisztráltak, a halottak száma pedig százzal emelkedett. Pedro Sánchez kijárási tilalmat rendelt el.

Olaszországban továbbra is drámai a helyzet: eddig összesen 17800-an betegedtek meg, ami – a legutoljára kiadott, szombat esti adatok szerint – 2800-as emelkedést és 1441 áldozatot jelent. Tendenciát aligha lehet levonni belőle, de tény: péntek estétől szombat estig 175-tel emelkedett a halálos áldozatok száma, míg az azt megelőző 24 órában 250-en vesztették életüket a kór miatt. Riasztó adat, hogy csak Bergamóban félszáz kórházi dolgozó kapta el a vírust. Ezzel együtt az olaszok összefognak a bajban: videók sokaságán lehetett látni, hogy szombat délben, aki csak tudott kiállt lakásának erkélyére és tapsolni kezdett, majd elénekelte a himnuszt, így honorálták az orvosok emberfeletti küzdelmét. Közben a Vatikán bejelentette, megtartják a húsvéti szentmiséket, ám a hívők kizárásával.

Spanyolországban is súlyos a helyzet. Egy nap alatt 2000 új megbetegedést regisztráltak, a halottak száma pedig százzal, 288-ra emelkedett. Összesen 7750-en fertőződtek meg a vírussal. Pedro Sánchez miniszterelnök kijárási tilalmat rendelt el, amely legalább két hétig, de valószínűleg ennél is tovább tart majd. Az intézkedés értelmében az emberek csak akkor hagyhatják el házukat, ha gyermekeikről, idősebb rokonaikról vagy a segítségre szorulókról kívánnak gondoskodni. A rendelkezés betartását a belbiztonsági erők felügyelik. Vasárnapi közlések szerint a vírusban a miniszterelnök felesége is megbetegedett.

Franciaországban bezárt a legtöbb üzlet, továbbá a bárok, kávéházak, szórakozóhelyek, éttermek és mozik. Kivételt képeznek az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak, bankok, benzinkutak, trafikok. A vasárnapi önkormányzati választás első fordulóját megtartották, de kevesen járultak az urnákhoz.

Norvégiában hétfőtől lezárták az összes repülőteret, Svédország pedig azzal hívta fel magára a figyelmet: lapértesülések szerint már csak azokat tesztelik, akik kórházba kerültek, a hatóságok pedig felhagynak a a napi fertőzöttségi adatok közlésével. 

Csehországban a kormányzat azt fontolgatta, hogy az egész országot karantén alá helyezik, miután vasárnap délelőtt már 231-re nőtt a megbetegedettek száma. Andrej Babis kormányfő közölte, az ország vesztegzár alá helyezése a mozgás korlátozását jelenti. Aki megszegi az előírásokat, azt 3 millió koronás büntetéssel sújthatják. Szlovákiában 54-re emelkedett a fertőzöttek száma. Ausztriában a kormány jelentősen korlátozta a gyülekezés szabadságát. Sebastian Kurz kancellár közölte, a belbiztonsági erők ellenőrzik, hogy a polgárok tartják-e magukat az előírásokhoz. A rendelkezést megsértőkre akár 3600 eurós büntetést is kiróhatnak. Az országban eddig mintegy 800-an betegedtek meg koronavírusban, két ember meghalt. Németországban – ahol 4500 megbetegedést jeleztek és kilencen vesztették életüket – hétfőn zárják le a határokat.