Az Egyesült Államok legnépesebb városában, New Yorkban is megáll az élet, miután Bill de Blasio polgármester előbb az iskolák, majd az éttermek, szórakozóhelyek, színházak és bárok bezárását rendelte el helyi idő szerint vasárnap.
New Yorkban található az ország legnagyobb állami iskolarendszere. Bill de Blasio eleinte vonakodott beszüntetni az oktatást, de Andrew Cuomo, New York állam kormányzójának nyomására úgy nyilatkozott, "a nap folyamán belátta, hogy nincs más választás".
Pár órával később azt is bejelentette, hogy minden étteremnek, bárnak, színháznak és mozinak is be kell zárnia az új koronavírus megfékezése érdekében. A polgármester arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy a szórakozóhelyek meddig nem nyithatnak ki.
"A vírus rohamosan terjedhet azokon a helyeken, ahol a New York-iak találkoznak, éttermekben, bárokban, és ahol egymáshoz közel ülünk. Meg kell szakítanunk a láncot" - szögezte le Bill de Blasio, hozzátéve, hogy nehéz szívvel hozta meg a döntést.
"Ezek a helyek városunk szíve és lelke. Részei annak, amikor New York-inak nevezzük magunkat, de városunk példátlan fenyegetéssel néz szembe, és úgy kell cselekednünk, mint hogyha háborúban állnánk" - emelte ki a demokrata párti politikus.
A rendelkezés értelmében 50 ezer étterem kénytelen kedden 9 órakor lehúzni a rolót; csak elvitelre vagy házhoz szállítással szolgálhatják ki vendégeiket. Érdekvédelmi szervezetük szerint a New York-i éttermek 51 milliárd dollár (csaknem 15,5 ezer milliárd forint) adóbevételt termelnek az államnak és 800 ezer embernek adnak munkát.
Nem sokkal később Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere is hasonló intézkedéseket jelentett be, de a nyugati parti nagyvárosban az edzőtermeknek is be kell zárniuk, ott már vasárnap éjfélkor életbe lépnek a korlátozások, és legkorábban március 31-én oldhatják fel azokat. Garcetti ugyanakkor jelezte: ha kell, meg fogja hosszabbítani a rendelet hatályát.