Beszáll a főváros a válság kezelésébe: hétmilliárd védőeszközre vis maior keretből

Publikálás dátuma
2020.03.18. 06:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Akár milliárdos veszteség is érheti a budapesti önkormányzatot a koronavírus-járvány miatt, de a számláló még csak most indult el.
Gazdasági munkacsoport alakult a fővárosi operatív törzs mellett. A csoport feladata részben a budapesti önkormányzat által koordinált járványügyi védekezéshez szükséges források biztosítása, részben a város cégei által elszenvedett járványkárok felmérése, illetve a fővárosi gazdaság járvány utáni újraindítási programjainak kidolgozása – tájékoztatta a Népszavát Kiss Ambrus Budapest gazdasági ügyeit felügyelő főpolgármester-helyettese. A fővárosi önkormányzat 2020-as költségvetésében 7 milliárd forintot különített el vis major helyzetekre. Márpedig egy világjárvány kétségtelenül annak számít, így a városvezetés szükség esetén felszabadítja ezt a pénzt – tette hozzá Kiss Ambrus. Ebből az általános keretből vásárolják meg a szükséges védőfelszerelést például a hajléktalanellátásban dolgozóknak. A csoport már elkezdte annak felmérését is, hogy a közszolgáltató cégek gazdálkodását likviditási szempontból mennyire hozza nehéz helyzetbe a járvány, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányzati és önkormányzati intézkedések sora. A korlátozások java még csak hétfőn lépett életbe, így egyelőre kevés adat áll rendelkezésre. Annyi már most tudható, hogy az új kormányzati finanszírozási modell miatt egyébként is kényes helyzetbe került fővárosi fenntartású színházak havonta 450 millió forint jegyár-bevételtől esnek el, míg a hétfőtől szintén zárva tartó gyógyfürdők bevételkiesése milliárdos is lehet. Igaz ezzel párhuzamosan az üzemeltetési költségek is csökkennek valamelyest. Szintén belépőjegy-érzékeny az állatkert, amelynek költségei ugyanakkor csak csekély mértékben csökkenthetők. Sok függ attól is, hogy a járvány meddig tart, hiszen az állatkert és a gyógyfürdők egyébként is nagy szezonális ingadozással működnek, így később akár be is hozhatják a mostani kiesést – hívta fel a figyelmet a gazdasági főpolgármester-helyettes, aki szerint mind ezeknél is nagyobb kihívás lesz a kormánynak és az önkormányzatoknak a cégek által befizetett iparűzési adó jövőre minden bizonnyal csökkenő összege. A visszaesés mértékét ma még nem lehet megjósolni, de mivel az önkormányzatoknak ez az egyik legnagyobb saját bevétele, így mindenképpen kihat majd a jövő évi gazdálkodásra. S akkor még nem beszéltünk az iparűzési adó mértékének csökkentéséről korábban belengetett központi javaslatról. Karácsony Gergely a munkacsoport felállításával egyidejűleg azt is bejelentette: a fővárosi önkormányzat hivatalában, illetve cégeinél dolgozó munkavállalókat nem fogja gazdasági hátrány érni amiatt, hogy otthonról dolgoznak, vagy gyermekükkel otthon maradnak. Ez nem jelent plusz terhet az önkormányzatnak, hiszen ezzel a munkabérrel egyébként is számoltak a költségvetés tervezésekor – jelentette ki Kiss Ambrus. Szerinte a kérdés inkább csak az, hogy adott munkakörben lehetséges-e a távmunka és ha nem, akkor a kisgyermekes munkavállaló a bölcsőde, az óvoda és az iskola bezárások miatt fizetett szabadságra menjen-e vagy más módon egyeznek meg a munkaadóval. A cél az, hogy senkit ne küldjenek fizetés nélküli szabadságra.

Lezárják az összes budapesti játszóteret

Egyelőre nem lesz ingyenes a közösségi közlekedés és a parkolás sem, a cél ugyanis az, hogy mindenki maradjon otthon – erről is beszélt keddi tájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester. Mivel a közösségi közlekedést használók száma jelentősen csökkent, csütörtök hajnaltól a szünidőben használatos menetrend lép életbe. A kerületi polgármesterekkel egyeztetve a főváros valamennyi játszóterét lezárják. Karácsony Gergely újra nehezményezte, hogy továbbra sem kapnak választ a kormánytól arra, hogy a kerületi egészségügyi intézményekben és szociális ellátásban dolgozók kapnak-e védőfelszerelést. A főváros és a kerületi önkormányzatok minden kerületben működtetni fognak egy tálalókonyhát, az időseknek kérésre ki is szállítják az ebédet. Sz. A. A.

Szerző

Leépítéssel nyit a boltzár

Publikálás dátuma
2020.03.18. 06:00
Tegnaptól már csak háromig tarthatnak nyitva a kocsmák. Sok helyen ennyi is elég volt a leépítés elrendeléséhez
Fotó: Röhrig Dániel / Nepszava
A vendéglátóiparban nemrég még vadásztak az alkalmazottakra, ma már sorra bocsátják el őket. Van, aki szerint már most drámai a helyzet. Kevés a szolidáris munkaadó.
Komoly anyagi és munkanélküli válság fenyeget a vendéglátó-iparban, miután hétfő éjféltől csak reggel hat és délután három óra között tarthatnak nyitva a presszók, cukrászdák, sörözők, kávázók és éttermek. A tulajdonosok ráadásul attól tartanak, hogy a jelenlegi csak átmeneti megoldás, napokon belül végleg be kell zárniuk. Kaposvár egyik belvárosi étteremben már nem is erőlködnek tovább: szerdától már csak kiszállítás lesz, az étterem zárva marad. A tulajdonos azután jutott erre a döntésre, hogy vasárnap kevesebb, mint 20 ezer forintos forgalmuk volt, hétfőn pedig még annyi sem. – Egyelőre a reggeliztetés megmarad, s megpróbáljuk kihasználni az ebédidőt is, de a fő bevételt a délutáni és esti kiszállításoktól reméljük – mondta a somogyi megyeszékhely egy másik éttermének alkalmazottja. – Nálunk este hattól indult be igazán a forgalom, úgyhogy a jelenlegi nyitva tartás csak pótcselekvés. A tulajdonos megpróbálja minimalizálni a veszteséget, az alkalmazottaknak hivatalosan felmondott, s mostantól napi óraelszámolással foglalkoztatja őket. A szakács, amíg lesz kiszállítás, biztonságban tudhatja magát, a pincérek közül akad, aki a rendeléseket veszi fel, mások pedig a kiszállításban kapnak szerepet – persze nem korábbi bérükért. Egy kaposvári kávézóban a tulajdonosok kedd délelőtt tartottak válságértekezletet, s bár úgy készülnek, hónapokig nem nyithatnak majd ki, megígérték az alkalmazottaknak, nem teszik őket az utcára: a nagyjából felére csökkentett bérüket a zárlat alatt is végig megkapják. Hasonlóképpen nyilatkozott több balatoni étterem tulajdonosa is: ha nem is az egész stábot, de az évek óta náluk dolgozó szakácsokat és felszolgálókat félállásban tovább alkalmazzák. – Tudom, hogy ez nem az a pénz, amiből nyugodtan meg lehet élni, de ennyit tudunk vállalni – magyarázta az egyik siófoki vendéglős. – A nem régen nálunk dolgozó felszolgálókat és a konyhai kisegítőket viszont kénytelenek vagyunk elküldeni, egyszerűen nincs annyi tartalék, hogy mindenkit tovább fizessünk. Budapesten – tegnap legalábbis – még kevesebb látható jele volt a nyitvatartás korlátozásának. – Még nincs dráma, nézzen csak körül, senki sem törődik itt a vírussal – mutatott a belvárosi gyorsétterem kiszolgálója a napfényben fürdő utcára, ahol a szokottnál kicsit kevesebben voltak ugyan, de szájmaszkot, kesztyűt, védőszemüveget senki nem viselt. Ezzel együtt az eladó nem titkolta, esett náluk az utcáról betérők forgalma, viszont eddig ezt ellensúlyozta a netes rendelések számának növekedést. És mi lesz később, ha már nem csak részleges lesz a nyitvatartás korlátozása? – kérdezzük. Hosszan töprengett a válasz előtt: – Ha az egész csak egy-két hónapig tart, akkor talán nem olyan nagy a gáz. Egy vendéglátóiparra rálátó, ételkiszállításban dolgozó forrásunk szerint már most tragikus a helyzet az ágazatban, a fővárosban folyamatosan, százszámra rúgják ki az embereket. A helyzet azért is súlyos, mert a pincérek, felszolgálók most elhelyezkedni sem tudnak. Ráadásul sokuknak tartalékaik sincsenek, hónapról-hónapra éltek és most fizetni kell az albérletüket, szállásukat. „Borzasztó lesz a helyzet rövidesen” – összegzett forrásunk. Optimista viszont egy kis élelmiszerbolt eladója – igaz, az ő üzletét nem érinti a korlátozás. Szerinte, ha komolyabbra fordul a vírushelyzet, úgy várható, hogy sokan inkább a kisboltokba fognak menni a nagy szupermarketek helyett. – Az embereknek kaja mindig kell – állapította meg. „Fütyülök én a vírusra” – mondta egy belvárosi bicajos üzlet eladója. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha később nemcsak háromig tarthatnak nyitva, hanem be kell zárniuk teljesen, annyit mondott:
– Az emberek egy-két hétig talán kibírják a szobafogságot, ám tovább nem. Abból itt lázadás lenne. Jön a jó idő, mindenki ki akar majd menni bicajozni. Tudja mit csinálok akkor? Leengedem a rolót és a rácson keresztül továbbra is kiszolgálom őket.

Nincs osztrák, nincs állás

Kétségbeestek a kereskedelemből és szolgáltatásból élő soproni vállalkozók, mert a határzár miatt jó ideig lemondhatnak az osztrák vásárlókról, akiktől bevételeik nagy része származik. Bajban vannak a fogorvosok, plasztikai sebészek és a kozmetikai- meg fodrászszalonok, amelyekbe eddig napokkal korábban kellett bejelentkezni, most üresek, vagy bezártak. Sopronban a mikro- kis- és közép-vállalkozások szinte kivétel nélkül érintettek a koronavírus-járvány okozta forgalom-visszaesésben – épp ezért már többen arról kezdetek egyeztetni, hogy miként lehetne a minimalizálni károkat. – Az első lépés mindenképpen az állami szerepvállalás – hangsúlyozta egy, a helyi viszonyokat jól ismerő gazdasági szakember. Szerinte a jelenleg három hónapig adható álláskeresési támogatást idén a krízis miatt az év végéig kellene biztosítani, akár úgy is, hogy a folyamatos ellátás érdekében csökkentik némileg annak összegét. Cserébe a vállalkozók vállalnák, hogy a járványkrízis után ugyanannyi embert vesznek fel, mint amennyit most elbocsátanak. Aki pedig erre később nem lenne hajlandó, azt szankcionálnák. Az érintett helyi vállalkozók közül sokan támogatják ezt az ötletet. Ami biztos: olyan vállalkozó már akadt, aki megkezdte az elbocsátást. Úgy tudjuk, van olyan fogorvos, aki máris közölte az egyik asszisztenssel, hogy nem tud neki fizetést adni, meg kell válnia tőle. A soproni vállalkozók segélykiáltása, az állam szerepvállalás sürgetése és a gyors leépítés többekben megrökönyödést váltott ki a városban. Az érintettek ugyanis hosszú éveken át jókora forgalmat bonyolítottak, most pedig már a krízis elején csak saját veszteségeikre gondolnak ahelyett, hogy szolidaritást, példát mutatnának. - Soproni H. Lajos

Nem tesztelték a szentendrei önkormányzat dolgozóit, akik a koronavírusos marokkói miniszterrel találkoztak

Publikálás dátuma
2020.03.17. 21:49

Fotó: Facebook
A tünetmentes Pintér Sándortól és minisztériumi dolgozóktól, illetve egy nagykanizsai cég alkalmazottaitól azonnal mintát vettek.
A szentendrei önkormányzat 11 dolgozója is találkozott a koronavírusos marokkói közlekedési és vízügyi miniszterrel, Abdelkader Amarával, őket viszont még nem vizsgálták meg - derül ki az RTL Klub Híradójából.    Kedden végezték el a koronavírus gyorstesztet a nagykanizsai Hidrofilt Kft. dolgozóin, akik múlt héten találkoztak a fertőzött marokkói közlekedési és vízügyi miniszterrel Abdelkader Amarával. Pintér Sándor belügyminiszter is fogadta a politikust, tőle és 41 minisztériumi dolgozótól ezért már korábban vettek mintát. Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az első teszt mindenkinél negatív lett.
Abdelkader Amara Szentendrére is elutazott magyarországi látogatásakor, emiatt a szentendrei önkormányzat 11 dolgozója, köztük Fülöp Zsolt, a város független polgármestere most is karanténban van. Rajtuk mégsem végeztek még vírustesztet.

A képek alapján a marokkói politikus Siófokon is járt, ott viszont az önkormányzat nem is tudott a delegáció látogatásáról, így hivatalosan nem találkozott senkivel.  Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján a 444 feltette azt a kérdést Kovács Zoltánnak, hogy ha az egységes protokoll alapján tünet és kapcsolat egyszerre kell ahhoz, hogy valakit teszteljenek, és a kormány tájékoztatása szerint minden állampolgárra ez vonatkozik, akkor hogyan tesztelhették a belügyminisztert még tünetmenetesen. Az államtitkár erre azt felelte, hogy az újságírók ne próbáljanak okosabbak lenni a szakembereknél, ne a szenzációt hajhásszák. Arra nem adott választ, hogy milyen feltételnek kell teljesülnie a szűrővizsgálathoz, illetve minden esetben teljesült-e a protokoll.
(A 444 nyomán.)
Szerző