koronavírus;kormány;

2020-03-18 08:05:00

Magunkra számíthatunk

Felejtsük el most már ezt a kormányt. Az utóbbi években az is elfelejtett minket, ahogy nem vett tudomást a valóságról sem. Helyette művilágokat, vagy divatos szóval valóságbuborékot épített fel nem létező ellenségekből, mesefigurákból, berendezte, mint valami NER Gyűrűk urát, járkált benne fel-alá a híveivel Középföldje és Mordor között.

Ez a rendszer azonban csak addig működött, amíg nem jött szembe egy valódi, hús-vér, pontosabban egy darabka DNS-ből álló ellenség. Amelyik fütyül a nemzetállami szuverenitásra, immunis a kultúrák harcára, aminek nem lehet óriásplakátokon üzenni, és amit nem lehet kétharmaddal az alkotmányban betiltani. Amivel szemben csak időben, jó előre átgondolt stratégiával, a nemzetközi tudományos közösséggel összefogva lehet(ett volna) felvenni a harcot. 

Szóval jött egy pici vírus, és a párthülyék és kommunikációs szakértők által kiagyalt illúzió szétpukkant. És ami a helyén maradt, az a kőkemény valóság: a kormány az évtizedes gazdasági konjunktúra ellenére képes volt legatyásítani a kórházakat, a tudományos közösséget bottal verte el magától, a most hirtelen kulcsfontosságúvá vált digitális oktatás kiépítése helyett inkább műfüves stadionokra szórta el a százmilliárdokat. Miközben hónapok óta tudható volt, hogy Magyarországra is megérkezik a járvány, a kormány továbbra is migránsozással volt elfoglalva, a kiéheztetett kórházak pedig láthatóan felkészületlenül fogadják az első fertőzötteket. A kormányzat első emberei közben példát mutattak a népnek: Pintér Sándor belügyér vígan jattolt a koronavírusos marokkói kollégával, Orbán pedig egy Facebook-videó kedvéért (jó közel hajolva) bazsalygott a szerb kollégával. 

Ezek után nem is volt nagyon meglepő, hogy a valóságban hogy is néz ki a gyakorlati vírusvédelem. A múlt hét végén ezrek kígyóztak a hegyeshalmi határátkelőhely előtt, akik bemondásra léphették át az országhatárt, a rendőrök (jobb esetben) csak annak mérték a hőmérsékletét, aki volt szíves bevallani, hogy járt Olaszországban. Mert a vírus Ausztriában nem fertőz, ugye. Még dühítőbb volt a szlovák határ: a túloldalon minden rendőrnél kézi hőkamera volt, kétnyelvű szórólapon tájékoztatták az autósokat a járványról, aki pedig nem odavalósi volt, azt szigorúan visszafordították. A magyar oldalon ellenben két rendőr unatkozott az út szélén, felőlük az jött be, aki éppen akart. 

Aki pedig bejött ide, az egy víruskeltetőbe érkezett, ahol legfeljebb az olyan látszatdöntések születnek meg sorra, mint hogy előbb tilosak a 99 főnél nagyobb rendezvények, aztán már csak három óráig lehetnek nyitva az üzletek vagy az éttermek. Ez a kormány már nem véd meg minket. Most már csak mi védhetjük meg magunkat. Csak rajtunk áll, hogy betartsunk minden óvórendszabályt, hogy csak akkor menjünk utcára, ha nagyon muszáj, mossunk kezet, amikor csak lehet, ne hajoljunk közel senkihez. 

Ha van valami biztató van ebben a sok rosszban, akkor az az, hogy ez végre egy olyan, valódi háború, amelyet a sereg akkor is megnyerhet, ha a tábornok történetesen mással van elfoglalva.