Egyesült Királyság;koronavírus;

2020-03-18 08:49:09

Kényszerkivizsgálás, reptérlezárás, iskolabezárás – Rendkívüli intézkedésekre lehetőséget adó tervezetet nyújtott be a brit kormány

A jogszabályba iktatják az eredetileg május 7-ére kiírt angliai helyhatósági és polgármester-választások elhalasztását is.

Fertőzésgyanús emberek kényszerkivizsgálásának elrendelését, a repülőterek időleges bezárását és sok egyéb rendkívüli intézkedést lehetővé tévő jogszabálytervezetet terjesztett elő a brit kormány kedd éjjel. Az új koronavírus okozta járvány visszaszorítását célzó törvényjavaslatot a parlament a jövő héten vita nélkül, közfelkiáltással jóváhagyja.

Az egészségügyi minisztérium által ismertetett indítvány hangsúlyozza, hogy a rendkívüli jogkörök előirányzott kiterjesztése csupán időleges, a tervezetben foglalt intézkedések arányosak a vírus jelentette fenyegetéssel, és szigorúan csak akkor alkalmazhatók, ha ez feltétlenül szükséges.

A tervezet alapján a belügyminiszter utasíthatja az üzemeltetőket a repülőterek és a kikötők működésének átmeneti felfüggesztésére, ha a határőrség munkára fogható állományának létszáma a megbetegedések miatt olyan mértékben csökken, hogy az már tényleges és komoly veszélyt jelentene az Egyesült Királyság határainak biztonságára.

Az új törvény a járvány idejére felhatalmazná a kormányt rendezvények és gyűlések korlátozására bármilyen helyszínen.

A jogszabály lehetőséget teremtene az oktatási és gyermekintézmények bezárására is.

Az Egyesült Királyságban eddig nem rendelték el az iskolák és az óvodák bezárását, és általánosságban sem léptettek életbe olyan szigorú korlátozó intézkedéseket, mint amilyeneket Európa sok más országában foganatosítottak.

A határok is nyitva vannak, bár a brit külügyminisztérium kedden arra szólította fel a briteket, hogy a következő harminc napban ne utazzanak külföldre, ha nem feltétlenül szükséges. A felhívás ezt azzal indokolja, hogy sok ország példátlan gyorsasággal, gyakran előzetes értesítés nélkül léptet érvénybe utazási korlátozásokat, és emiatt fennáll annak a kockázata, hogy a külföldre utazó britek esetleg nem tudnak hazatérni.

A kormány jogszabályba iktatja az eredetileg május 7-ére kiírt angliai helyhatósági és polgármester-választások elhalasztását is. A Downing Street a múlt héten jelentette be, hogy egy teljes évvel elhalasztja a voksolást, jóllehet a választási bizottság előzetesen csak őszig indítványozta a halasztást. Angliában 118 helyi tanács és a londoni városháza teljes képviselő-testületének összetételéről döntöttek volna májusban. Londonban emellett polgármester-választást is tartottak volna.

A rendkívüli jogköröket biztosító törvénytervezet úgy fogalmaz, hogy a kormány hálás a lakosság rugalmas hozzáállásáért, de biztosítani kell, hogy a rendőrségnek és a határőrizeti tisztviselőknek felhatalmazásuk legyen ezeknek az intézkedéseknek a kikényszerítésére, ha ez szükségessé válik.

Ennek érdekében a törvény lehetővé tenné a rendőrségnek és a határőrizeti hatóságoknak olyanok korlátozott időre szóló őrizetbe vételét, akikről megállapítható vagy feltételezhető, hogy fertőznek. Az emiatt őrizetbe vett embereket a hatóságok megfelelő helyszínre szállíthatnák, ahol lehetséges a szűrővizsgálatuk elvégzése és az eredmény kiértékelése.

A jogszabály mindemellett felfüggesztené annak az előírásnak a hatályát, amelynek alapján az állami egészségügyi szolgálat (NHS) szakszemélyzetének már nyugdíjba vonult tagjai csak heti 16 órát dolgozhatnak, ha visszatérnek a munkába, és lehetővé válna a tanulmányaik végén járó orvostanhallgatók felvétele a szakmai nyilvántartásba.