blues;

2020-03-26 11:30:00

Bőröndből lábdob

A magyar blues fiatal nemzedékének kimagasló csapata, a szegedi Huckleberry Guys megjelentette első lemezét, amelynek utómunkája az Egyesült Államokban, a legendás Big Jon Atkinson irányításával készült.

„Mindig is lenyűgözött minket Big Jon Atkinson munkássága, mert nagyon szeretjük a Chicago blues-t. Atkinson amellett, hogy zenész, működtet egy olyan stúdiót is, ahol a Chicago blues hőskorából származó felszereléssel rögzíti a hangfelvételeket. Beszéltünk vele, és legnagyobb örömünkre elvállalta a Nice Trunk! című lemez masterelését. A felvétel és a mix Szegeden, Török Dénes jóvoltából készült” – meséli Balogh Gyula, a Huckleberry Guys gitáros-énekese.

Nagyszabásúbb lemezbemutató koncertet nem csupán a mostani járványhelyzet miatt nem terveznek. „Nagyon örülünk a kedvező szakmai fogadtatásnak, de minden folyik tovább a megszokott medrében. Egy különlegességet tartogatunk még: nyár elejére tervezzük az első zenekari klipünket, amely az RL Burnside-nak emléket állító Black Snake Moan című film egyik jelenete alapján készül majd el. Tíz év közös muzsikálás előzte meg az első lemezünk megjelenését és az első klipet. Talán túl óvatosak voltunk, de mi elsősorban magával az élőzenével foglalkoztunk ez idő alatt, kevésbé a produktumok rögzítésével” – folytatja Balogh Gyula.

A Huckleberry Guys védjegye az egyedi zenekari felszerelés: a bőröndből készített lábdob, a szájharmonika hangosítására alkalmazott fémtölcsér vagy épp az iskolai hangszórókból megépített Tesla Bassman erősítő. Ez még a kezdeti években, az utcazenélés korszakában alakult ki, amikor az volt a fő szempont, hogy a közönség rezdüléseire rögtön reagálva, igazán életközeli műsort hozzanak létre. „Egy előadásnak valamivel többnek kell lennie jól megtanult dalok sorozatánál, olyat a rádió is tud.” Még ma is kötődnek ehhez az előadási formához: 2018-ban Balogh Gyula lett a Szegedi Utcazene Fesztivál egyik alapítója, művészeti vezetője. Közben már nagyobb koncerteknek, fesztiváloknak is állandó fellépői, és a műfaj olyan hazai személyiségeivel dolgoztak együtt, mint Little G. Weevil, Ferenczi György és a Rackajam, Ripoff Raskolnikov vagy Pribojszki Mátyás. Ez azért is nagy előrelépés, mert a Huckleberry Guys mindvégig megmaradt a műfaj autentikus vonulata, az úgynevezett delta blues, hill country blues vagy az egykori tengerentúli juke joint klubok hangulata mellett.

Ízig-vérig afro-amerikai műfajról lévén szó, nagy kérdés, hogy lehet-e magyar nyelven igazán jó blues-szöveget írni. „Mivel szépírással is foglalkozom, ez az egyik kedvenc témám” – mondja Balogh Gyula. „Érdekes, hogy nálunk a blues-nak főleg városszéli, a rockzenéhez közeli verziói nyerhettek magyar nyelvű megnyilvánulást. A blues dalszöveghez szerintem a novella és a ballada műfaji sajátosságai adhatnak támpontot. Témát pedig mindenképpen a vidéki élményeimből merítenék és nem a nagyvárosokból. Készülőben van egy magyar nyelvű lemezünk, amelyre a tervek szerint több korábbi novellám átdolgozása is felkerül. Érdekessége, hogy szereplőket jelenít meg. Persze nem Antoine és Désiré, de a sokakra jellemző klisé- vagy motívumhalmozást zsákutcának látjuk, szeretnénk komplexebb élményt megformálni. Ehhez pedig kellenek a szereplők, akik megteremtik a koherenciát.”

Infó:

Huckleberry Guys: Nice Trunk! (magánkiadás)