Murányi Zita versei

tegnap

tegnap kórházba menet

egy tolószékes ember elesett

lejtőn gurult lefele de

kiesett a tolószék kereke

fél lába volt ott feküdt a hideg kövön

próbáltuk visszaültetni egy csapágy eltörött

nagy nehezen kijött egy biztonsági őr

hárman néztük hogy ott fekszik és a kő

hidege simogatja oldalát nagyon nyugodt

beteg volt azt mondta jó neki ott

még meg nem érkeztek az ápolók

nem is igen mocorgott

hatan álltunk körülötte

a szél egyre keményebben

tépte a fák kopasz fejét mintha most érintené

meg őket először a nemlét

a parkban ugyanaz az orosz

szobor hasalt magasba tartva egy csillagot

vagy fényes holdsáv ragyogott

azt szorította két emberfeletti marok

az ég közepére pont

ilyen izmosnak képzeltem az ápolót

a szobornál piszkosabb fehér ruhát hordott

nem vártuk meg hogy

fölemelje a beteget a fekvő

test felett remegett hat emelet és a hó

érinthetetlenségétől fénylett a tető

odabent is feküdt tucatnyi haldokló.

***

szférák

az éjszaka csöndje takar

a paplan alatt is eszembe sütsz

valaki égve hagyhatott

egy vágyat mérföldekről

világítasz

majd ha a nagy körhöz húz

ívet minden sugárnyaláb

őket hinnéd a mindenség gerincének

vagy isten ül a tömbösödő fényben

a napszikrák csak

tükröződések

a világosság

egyre fárad

szívverésed

tartja össze a szférákat.