kamatemelés;forintgyengülés;

2020-03-19 10:45:26

Új rekordon az euró – kamatemelést sürgetnek az elemzők

Nincs megállás, a forint és minden tovább gyengül, a befektetők a dollárba menekülnek. A forint gyengülését csak kamatemeléssel lehetne megállítani – vélik az elemzők.

Csütörtök reggel tovább gyengült a forint, tíz óra után egy euró 359,67 forint volt, vagyis hajszálnyira a 360 forintos árfolyamtól, igaz ezt követően 356 forintig esett a kurzus, ennek ellenére tovább gyengülhet a forint. Az Erste elemzői szerint erős globális kockázatkerülési hullám közepette továbbra is rég nem látott nyomás alatt vannak a régiós devizák, így a forint is. A mai gyengüléssel együtt az utóbbi négy napban több mint 6 százalékot gyengült a forint az euróval szemben.

A forintgyengülésben több tényező is szerepet játszik a K&H Alapkezelő szakembere szerint, köztük az alacsony kamatszint, a negatív reálkamat, valamint az, hogy kicsi és nyitott a magyar gazdaság, ezért a piaci hatásokra érzékeny – írta elemzésében Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A szakember kiemelte, hogy a pénz- és tőkepiacokon látható mostani zuhanást sokan összevetik a 2008-ban elmélyülő világválsággal. Fontos azonban, hogy most sokkal kedvezőbb a helyzet, mivel azóta leépültek a devizahitelek, mind lakossági, mind állami szinten. Ez mindenképpen pozitívum, illetve sokkal kedvezőbb a mostani makrogazdasági háttér, mint akkor volt – tette hozzá a szakember.

Hajósi Péter szerint bár most rendkívül bizonytalan a piaci helyzet, napról napra változik, de hosszabb távon is inkább gyengülés vár a forintra. Emiatt a megtakarításoknál érdemes a devizás eszközök felé nyitni, azaz olyan forintalapú befektetéseket, alapokat keresni, amelyek mögött európai és amerikai, vagyis euró- és dolláralapú eszközök állnak, mert ezzel tompítani lehet a mostani piaci turbulenciából adódó negatív hatásokat.

Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint a hiteltörlesztés befagyasztásával a kormány biztosította annak lehetőségét, hogy az MNB esetleges kamatemelése ne jelentsen rögtön külön terhet a recesszióval szembenéző gazdaságban. A jelenlegi forintgyengülés ugyan a régiós trendbe beleillik, de túl van azon a szinten, amit a bérnövekedés üteme miatt a versenyképesség fenntartásának indokával lehetne tolerálni, és már csak hangulati hatásával is tartósan emelheti az inflációt. A jegybank jelentős tartalékai is csak korlátozott mozgásteret jelentenek a gyengülés megállításához, ha valóban fontos cél az árfolyam stabilitása, azt kamatemelés nélkül nem lehet elérni – ettől sem azonnali, tízforintos nagyságrendű erősödést, csak a gyengülő trend végét lehet várni – olvasható a Concordeblogon megjelent elemzésben. Az Samu János szerint ha a forint stabilitás valóban olyan fontos, ahogy ezt az elmúlt időszakban hangoztatta a kormányzat, akkor nem lehet elkerülni a kamatemelést.

Lehet érvelni amellett, hogy a magas bérnövekedés miatt a forintnak gyengülnie kell némileg, hogy a hazai termelés versenyképessége fennmaradjon. Ez néhány forintot jelenthet éves szinten, de ami most zajlik, az talán már sok. A kamatemelésnek egy fontos kockázata van: mégpedig az, hogy megemeli az adósok törlesztési terheit, és akkor sújtja a gazdaságot, amikor éppen a koronavírus miatt világgazdasági recesszió hatásait nyögi. Ez a veszély ugyanakkor a szerdai bejelentésekkel – miszerint év végéig senki nem fog törlesztőrészleteket fizetni a bankjának – lényegében megszűnt – írta az elemző, aki szerint a kamatok emelésére remek lehetőséget ad a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának jövő heti ülése.