Margit és Gellért váltják egymást

Kevesebb mint két perc alatt ér fel a budavári Sikló a váralagúttól a Szent György térre, a Várba. A 95 másodperces "siklásra" évente milliónyi utas vállalkozik – legalábbis a koronavírus kitöréséig ez volt a helyzet.

Éppen 150 éve, 1870. márciusában avatták fel a budavári Siklót, amely szinte zavarmentesen közlekedett egészen 1944-ig, amikor azonban a második világháborús ostromnak áldozatul esett. Megrongálódott a felső épület és a mellette veszteglő kocsi elpusztult. Csodával határos módon az alsó épület és a gőzgép sértetlen maradt. Ekkor a 74 évi működés után 42 éves kényszerű üzemszünet következett be, a kormány ugyanis akkoriban úgy tartotta, hogy a siklóra nincs szükség, az autóbuszközlekedés elégségesnek látszik, vagy ha nem, akkor mozgólépcsőt kell a Várhegy oldalába építeni.

Ez a hozzáállás majdnem a rendszerváltásig kitartott, mígnem 1986. június 4-én az újjáépített, ingajelleggel működő, 24-24 személyes sikló két kocsija: az északi pályán a Margit, a délin pedig a Gellért mégis újra szállíthatott utasokat felfelé a Szent György térre, illetve lefelé a Clark Ádám térre. Az újbóli átadást követően egy év múlva már fel is került a sikló az UNESCO Világörökségi listájára.

Bár sokan hosszabbnak gondolják az egyébként normál, 1435 milliméteres távközű sínpályát, de az mindössze 95 méteres, és 50 méteres szintkülönbséget hidal át, így az utazás időtartama sem tart tovább bő máfél percnél. Annak idején a gőzüzemű sikló gondolata Széchenyi Ödön fejében fogant meg, és alig pár méterre valósult meg az édesapjához köthető, a Dunán átívelő Széchenyi Lánchídtól. (Sőt a 20. század második felétől a nagyapja által alapított Széchényi Könyvtár is a felső végállomás szomszédságában működik.) A budavári Siklóhoz a példát Széchenyi Ödön számára az általa Lyonban látott hasonló létesítmény szolgáltatta. A sikló terveit Wohlfahrt Henrik készítette el, aki már korábban szeretett volna egy gőzsiklót építtetni Konstantinápolyban is, de ez az ötlete végül nem valósult meg. Nem így Budán, ahol a megvalósítás fő érve a Várba történő gyors feljutás lehetősége volt, miközben az egyedülálló panoráma is élvezhető.

A sikert mi sem bizonyítja jobban, minthogy három esztendő múlva már másfél millió utast szállított. Természetesen ez a tekintélyes forgalom annak is betudható, hogy a budai Várba egészen 1928-ig ez volt az egyetlen tömegközlekedési eszköz. A rendszeres autóbusz-közlekedés abban az évben indult meg, de a sikló népszerűségének ez semmit se ártott, ami mind a mai napig elmondható, évente fél-egymillió utas veszi igénybe. (A két kocsit 2009-ben újították fel.)

Az is ritkaságszámba megy, hogy egy közlekedési eszköz sebességének lassítását kérik az utasok. A budavári siklónál mégis ez történt: kezdetben másodpercenként két métert haladt, de az utasok kívánságára ezt megfelezték.