Csodacsirkének becézik a kutatók a legrégebbi ismert madarat

A 66,7 millió évvel ezelőtt élt szárnyas fosszíliáit Belgiumban tárták fel.

A legrégebbi ismert modern madár fosszíliáit tárták fel Belgiumban. A különleges lelet betekintést enged a modern madár korai evolúciójába a dinoszauruszok korának végén, épp azelőtt, hogy egy aszteroida becsapódása megváltoztatta volna az életet a Földön.

A kutatók az Asteriornis maastrichtensis nevet adták a fogoly méretű állatnak, amely a kréta földtörténeti korszakban, nagyjából 66,7 millió évvel ezelőtt a parti területeken élt. Ez képviseli a legrégebbi ismert, anatómiailag modern madarat. Koponyája jellegzetességei megegyeznek a tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe tartozó mai madarakéval, például a tyúkéval, a pulykáéval, a fürjével és a fácánéval, valamint a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe tartozó szárnyasokéval, ilyen például a kacsa, a lúd és a hattyú.

A kutatást vezető Daniel Field a Csodacsirke becenevet adta a fosszíliának, utalva a csirkékre emlékeztető csőrére és a felfedezés tudományos jelentőségére. A fosszília tudományos neve, az Asteriornis utalás Asztériára, a hullócsillagok görög istennőjére és a pusztító aszteroidára. A madarak apró, tollas dinoszauruszokból fejlődtek ki mintegy 150 millió évvel ezelőtt. Sok madárnál megmaradtak az olyan primitív jellemzőik, mint a fogak, egészen az aszteroida 66 millió évvel ezelőtti becsapódásáig, amely a fajok tömeges kihalását eredményezte, így a Föld állat- és növényfajainak mindegy kétharmada tűnt el.

A most élő, mintegy 11 ezer madárfaj közös ősének megjelenését az eddigi becslések 100 és 70 millió évvel ezelőttre tették a DNS-mutációk arányán alapuló számítások szerint. Mindezidáig az anatómiailag modern madár legrégebbi ismert fosszíliája a Vegavis nevű egyed volt, amely 66,5 millió évvel ezelőtt élt az Antarktisz területén. A madarak családfáján való elhelyezéséről nincs egyetértés a kutatók között.

A most felfedezett fosszília első látásra mindössze néhány töredezett végtagcsontnak tűnt, amelyek egy kis kőből álltak ki. "Amikor CT-vel megvizsgáltuk a köveket, meglepődve fedeztünk fel egy hihetetlen, szinte teljes koponyát, amely visszanézett ránk a számítógép képernyőjéről" - mondta Daniel Field, a Cambridge-i Egyetem paleontológusa, a Nature című szaklapban megjelent kutatás fő szerzője.

Az Asteriornis maastrichtensis segíthet fényt deríteni arra, milyen tényezők segíthettek egyes madaraknak, hogy túléljék az aszteroida becsapódását, miközben más madarak kihaltak –mondta el Daniel Ksepka, a tanulmány társszerzője, az amerikai Greenwichben lévő Bruce Múzeum kutatója.

Az ősmadár viszonylag kis méretű - mintegy 30 centiméter hosszú - teste segíthette túlélését, a globális környezeti katasztrófát követően ugyanis a nagyobb méretű állatok nehezen találhattak elegendő táplálékot – emelte ki Ksepka. Emellett a part menti környezethez való alkalmazkodása révén megmenekült az erdőtüzektől is, amelyek a tudósok szerint követték az aszteroida becsapódását és amelyek a fákon élő madarakat is megölték.