Egy járvány anatómiája

A járvány közeledtével még egy dezinformációban utazó kormányzat is kénytelen igazat mondani, mert az álhírterjesztés már komoly költségekkel jár számukra. Sőt, nem csak kénytelen lesz kommunikálni, de fel kell lépnie az álhírek és konspirációelméletek ellen is, pedig eddig oly nagy szeretettel terjesztette őket.

Bevásároltam, mert estére kijárási tilalom lesz – közli a nyugdíjas néni, akinek segítettem felcígölni a kerekes bevásárlótáskáját a 16-os buszra a Clark Ádám téren. „Micsoda marhaság, nem lesz itt semmilyen kijárási tilalom” – fortyan fel a sofőrfülke mögötti széken ülő másik néni. Különös véletlen, hogy az ülés mellé parkolva ennek a másik néninek is ott áll vigyázzban a kerekes bevásárlótáskája, színültig töltve konzervvel és vécépapírral.

Álhírek

Az a kormányzat, amelyik kidobta az egyetemem az országból egy gondosan felépített álhírkampány keretében, még aznap délután önmérsékletre inti a szeretett polgárokat és az ellenzéki pártokat: az álhírek, a pletyka és a hisztéria gyorsabban terjednek, mint a vírus, és veszélyesebbek is nála. Egy évtizede gyakorlatilag ez az első alkalom, hogy hiszek nekik. Ők már csak tudják. Pusztán szakmai kíváncsiságból még aznap délután követni kezdem az álhírek hazai trendjét: egy magyar álhírportál átvesz egy román álhírportál által közreadott konspirációelméletet, mely szerint Soros György vuhani gyógyszergyárában tenyésztették ki a koronavírust. A poszt szépen teljesít, a többi, nem járvány-tematikájú fércműhöz képest megnégyszerezi a kedveléseinek számát. Nem sokkal ezután rábukkanok egy videócsatornára, ahol influenszer-jelöltünk már azzal az amerikai eredetű álhírrel turnézik, hogy egy Bill Gates által a világelitnek szervezett konferenciáról származik a mutánsvírus, ott szimuláltak vele világjárványt. A Microsoft-konspirációelmélet a szokásos nézettség háromszorosát hozza meg a csatorna boldog tulajdonosának. A késő esti tudósításból kiderül, hogy a rendőrség „lecsapott” egy álhírterjesztő hálózat szerkesztőire. A gagyi fotókkal dekorált cikkek szerint fertőzött emberek este össze Budapest nagyobb közlekedési csomópontjain – az álhírlapírók célja mindezzel annyi volt, hogy az aggódó olvasók számára egyhetes (titkos módszertannal dolgozó) angol-tanfolyamot, garantált súlyvesztést ígérő pirulákat, meg Viagrát reklámozhassanak.

Elmerengek. Körülbelül fél évtizede vitatkozunk végeláthatatlan kerekasztal beszélgetéseken, kollokviumokon és labortalálkozókon, hogy vajon hatékony, illetve célravezető lenne-e az álhírek elleni állami fellépés. Azt már pontosan tudjuk, hogy az álhírek állami támogatása mire képes. Jó is, hogy említjük az állami szerepvállalást, mert óriási mosollyal a képén Oroszország is beszáll a buliba, hogy aztán ártatlanul, kezeit széttárva hüledezzen a számonkéréskor. Az oroszok előadása bombasztikus: Trump kétszázötven amerikai tengerészgyalogos segítségével terjesztette el a vírust a Távol-Keleten, Jackie Chan is megfertőződött, a koronavírust kifejezetten arra fejlesztették ki, hogy a mongoloid rasszba tartozó embereket kiirtsák, el is nevezik gyorsan „etnikai-biológiai fegyvernek”. Az orosz külpolitika lubickol a Zs-kategóriás akciófilmek kliséiben, és kíváncsian várja, mikor, melyik lesz a kasszasiker. Elalvás előtt Donald Trump is megnyugtat szakértelmével: felülbírálja a WHO halálozási rátájára vonatkozó becslését.

Nem eszik olyan forrón

Az első dokumentált magyarországi fertőzés rögtön egy külföldit érint. Nyargalok is a lakájmédia kommentszekciójába, akár egy büszke kiskertész, hadd látom, hogy bújnak elő a xenofób hozzászólások, mint bolondgombák az esőben. Némileg csalódnom kell: csak a kommentelők egy kis része migránsozik fáradhatatlanul, a másik része cukorral, liszttel és kézfertőtlenítővel hülyéskedik. „Migránsok” – üvölti a komment első része – „…de amúgy ugyanitt liszt eladó.” Vagy talán nem is hülyéskednek? A digitális népművészet sem várat magára sokat. „Bemegy a koronavírus egy magyar kórházba, de azonnal elkap valami fertőzést és szörnyethal.” A vicc egész jól terjed, mutálódik is egy kicsit, illusztráció készül hozzá szövegbuborékokkal. Valamennyit segít a pánikkal való küzdelemben. A kormányzati kommunikációnak – nem meglepő módon – teljesen igaza van abban, hogy az álhírek járványszerűen terjednek. Azt már nem teszik hozzá, mert nem akadémikusok, hogy egyébként minden hír járványszerűen terjed az emberek közt, már ha az adott történet releváns és kellőképp izgalmas. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy a történeteket az emberek el is hiszik. Mi vagyunk az egyetlen állat, amely képes megérteni a közölt információt, de nem feltétlen hiszi azt el. A különböző blogokon és megmondóoldalakon persze burjánzanak az emberi hiszékenységgel kapcsolatos félelmek, és itt vetném közbe szárazon, hogyha az emberek természetes reakciója a krízishelyzetre a gátlástalan álhírgyártás és a pontatlan pletykák terjesztése lenne, abban az esetben régen nem létezne se emberi kommunikáció és valószínűleg emberek se. Hogy a kommunikáció – ez már egy akadémiai megfogalmazás – stabil evolúciós adaptáció maradhasson, ahhoz megfelelően pontosnak és hasznosnak kell maradnia, az embereknek pedig rendelkezniük kell olyan készségekkel, melyek ellenőrizni hivatottak az információ helyességét és a forrás szavahihetőségét. Mindenféle konteók burjánzanak, az álhírek megosztása a világelitről, meg a titkos amerikai fegyverről nem jár különösebb költséggel. A baj ekkor még messze jár, nincs mitől tartani. Az általános tapasztalat az „emberi hiszékenység” mítoszával szemben inkább az, hogy a baj bekövetkeztével a tájékoztatás, sőt, még a pletykák is pontosabbak lesznek, hiszen az embereknek már személyes érdekük fűződik a használható információk feldolgozásához és terjesztéséhez. Az álhírek nem abban a faluban terjednek, ahol dúl a pestis; hanem a szomszéd faluban, ahol még nincs pestis, és nincs elegendő információ a járvány mibenlétéről. Abban a pillanatban, hogy beüt a baj, az emberek egyre rugalmatlanabbá – és nem hiszékennyé – válnak a hírfogyasztási szokásaikban, és olyan forrásokat részesítenek előnyben, amiket hivatalosnak tartanak.

Vírus és valóság

A fentebb vázolt gondolatmenetből jellegzetes irónia fakad: a járvány közeledtével még egy dezinformációban utazó kormányzat is kénytelen igazat mondani, mert az álhírterjesztés már komoly költségekkel jár számára. Sőt, nem csak kénytelen lesz kommunikálni, de fel kell lépnie az álhírek és konspirációelméletek ellen is, pedig eddig oly nagy szeretettel terjesztette őket. Igazolván mindezt, a kormányzat dizájnos weboldalt indít a koronavírusról, ahol feketén-fehéren nyomon lehet követni hányan fertőzöttek, hányan vannak karanténban, és hány tesztet végeztek el. A kormányszóvivők elkezdenek válaszolgatni az újságírói kérdésekre (már amelyik). Persze a régi reflexek előjönnek időnként, és kicsavarnak egy-két mikrofont a kezekből, de a pontos tájékoztatás hirtelen mindenki érdekévé válik. Egészen elhűlve figyelem a járványban őszintévé lázasodó politikai közéletet, ezt a különös, alternatív valóságban létező Magyarországot. Vannak néhányan persze, akik koalícióépítésre, meg szavazatgyűjtésre akarnák felhasználni a járványt. Orbán migránsozik egy kicsit, csak úgy megszokásból, páran lelkesen gagyogva követik, hogy ezzel is jelezzék hűségüket, de mindenki tudja, hogy az igazi löket majd csak a járvány elvonulta után következik. A politikai csatározásnak (most még) nincs itt az ideje.

Igen szomorú, hogy a kormányzatnak bizonyos tekintetben a maga által teremtett helyzetet kell menedzselnie. Az elmúlt évtizedben szisztematikusan rombolódott a társadalmi intézményekbe vetett bizalom, márpedig abban egyetértenek a kutatók, hogy az álhírek olyan közegben terjednek igazán jól, ahol a polgárok nem bíznak se az intézményekben, se a vezetőkben. Az álhírek valóban úgy terjednek, akár a vírusok, de nem azért, mert az emberek olyan mérhetetlenül hiszékenyek és ostobák, mint a birka, hanem mert egy adott társadalmi közegben gyanússá válnak azok a csatornák, ahol amúgy a hiteles információnak érkeznie kellene (például mert gátlástalan propagandára használják őket). Ha ezek a csatornák megkérdőjeleződnek, a polgárok bizalmatlanná válnak és alternatív forrásokat keresnek, melyek megbízhatósága nem a legjobb. A jövő járványai elleni védekezés sem az emberi hiszékenységen fog múlni, hanem a társadalmi megosztottság súlyosságán. Nem az emberek mitikus hiszékenysége a probléma, hanem az emberek és a hatalom viszonya. Annak minősége. Az álhírek úgy terjednek, mint a járvány. Pontosan. Főleg, ha a legfelsőbb szintekről gerjesztik őket.